Rengeteg bankcsőd, államitőke-juttatás és gazdaságélénkítő program árán, de életképes maradt a világ pénzügyi rendszere. Akkor most a korábbi alapvető reformtörekvések lekerültek a napirendről? Vagy ne altasson el bennünket a korrekció, igenis nyúljunk hozzá a hatalmas rendszerkockázatot hordozó pénzügyi monstrumokhoz? Ez az alapvető kérdés, és bizony nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre nincsen elég akarat a nagyszabású szabályozási változtatásokra. Nézzük végig a rendszerpilléreket, hol várható érdemi reform.

Felügyeletek
Legyen egy globális szuperfelügyelet, vagy legalább ne intézményi alapon, hanem a gazdasági tartalom alapján vizsgálják a pénzügyi rendszert a felügyeletek – ez a két ötlet merült fel a bankrendszer csődhullámát kiküszöbölni képtelen, csúfos kudarcot vallott pénzügyi felügyeletekkel kapcsolatban. Miközben a nemzeti bankok a lokális kereskedelmi bankok mutatóit böngészték, a további pénzügyi intézmények, offshore szigeteken bejegyzett befektetési alapok, hedge fundok vagy éppen globális pénzügyi tanácsadással, hitelközvetítéssel foglalkozó kft.-k súlyos válságot tudtak okozni. Mindezt sem a felügyeletek, sem más egyéb szervezet – az IMF, a Világbank vagy az OECD – nem tudta megelőzni. Ezért volt hát 2009 elején a nagy lendület, de októberre a szuperfelügyelet kialakítása már nincs olyan erősen napirenden. Valamelyest azért majd biztosan alakulnak a szabályok, szigorúbb lehet a tőkeáttétel megregulázása, a bankok mérlegen kívül tartott projektcégeinek megítélése.

Termékek
A válság extrém károkat okozott egyes nagy kockázatú termékeknél, így az összecsomagolt és értékpapírosított hitelportfólióknál. Komolynak gondolt bankok mérlegfőösszege omlott össze pillanatok alatt, amikor az addig 110–120 százalékon beárazott értékpapírok hirtelen 1-2 százalékot, vagyis gyakorlatilag zérót értek. A világ pénzügyi vezetői azóta határozottan és viszonylag egységesen látják, hogy a bankszektorban egyszerűbb termékekre van szükség. A válság bemutatta a legkockázatosabb termékek legrosszabb kimenetét. A valójában senki által nem értett, összecsomagolt struktúrák stressztesztje brutális eredményt hozott. Öt–hét évig talán senki nem vesz CDO-kat, nem vállal be olyan árfolyamügyleteket, ahol nem látja előre pontosan, milyen következménye van a piacok borulásának, de a piac emlékezete rövid. Az önkorlátozásban nem lehet bízni, vélhetően adminisztratív termékkorlátozások is kellenek, noha nyilván a pénzügyi innováció nem fog kihalni.

Bankrendszer
Ahogy egyszerűsödnek a termékek, úgy egyszerűbb lesz az intézményrendszer is. Megbukott az angolszász bankolás modellje, amelyben a kereskedelmi bankok élesen elkülönültek a befektetési bankoktól. A Lehman Brothers csődje után egyedül a Goldman Sachs maradt meg a nagy amerikai befektetési házak közül, a többiek kereskedelmi bankok alá tagozódtak be. Ezzel vélhetően győzött az univerzális banki modell, azaz a bankok mindent egy intézményből végeznek, a tőkepiaci részlegek nem külön szervezetek, hanem csak banki üzletágak lesznek. Általában is egyszerűbb, klasszikusabb lesz a banki működés: az intézmények fő feladata a források összegyűjtése és (ha végre megnő a bizalom) kihelyezése lesz, a bűvészkedés most kevesebb teret kap.

Hitelminősítők
A hitelminősítő intézetek végleg hiteltelenné váltak. Nem jelezték előre a krízist, akármi is lesz a jövője a szektor cégeinek, ki lehet mondani: hibásnak bizonyult az a modell, amely szerint a hitelminősítők munkáját éppen a minősítettek fizetik! Ezek után a kérdés az, hogy milyen modell váltja föl az eddigit. Hitelminősítőkre vélhetően egyre kevésbé lesz szükség, ők határozottan lebőgtek, viszont olyan globális klíringházra igen, amely az eddig egészében nem látott derivatívak piacairól is rendelkeznek együttes képpel.

A globalizáció a pénzügyi rendszer alapja, de bizony a problémáknak is forrása volt. A tőkét már soha nem lehet országhatároknál megállítani, tudták ezt a bankok, a multinacionális vállalatok is. Határon átnyúló szolgáltatások, fióktelepek, akár az adott nemzetgazdaságban meghatározó pénzügyi intézmények működhettek úgy, hogy a nemzeti adóhatóságnak, illetve a nemzeti felügyeletnek alig volt rálátása a fontos intézményekre. A multik és a bankok pedig remekül kihasználták ezt, a nyereségek az alacsony adóztatású országokban jelentkeztek, a transzferárak, a holdingközpontok székhelyei úgy lettek kialakítva, hogy adózni ne kelljen sokat, de még a lokális hatóságokat se nagyon kelljen tájékoztatni. A válság miatt mindenképpen szigorítások, erősebb kontroll kell, nagy kérdés, hogy ez miként alakítható ki úgy, hogy azért megmaradjon a pénzügyi világhoz szükséges szabadság, globalizáció is.

Az állam
Talán meglepő, de a liberális, a vadkapitalista globális bankrendszer legnagyobb változása az állam fokozottabb szerepvállalása lehet. Az állam segített, bankokba vásárolt bele, tőkét adott, garantált betéteket, hiteleket, egy-két generáció lehetőségeit élte fel a GDP 10–30 százalékára rúgó gigasegítségével. Igen ám, de hogyan tovább? Vissza képes vonulni, vagy kell a segítsége továbbra is? Melyek a neuralgikus pontok? Az állam a sok segítség miatt eladósodott, kötvényt bocsátott ki, finanszírozási igénye pedig elszívja a pénzt a vállalatok elől. Az állam ráadásul torzítja a versenyt, és rossz mechanizmusokat visz a gazdaságba. Politikai döntéssé válhatnak hitelkihelyezések, de még az alapvetően jó szándékú politikai célok, például a mesterségesen olcsó hitelek vagy a hazai hitelkérelmezők előresorolása, azaz a pénzügyi nacionalizmus is kontraproduktív lehet. Nem piaci szempontokat hoznak egy nagyon is kompetitív piacra.

A szép új világban rengeteg egyéb paraméter is változhat. Álljon itt egészen röviden, szinte csak felsorolásszerűen néhány aspektus. Nagy valószínűséggel közeledni fognak a bankrendszer egészen elszállt jövedelmi lehetőségei a többi szektoréhoz. Valamiféle nagy geopolitikai átrendeződés is megindulhat vagy felgyorsulhat. Eddig minden Amerikáról szólt, itt állították elő a javak 16 százalékát, és fogyasztották el a globális termelés 25 százalékát, a New York-i pénzügyi élet minden rezdülése szétterjedt az egész világon. Csak éppen az Egyesült Államok (és a Nyugat) válságba került, a hangsúlyok keletre tolódnak, arányaiban több lesz az ázsiai vagyon, a gazdaságpolitikai döntés, a fogyasztás, a termelés.

Ahogyan a 2001-es amerikai terrortámadások után a fizikai biztonság kapott új értelmet, és a világot ellepték a fémdetektorok, kapkodhattuk le a cipőnket a reptereken, a tömegrendezvényeken, úgy a pénzügyi robbanás után a banktechnikai ellenőrzés nyer új értelmet. Személyi, informatikai, koncentrációs elemei is vannak az új kontrollnak. Egyetlen munkatárs ne tudjon dollármilliárdos veszteségeket hozó pozíciókat kiépíteni. A túlzott kockázatokat hatékonyabban jelezze az informatika. Az egészségtelen koncentrációkat lássák az intézmények, illetve lássák a hatóságok is, derüljön ki, ha egy országban kezelhetetlen mértékű az idegen devizában történő eladósodottság, ha egy-egy brutális méretű bankban egyetlen terméknek olyan koncentrációja halmozódna fel, amely kezelhetetlen veszteséggel fenyeget. Hiszen a Lehman csődje óta tudjuk, a nagybankokat nem szabad veszni hagyni. Vagyis a képlet leegyszerűsítve: ha brutális nyereséget hoz a bank, azt szívesen elosztják a tulajdonosok és a munkavállalók, ha brutális veszteséget produkál, akkor kedves adófizetők, lehet a kasszához fáradni!