Akár egy komplett klinikát is elindíthatnék az Angliában dolgozó magyar orvosokkal” – mondja Sütő Balázs, aki Liverpoolban egy a hazai fogalmak szerinti regionális szintű plasztikai központban aneszteziológus (altatási) konzultáns. Szakvizsgája mellé itthon közgazdasági MBA végzettséget is szerzett. A konzultánsi pozíciót a szigetországban az adott szakterület vezető orvosai kaphatják meg, azok, akik önálló munkára, konzultálásra alkalmasak.

Komáromi Zoltán. Az alapellátás összeomlásától tart.
Fotó: Bánkuti András

A 41 éves szakember, három kisiskolás gyermek édesapja először 2002-ben szegődött el négy évre a brit betegeket gyógyítani, s tanulni a legkorszerűbb altatási technológiát a jól felszerelt műtőkben, de négy esztendő után visszahúzta a szíve a Pécsi Tudományegyetemre. Előtte lehetősége volt egy évet Hollandiában is dolgozni, két éve mégis ismét Liverpoolban kötött ki, az állami egészségügy, a National Health Service (NHS) intézményében, ahol egy kezdő konzultáns fizetése évi bruttó 73 500 font (25,5 millió forint), amely az évek során 140 ezer fontra (48,5 millió forint) is fölmehet. (Nagy-Britanniában az adó és a járulék a bérek közel 50 százaléka.) Mindezért heti négy napon át a műtétek hosszától függően, de átlagosan 10 órát kell dolgozni, egy napot pedig képzéssel és papírmunkával töltenek el. Konzultánsként nem kell ügyelni. Nagy-Britanniában szigorúan veszik a vonatkozó uniós direktívát, a törvényben előírtnál nem ügyelhetnek többet az orvosok.

HATALMAS LETERHELTSÉG
Fényévnyire van ettől a magyar valóság. A főállású munkahelyen persze mindent lepapíroznak, van, ahol valóságos adatok kerülnek a nyilvántartásba, de sok helyen elkerülhetetlennek tartják a trükközést. Az orvoshiány és a megélhetés miatt iszonyú mennyiségű túlmunkára kényszerülnek a doktorok. <#zaras_figyelo#>
Ezért gondolt az osztrák munkavállalásra Kállai András is, a Semmelweis Egyetem szakklinikájának aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvosa. „Majdnem elmentem Ausztriába. Svájci frankos lakáshitelem ugyanis mára a fölvételkori összeg duplájára rúg” – mondja az államvizsgáját 2005-ben, a szakvizsgáját két éve letevő fiatal orvos. A német nyelvet kitűnően beszélő Kállai akár egy héten belül elfoglalhatná az osztrák kórházban az üres szakorvosi helyet, mindent elintéznének számára a váltáshoz, s indulásként 3500 euró (jelenlegi árfolyamon számítva egymillió forint körüli) alapbért kapna heti harmincórás munkáért. Azaz minden hónapban egy hét szabadideje lehetne. S mi áll ezzel az ajánlattal szemben idehaza? Alapbérként bruttó 200 ezer forint, hozzá 30 ezer forint pótlék a főállású munkahelyén. Továbbá két másodállás, amelyek egyike egy vidéki kórház sürgősségi osztályán végzett ügyeleti munka, műszakvezetés és hetente kétszer altatás az egyik kórház pszichiátriáján. Együtt a két pluszmunka bruttó 150 ezer forintot hoz. Ez a jövedelem ezzel a leterheltséggel éppenséggel nem könnyíti meg a családalapítást. „A főnököm beszélt rá az itthon maradásra. Kétarcú a dolog, mert kényszerből mennék, de szívesen maradok is, hiszen szeretek oktatni, ezért is jöttem a klinikára. Bízom benne, hogy a közeljövőben lesz változás a hazai egészségügyben. Muszáj, különben összeomlik a rendszer, aminek nem szabad bekövetkeznie” – reménykedik Kállai doktor. Szakorvosként esetleg altatást vállal majd valamelyik magánklinikán, „s ha nem lesz jobb, akkor…” – marad befejezetlenül a fiatal orvos mondata.

Az adatok megtekintéséhez kattintson!

De nem csak a szakorvosi ellátással lehetnek gondok. Időzített bomba ketyeg az alapellátás területén is, hiszen a háziorvosok átlagéletkora 58 év. „A praxisok harmadában nyugdíjaskorú doktorok dolgoznak, vagy nyolcszázan hetvenévesnél idősebbek, és nincs utánpótlás” – vázolja föl 2012 tavaszelőjének a valóságát Komáromi Zoltán budapesti háziorvos. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a tavaly szakképesítést szerző nyolcvan rezidensnek csak a fele állt be háziorvosnak, s a 6800 praxisból 120-130 tartósan betöltetlen, úgy nehéz elképzelni az egészségügyi kormányzat betegbarát, költséghatékony, az alapellátás megerősítését célzó programjának a megvalósulását. „Attól tartok, ha a 35-40-es korosztály hátat fordít a hazai egészségügynek, amit a gazdag országok vonzó munkakörülményei és jövedelmi kínálatai felerősíthetnek, akkor összeomlik az alapellátási rendszer” – folytatja a harminc éve praktizáló doktor.

Elég csak egyheti munkabeosztását megismerni, a kívülálló is megérti, miért is szedik sokan a sátorfájukat, és keresik a határon túl a boldogulást. Komáromi Zoltán két nővérrel és egy recepcióssal látja el kétezer lelkes körzetét, ez a felállás azonban hazánkban már-már luxusnak számít. Előjegyzési rendszert működtet, a recepciós a beérkező nyolcvan-száz telefon 80-90 százalékánál önmaga tud dönteni arról, hogy elégséges-e a nővér, vagy orvos szükséges a probléma megoldására. Naponta nyolcvan-kilencven beteg keresi föl a XII. kerületi rendelőt, s a rendelési idő után átlagosan négy-öt pácienst kell az otthonában felkeresnie a doktornak vagy a nővérnek. Emellett két idősotthonban vállal mellékállást, oktat és cikkeket ír. Ez utóbbiakat nem pusztán kedvtelésből, hanem a pénz miatt is. „Havonta egymillió forint finanszírozási összeget kapok az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól a praxis működtetésére, ebből 200-200 ezer a két nővér, 180 ezer a recepciós munkatársam bére, 400 ezer a rezsiköltség. Valamiből meg kell élnie a családomnak, ezért kell a mellékállás, hogy magamnak is fizetést tudjak adni” – mondja.
ELSZÁLLT ÁLMOK
Az 1989-ben háziorvosi szakvizsgát tett Komáromi Zoltán fölidézi az 1990-es évek elejét, amikor nagy lelkesedéssel készültek a vállalkozói létre, ingyen jutottak hozzá a praxisokhoz. A társadalombiztosítótól akkor kapott finanszírozásból nyugati autót, korszerű műszereket tudtak lízingelni, felújították a rendelőket. Gógl Árpád akkori egészségügyi miniszter – a szakma támogatását élvezve – szerette volna törvényi szabályozással megteremteni a praxisok adásvételének folyamatát.

Az adatok megtekintéséhez kattintson!

„Az volt a víziónk, hogy a praxissal rendelkező idős doktor kiválaszt maga mellé egy fiatalt, akinek a két-három évi közös munka és a szakvizsga letétele után a tb-től kapott egyévi finanszírozási bevételért eladta volna azt. Ez a területi elhelyezkedéstől és a lélekszámtól függően 4-6 millió forintot taksált akkor. Ekkora összeg s a fiatal kolléga időnkénti helyettesítése biztos öregkort nyújthatott volna a nyugdíjba vonulóknak” – állítja Komáromi Zoltán. Ám a vízióból nem lett semmi, évek óta ritka a praxisvásárlás, ilyen feltételek mellett nincs rá kereslet. A háziorvosok keresete 30 százalékkal kevesebb a kórházakban és szakrendelőkben dolgozó kollégáikénál. S ugyan a jelenlegi kormányzat ismét lehetővé tette, hogy havi 50 ezer forint összegű vissza nem térítendő eszköztámogatást kapjanak, ám a 27 százalékos áfa ezt a juttatást jócskán megrövidíti.

Ugyancsak kétezer fős praxist működtet, ám két kollégájával együtt a ma negyvenéves Kardos Péter háziorvos – Írországban. Ugyancsak háziorvos feleségével és három gyermekével 2004-ben Békés megyéből vágott bele a kalandba. Eredetileg csak két évre tervezték a kiruccanást, de lehet, hogy végleg ott ragadnak. Az ország északnyugati csücskében fekvő húszezres város, Letterkenny egyik praxisában gyógyítja a betegeket, felesége a gyermekek miatt félállásban, helyettesítő orvosként dolgozik.
Idehaza még harmincévesen is a szüleik támogatására voltak utalva. „Egy orvoslátogatói félállással próbálkoztam egy gyógyszercégnél, amikor váratlanul jött az írországi munkaközvetítés. Korábbról ismertem az országot, a nyelvet, így habozás nélkül fogadtuk el az ajánlatot” – mondja Kardos, aki két kollégájával, három recepcióssal, egy nővérrel és egy takarítónővel működteti a Komáromi doktoréhoz hasonló lélekszámú praxist. Talán többet dolgozik, mint idehaza tette, „de a 120 ezer forintos magyarországi havi jövedelem helyett Írországban egy szakképzett háziorvos átlagosan 4000 eurót (mintegy 1,15 millió forintot) keres”. Ügyeletvállalással – amelyben ő is részt vesz – ez lényegesen több is. Nehéz összehasonlítani a két ország gyógyítóinak a munkáját, az azonban tisztán látható, hogy szigorúan betartják az engedélyezett munkaidőt. Délelőtt 9–13 óra és délután 14–17 óra között van rendelési idő a hét négy napján, átlagosan harminc beteget látnak el a rendeléseken, s mindenkinek van egy szabadnapja. Kardos doktoré a szerda. Ilyenkor nézik át pácienseik korábban rögzített kórházi zárójelentéseit, laborleleteit. „A betegek gondozására nagy hangsúlyt fektetünk, ebben nagyon is érdekeltek vagyunk.” A praxisbevétel jelentős részét az állam állja a biztosítási kártyás páciensek után, a másik részét a privát betegektől kapják. Az orvosszakszervezet alkudja ki a szolgáltatások díjtételeit, vannak speciális ellátások, amelyekért az állami biztosítottaknak is fizetniük kell. Például az influenza elleni vakcinát térítésmentesen kapja ugyan a beteg, de annak beadása vagy egy EKG, egy idegen test eltávolítása – mondjuk a szemből – 40-45 euró. „Nincs hálapénz, nincs gyógyszercégek általi korrumpálás, minden pénzhez transzparens módon jutunk hozzá.” A Kardos családnak jelzáloghitel által terhelten ugyan, de családi háza van, két autót használnak, évente kétszer-háromszor hazalátogatnak, és futja a külföldi utazásokra is. De amit a házaspár különösen fontosnak tart, az az, hogy biztosítani tudják majd a három gyermek egyetemi tanulmányait.

SKANDINÁV KÖRÜLMÉNYEK
A sebész- és háziorvosi szakvizsgával is rendelkező dunántúli, neve elhallgatását kérő doktor öt éve már Svédországban praktizál. „Anyagi nyomás miatt telepedtünk ki a feleségemmel és a három gyermekünkkel. A svéd nyelv tanulásának ideje alatt – az orvosi nyelv elsajátítására elegendő fél év – teljes fizetést kaptam, s kétévi munkavállalástkellett aláírnom.” Szabadúszóként gyógyít, helyettesítéseket vállal, így lényegesen nagyobb a jövedelme, mint ha csoportpraxisban dolgozna. Átszámolva egy átlagos háziorvosi fizetés a svédeknél 1,2 millió forint, ez napi 8 órás – kétszer negyedórás kávészünettel és egyórás ebédidővel megszakított – munkával megkereshető. Egy kezdő magyar munkavállaló orvos 600 ezer forintra számíthat kint.

A háziorvosokhoz előjegyzéssel lehet bejutni, egy betegre átlagosan fél órát szánnak, 16 páciensnél nemigen fogadnak többet naponta. Nagy szerep jut a nővéreknek, ők előszűrik a betegeket, s vagy továbbküldik az orvoshoz, vagy maguk ellátják őket kompetenciájuk alapján. „Itt is vannak várólisták, de mindenkinek három hónapon belül szakorvoshoz kell jutnia, s ha kevés a kapacitás, államközi szerződés alapján Dániában műtik meg a beteget. A listák megkerülése, az előbbre jutás lehetetlen, még az egészségügyi dolgozók is csak előjegyzés után kapnak ellátást, ha rájuk kerül a sor.”

Svédországban – kivéve a magánellátást, bár a privát orvosok is csak praxisban dolgozhatnak – nincs saját betege a doktornak, a bejelentkezés sorrendjében a nővérek hívják be az éppen szabad orvoshoz a várakozókat. Ám a gyógyítási protokollok kötelező betartása miatt mindenki azonos szintű ellátást kap. A svédek türelmesek, tudják, ha sürgős beavatkozásra van szükség, azt soron kívül megkapják. Hogy hazajön-e valamikor a család? „ Szívesen mennénk, de ha az ember megszokott egy életszínvonalat, hozzászokott a világszínvonalú orvosi technológiák alkalmazásához, a szervezett és korrupciómentes munkához, a nyugodt és kiszámítható élethez a születéstől az öregkor végéig, azt nehéz feladni.” Pláne, ha a kinti élet mellett megvan a lehetőségük arra, hogy gyakran hazalátogassanak.