Tribuszer Zoltánné a kilencvenes évek végén pilótajátékot szervezett, és 24 000 embert károsított meg azzal, hogy pénzük gyors megduplázását ígérte, majd nem fizetett. Miután hat évet valóban letöltött hosszú börtönbüntetéséből, szabadlábra került, és bár legközelebb már csak évi 60 százalékot ígért Komló környéki áldozatainak, ismét sikeresen gyűjtött magánpénzeket. De jó példa a nigériai csalás is. A kereskedelmi tévék rendszeres tudósításai ellenére is még mindig akadnak olyan hiszékeny és persze kapzsi balekok, akik elhiszik a nigériai csalóknak, hogy éppen ők a kiszemeltjei a pénzét szétosztani vágyó bukott afrikai diktátornak vagy az európai férjet kereső csinos és hamarosan milliárdossá váló rabszolgalánynak.

Nincs új a nap alatt. Az interneten továbbra is félelmetes mennyiségű tuti pénzcsinálási, befektetési tipp terjed, mindegyiknél valamiképpen azt igyekeznek elhitetni a kiszemeltekkel, hogy igenis van ingyenebéd. Létezik a nagy hozamot termelő, alacsony kockázatú pénzgyártás. A végtermékek és a modellek persze különbözők (lásd a keretes írást), s a konkrét csalások mellett vannak legális, csak éppen nagy valószínűséggel veszteséget hozó ajánlatok is. Sokszorozd meg a pénzedet! – csábítanak. Használj devizakereskedő robotot! Vegyél multi-level-marketing (MLM) rendszerben aranyat, és adj el másnak is! Szállj be a gyémántüzletbe! Vagy legújabban: vegyél carbon creditet!
Tanult, pénzügyileg képzett emberek hallgatják az újabb és újabb csodát, majd komoly összegeket fizetnek be, hatalmas konferenciatermekben csodálják a hálózat legsikeresebb, luxusautóval érkező csúcsragadozóinak előadásait. Mert tényleg vannak, akik meggazdagodnak. Hiszen a pénz összességében nem vész el, abból, hogy egyszer majd sokan veszítenek több-kevesebb pénzt, néhányan busásan meggazdagodnak, illetve a hálózatépítések sajátossága, hogy akiknek sikerül újabb és újabb tagokat beszervezni, azok valóban jól járhatnak, csak aztán egyszer elfogynak a beszervezhetők, túlzottan széles lesz a piramis alja. Soha semmilyen felvilágosító kampány nem elég ahhoz, hogy a keserű csalódástól megvédje a korábbi rossz döntésüket sokszor újabb és újabb költésekkel igazolni próbáló embereket. A hatóságok meg ritkán képesek prevencióra. Pedig közülük több is léphetne. A piramisjáték szervezése büntetőjogi kategória (három év adható érte). Ha a csodaajánlat pénzügyi tevékenységgel függ össze, felléphetne a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Ha megtévesztő egy reklám, akkor akár a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is intézkedhet, ha fogyasztói jogok sérülnek, akkor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is kompetens lehet. Ám valódi lépést szinte mindig csak a károsultak tömegeinek elkeseredése vált ki.

CARBON CREDIT
A bomba ötlettel jelentkező hálózatok, MLM-rendszerek tuti befektetési tippeket vonultatnak fel, de azt azért igyekeznek gondosan elkerülni, hogy ténylegesen befektetésnek is nevezzék ezeket, nehogy véletlenül a PSZÁF vagy más, prevencióra is képes hatóság beavatkozhasson. A legújabb pénzcsinálási láz (a piramis- vagy pilótajáték kifejezést természetesen óvatosan kell kezelni) az önkéntes szén-dioxid-kibocsátási kvóták rendszere, avagy – miként a gyorsan terjedő hálózatban ismert – a carbon credit, amelyet leginkább a terjesztő ügynököktől, illetve egy Botanoo.com elnevezésű oldalon lehet megismerni. Február 5-én már az első születésnapi gáláját is megrendezte a magyar Botanoo-hálózat. Az interneten is fellelhető meghívó szerint Barabás Éva és Rékasy Károly vezette a műsort, s a szakmai előadások mellett még Mága Zoltán is fellépett a Budapest Congress & World Trade Centerben (korábbi nevén a Kongresszusi Központban), ahol rengetegen gyűltek össze.<#zaras_figyelo#>
Ahogyan az már a sikeres rendszereknél lenni szokott, a sztori, a marketingüzenet ütős, és a rendszer egyszerre nagyon lebutított s nagyon bonyolult. Profitálj a jövődből! Gazdagodj úgy, hogy még tettél is valamit a globális felmelegedés ellen! – ezek a csodamódszer kulcskifejezései. Az ajánlat szerint a carbon credit egytonnányi szén-dioxid-kibocsátásnak az engedélye, amely a folyamatos emissziócsökkentési kényszer miatt egyre többet fog érni. Ebből az üzletből alapvetően cégek és bankok profitálhatnak, de a Botanoo révén magánszemélyként is részesülni lehet a kvóták remélt áremelkedéséből.

Mindez hitelesen hangzik. Igaz, azon már az ilyen rendszereket kicsit is ismerők elcsodálkozhatnak, hogy miért van az egész leöntve egy nagy adag hálózatszervezéssel, újabb és újabb résztvevők felkutatásával, bónuszajándékokkal, jutalékstruktúrával. Sokféle írásos prezentációt és előadást néztünk végig, amelyekből kiderül, hogy bár a carbon credit háttérpiaca is mindig hangsúlyos, de az ismertetők nagyobb része a hálózatszervezésben rejlő hatalmas pénzügyi lehetőségekről szól. A rendszer részletesen kidolgozott, beszállási összegenként különböző szintek vannak. A kezdőcsomag 250 eurós, de van 400 eurós nagykövetcsomag, 1200 eurós karbonkereskedési csomag, és aki kiépít maga alá további két hálózati csoportot, az már jogosult lehet a hatalmas pénzekkel kecsegtető bináris bónuszra, csapatvezetői bónuszra és sokféle földi jóval, így luxusautóval, karibi utazással kecsegtető hűségprogramra.

Aki sikeresen szervezi a csapatot, az gyorsan sokszorozza a pénzét, amelynek felhasználása is sokrétű, de ebbe talán már ne is menjünk bele. Az előadásokat olyanok tartják, akik már más hálózatokban tapasztalatot szereztek, kevésbé a szén-dioxid-piaccal kapcsolatos tudás, inkább a hálózatszervezés tűnik hangsúlyosnak. A marketingszlogenek is ismerősek lehetnek: „Hány telefonszám van a telefonodban, 200, 250? Ezek tulajdonosai között nincs négy ember, akit érdekelne egy ilyen nagyszerű lehetőség?” Az is csábító, hogy a tagoknak csak el kell csalniuk a beszervezésre szánt ismerősöket egy rendezvényre, és magát a meggyőzést, a termékismertetőt már profik tartják. Botanoos site-ok, facebookos közösségek indultak, a beszállók hagyományos és webes konferenciákat szerveznek, Skype-on tartják a kapcsolatot, minden modern módszert bevetnek. Az interneten nagyon aktívak a lelkes rajongók, de a különböző blogokban igen éles kritikák is megjelennek. Igyekeztünk mi is alaposan utánajárni a Botanoo-rendszernek.

A KERESKEDÉS SZINTJEI
A szén-dioxid-kibocsátási kvóta egy valóban létező termék, pontosabban sokféle termék. A kereskedésnek három szintje van: a kibocsátáscsökkentésről döntő kiotói egyezmény alapján is zajlik nemzetközi kereskedelem, létezik egy európai uniós rendszer, illetve egy önkéntes kereskedelem. Az első kettő szabályozott piac, transzparens árral, míg a harmadik egy még kialakulóban lévő nem szabályozott piac. A Botanoo állítólag ebben vesz részt. Az egész kvótakereskedelem az emisszió­csök­ken­tés céljáról szól: ha valaki mérsékli a kibocsátását, teljesen megszünteti környezetszennyező, elavult termelését, vagy nem szennyező technológiát telepít, azzal pénzt tud keresni, mert a fel nem használt kibocsátási kvóták vagy a beruházásért kapott emissziócsökkentési egységek eladhatók.

Az első szint a kiotói alapú nemzetközi kereskedelem. Az egyezményt ratifikáló országoknak mérsékelniük kell az üvegházhatásért felelősnek tartott gázok, köztük a szén-dioxid emisszióját. A fejlődő világnak és a kelet-európai régiónak is van egy olyan ENSZ által felügyelt rendszere, amelyben kibocsátáscsökkentési egységeket (ezek neve CER, illetve ERU) lehet adni-venni. Aki emissziót csökkent vagy környezetbarát beruházással segít elkerülni a jövőbeli kibocsátást, az el tudja adni a kvótája egy részét. Aki (ez lehet akár egy cég, akár egy állam) pedig nem tudja elkerülni a szennyezést, de hiánya van az egységekből, az vásárolhat.

A második szint az EU ki­bo­csá­tás­ke­res­kedési rendszere, amely az előzőnél szigorúbb, így valójában inkább ez a fő piac határozza meg az árakat. Ebben a szisztémában minden nagy kibocsátó (acélkohó, erőmű, olajfinomító, papír-, üveg- és cementgyár, vegyipari cég) kvótát kap, amelynek neve European Union Allowance (EUA), és amellyel szén-dioxid-tőzsdéken lehet kereskedni. A környezetvédelmi előny ott jelenik meg, hogy folyamatosan csökken az összesített kvóta és így az uniós emisszió.

Nézzük meg ezt egy példán! Ha az EUA árfolyama 10 euró, akkor annak a cégnek, amelyik hatékonyan tudja csökkenteni az emissziót, például százezer eurós beruházással évente ötezer tonna szén-dioxid-kibocsátást tud megspórolni, már két év alatt megtérült a beruházása, mert eladja a kibocsátási jogait. Ha pedig valaki ezer tonna szén-dioxid kibocsátásával olyan terméket gyárt, amelynek összprofittartalma 8000 euró, akkor jobban jár, ha nem termel, hanem eladja tízezer euróért az emisszió lehetőségét. Aki pedig kvóta hiányában bocsát ki ipari mennyiségben szén-dioxidot, az súlyos, a kvóta árát sokszorosan meghaladó büntetést fizet. Magyarországon ennek a területnek az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség a gazdája.

Ezek tehát a szabályozott piacok, ahol ipari cégek, bankok, hedge fundok kereskednek, de mindig csak intézmények, mert a termékre forgalmi adó rakódik, és a magánszemélyeknek így már nem érné meg az üzletelés. Ha azonban egy magánszemély is részesülni akar a szén-dioxid-kvóta remélt drágulásából, akkor a legtöbb brókeren keresztül elérhetők olyan CFD- (contract for differences) termékek, amelyek a londoni ICE Futures tőzsde szén-dioxid-termékeinek az árát követik.

Végül ott van a harmadik szint, az önkéntes piac. Alapvetően itt is hasonló elveken köttetnek az üzletek. Vannak olyan kibocsátáscsökkentési projektek, amelyeket a fenti két rendszerben nem lehet elismertetni, vagy amelyeket gyorsabban és olcsóbban lehet elismertetni az önkéntes piac szabályai szerint, mint az ENSZ bürokráciáját követve.
Ezeket a projekteket is lehet minősíttetni, ilyen szabvány a Gold Standard vagy a Voluntary Carbon Standard (VCS). Az önkéntes carbon crediteket olyan cégek, szervezetek veszik meg, amelyek marketingcélból szeretnék bemutatni, hogy semlegesítik ökológiai lábnyomukat. Például egy szervezet konferenciát szervez, amellyel fűtés, repülés, egyéb kibocsátás jár, és ezzel párhuzamosan vesz egy szélenergia-projekttől emissziócsökkentési egységeket, hogy így jelezze: összességében nem rontott a kibocsátási helyzeten.

INTŐ JELEK
A Botanoo, illetve a mögötte álló dán bejegyzésű cégek azt állítják, hogy a szén-dioxid-kvóták önkéntes piacán fektetnek be, de nagyon fontos, hogy első körben csak saját, virtuális kuponjaikat kínálják. Ráadásul miközben a szabályozott szén-dioxid-kvóták piacán megtalálható termékeknek (ilyen a keretes írásunkban is bemutatott ERU, CER, EUA) transzparens áruk van, az önkéntes eszközöknek, vagyis a VER-eknek nincs egységes, átlátható áruk vagy piacuk. A szakemberek szerint ez azért van, mert ezeket a csökkentéseket önkéntes alapon veszik meg a környezetvédő végfelhasználók, a projektek környezetvédelmi és társadalmi előnyei, illetve marketingtálalásuk alapján.
Ezek után már csak az a kérdés: mi is a baj ezzel az egésszel, mire érdemes figyelemmel lennie a Botanoo iránt érdeklődőnek?
Az első, hogy a valós kibocsátási egység sem bizonyult eddig jó befektetésnek. A termék ára nagyon volatilis, de mostanáig trendszerűen inkább lefelé ment, korábban 30 euró körül jegyezték, cikkünk írása idején már 10 euró alatt járt. Mint a kvótáknál általában, itt is alapvetően politikai termékről van szó, márpedig a politikai szándékban továbbra sincs konszenzus. Ára leginkább a globális gazdaság teljesítményével korrelál, de aki a növekedésbe szeretne invesztálni, az máshogyan is tud.

Konkrétan a Botanoo körül is sok a furcsaság. Az nem kérdés, hogy a cégcsoport egyik tagjának, a CC Denmarknak vannak önkéntes kvótái, illetve ilyen projektjei. Az már izgalmasabb: pontosan ki és mi ez a cég? A dán társaság honlapja csak angol és magyar (!) nyelvet ajánl fel a látogatóknak. Vajon mi végre ez a kitüntetett szerep? A sok megnevezett dán vezető életrajzában miért nem szerepel egyetlen korábbi munkahely sem, miért csak mindig azt tüntetik fel, hogy sok-sok éves iparági tapasztalata van? Miért van az, hogy akiről akad is valamilyen elmosódott fotó a honlapon, arról nincs semmi egyéb netes találat, nincsenek korábbi fényképek, előadások, aláírások, a szakmai múltra vonatkozó angol vagy dán nyelvű találatok? Egy ekkora cég vezetőitől elvárható lenne, hogy tele legyen velük az üzleti sajtó, vagy valamilyen dán honlapon nyoma legyen a tevékenységüknek.

A Figyelő is megpróbálta elérni a két legfőbb vezetőként feltüntetett Sanne Nielsent és Peter Alexandert, de lapzártánkig nem jártunk sikerrel a Botanoo.com oldalon megadott elérhetőségeken. Információnk szerint egyébként a cég befektetési ajánlata Nyugaton egyáltalán nem ismert. Magyarország mellett egyedül Romániában terjed, igaz, ezt a szervezők sem titkolják. Sőt, büszkén hirdetik, hogy végre egy világsikerre ítélt hálózat, amely 2010 októberében éppen Magyarországon kezdte a tagok szervezését, vagyis a dánok által ki tudja, miért megtalált magyarok a hálózat tetején állhatnak. Vagy ahogyan az egyik prezentáció során hallottuk, ez azért jó, mert könnyebb az első hétezer tagból hetvenezret csinálni, mint majdan a milliós tagságot megtízszerezni.

Egy kicsit is gyanakvó ember számára feltűnhetnek egyéb csúsztatások is. Például a neten büszkén hirdetik: ajánlatuk annyira komoly, hogy a Botanooról és a carbon credit kereskedésről cikk jelent meg a HVG-ben, holott ezt alátámasztandó egy fizetett hirdetést szkennelnek a site-okra. Azt is hallottuk, hogy a nemzetközi hatóságok által kvótakereskedésre kiadott sok számjegyű engedély azt jelenti: a hatóságok több százmillió céget várnak erre a piacra, ezért kell tehát ekkora szám az engedélyre, továbbá – folytatódik a gondolat – ennyi cég közül egyedül a Botanoo-rendszerben vehetnek magánszemélyek is kvótát.

Ám bármily furcsa is a céges szervezet, a prezentációk és a lebutított marketingszövegek tartalma, minden hasonló konstrukció legnagyobb kérdése, hogy miért kell hálózatszervezés ehhez a jó háttértermékhez. Ha valóban üzlet a carbon credit, miért szükséges a befektetésen túl nagykövetként hálózatot építeni? Miért kell az emissziócsökkentés nemes céljára befizetett összegből a korábban beszállók jutalékára áldozni? Mit jelent az, hogy egyelőre csak kuponokat vesz a beszálló játékos, de lesznek valódi kvóták is? Ha a befizetésekből jutalékokat szednek a többiek, milyen hatalmas hozamot kell a maradék összegen realizálni, hogy valóban megérje a ráfordítás, vagyis mennyire sikeres emissziócsökkentő projektek kellenek, hogy ebből keletkezzen megtérülés, és ne csak az új beszállók befizetéseiből termelődjön ki az ígért mesés hozam? Ezek azok a kérdések, amelyeket sok egyéb mellett mindenkinek fel kell tennie magának. Aki őszintén válaszol, rájön, hogy ebben a rendszerben sem a mögöttes termékben, hanem az új beszállókban van az üzlet!