– Magyarországon és Nagy-Britanniában egyaránt csökken a felsőoktatás állami finanszírozása. A brit diákok mikor szembesültek ezzel?

– Az elmúlt év közepén tájékoztatták a forráskivonásról a brit, illetve az Európai Unió többi tagállamából származó diákokat. Az egyetemek maximum évi 9000 font (3,15 millió forint) tandíjat állapíthatnak meg, korábban 3290 font volt a limit.

– A drasztikus emelés ellen hevesen tiltakoztak az angol hallgatók. Mára lecsillapodtak a kedélyek?

– Minden diák nagyon aggódott, hiszen a megemelt tandíj nagy terhet ró rájuk: a hiteleket valószínűleg csak harminc év alatt tudják visszafizetni. Azonban azt tapasztalom, hogy a mi egyetemünkön megnyugodtak a diákok, hiszen látják, hogy próbálunk megfizethető tandíjat kiszabni. Ez az összeg nálunk átlagosan évi 6800 font, így a legolcsóbb angliai egyetemek közé tartozunk. Viszont joggal háborodnának fel a tanulóink, ha ez a szolgáltatás, oktatás rovására menne. Ezért figyelnünk kell arra, hogy a rendelkezésünkre álló pénzt a lehető leghatékonyabban költsük el.

– A gyakorlatban ezt mivel tudják elérni?

– Egyrészt csökkentettük a kurzusaink számát. A következő tanévtől csak azokra a szakokra koncentrálunk, amelyekre az elmúlt években a legtöbben jelentkeztek. Másrészt szeretnénk elérni, hogy az egyetemi adminisztráció valóban 21. századi szinten működjön. Át kell vennünk azokat a jól működő rendszereket, amelyeket a bankszektorban, a kormányzati szervezeteknél vagy akár az utazási irodákban használnak. Elektronikus ügyintézést kell bevezetni az egyetemi élet minden területén: nemcsak a beiratkozást, tandíjfizetést lehet interneten intézni, de az órai anyagokat is elektronikusan küldjük a diákoknak, a házi dolgozatokat pedig ugyanígy kérjük tőlük. Harmadrészt a kutatás területén szoros együttműködést kell kialakítani más intézményekkel, ezáltal egy olyan közösséget, úgynevezett tevékeny kritikus tömeget hozunk létre, ahol a működési költséget csökkenteni tudjuk.<#zaras_figyelo#>

– A költségek mérséklése tehát lehetséges, de ez valószínűleg nem győzi meg azokat, akik szerint a felsőoktatásnak teljesen ingyenesnek kellene lennie.

– Semmi sincs ingyen, végül valakinek muszáj fizetnie. Nem támogatom az ingyenes felsőoktatást. Az embernek hozzá kell járulnia ahhoz, amiből később személyes haszna származik – márpedig a diplomások magasabb fizetést kapnak, a felsőoktatásból kikerülve a társadalom egy privilegizált csoportjához tartoznak. Fizetniük kell tehát azért a bizalomért, amelyet a társadalom az oktatásukba fektet. Viszont azt sem gondolom, hogy a tanulónak kellene fedeznie a teljes képzési díjat, hiszen az a köz javára is válik, ha tanult emberként kikerül az egyetemről. A közjóért pedig a társadalom minden tagjának fizetnie kell. A középutas megoldást támogatom: a diák fizesse tanulmányai egy részét, viszont az állam is adjon jelentős támogatást a képzéshez. Ezért nem értek egyet azzal, ami Nagy-Britanniában történik, hiszen sok hallgatónak a teljes képzési költséget fedeznie kell.

– Milyen hitelt vehetnek fel a brit diákok?

– Az alapképzéshez az állam a Student Loans Company nevű szervezeten keresztül kínál hiteleket. Az igazán égető probléma viszont posztgraduális szinten jelentkezik, hiszen ekkor már a bankok döntik el, hogy adnak-e pénzt az oktatásra. A pénzintézetek pedig egyre szigorodó feltételek mellett hiteleznek, és döntésüket gyakran befolyásolja az, hogy a kérvényező melyik intézményben, milyen szakon tanul. Így a diákok sokszor nem az alapján választanak egyetemet, hogy mit szeretnének tanulni, hanem megkeresik azt a területet, ahol nagyobb az esélyük a pénzügyi támogatás megszerzésére.

– Ez alapján mely területek váltak népszerűvé?

– Amelyek magasabb fizetéssel kecsegtetik a munkaerőpiacra kilépő diákokat. A jogi és üzleti kurzusok sok tanulót vonzanak, csakúgy, mint a kormányzat által népszerűsített tudományos szakok. Kevesebben jelentkeznek viszont a társadalomtudományi és a bölcsészképzésre, a legrosszabb helyzetben pedig a művészeti területek vannak. Óvatosnak kell lenni, hiszen a diákok rövid távú, pénzügyi szempontokat figyelembe vevő szakválasztása nem egyezik a társadalom hosszú távú érdekeivel. Ez deformációhoz vezethet. Az idén 10 százalékkal csökkent a brit felsőoktatásba jelentkezők száma – világos, hogy a diákok félnek az eladósodástól, és nem bíznak maradéktalanul a kormányzatban.

– A magyar és a brit kormányzat egyaránt kiemelkedően fontosnak tartja a műszaki és természettudományos képzést. Az állami támogatás mennyire befolyásolja a diá-kok pályaválasztását?

– Természetesen fontos a munkaerő-piaci igényekhez igazodni, és Európa sok országában valóban több ilyen szakemberre lenne szükség. Vagy bevándorlók útján kell az országba csábítani a szaktudást, vagy belföldön szükséges képezni ezt a réteget. Az egyetemi férőhelyek számának a megemelésével viszont nem lesz egy csapásra több tudós az országban. Sok gyerek már azelőtt elveszti a természettudomány, a matematika iránti érdeklődését, mielőtt középiskolába menne. A felsőoktatás több problémája az alapfokú oktatásban gyökerezik, így Európa legtöbb országának a tanárképzésbe kellene a legtöbbet fektetnie. Manapság azok a diplomások a legkevésbé megbecsültek, akikből tanárok válnak, holott ennek éppen az ellenkezőjére lenne szükség (mint például Finnországban, ahol a tanári pálya az egyik legfontosabb, egyben a legjobban fizetett foglalkozás). Tehát ha a diplomásaink legjobbjai nem tanítással foglalkoznak, ne csodálkozzunk, hogy a következő generáció tagjait nem érdekli az adott terület. A tudományos képzés fontosságát nem lehet a piaci kereslet és kínálat kérdésére leszűkíteni: a fiatalokban természetes érdeklődést kell kialakítani, hiszen ha ez nincs meg, akkor úgyis más területet választanak.

– Tehát ön szerint közvetlenül a pályaválasztás előtt az állam már nem képes érdemben befolyásolni egy fiatal döntését?

– Elképzelhető, hogy az állami intézkedések hatására többen jelentkeznek egy adott szakra. De hosszabb távon ez oda vezethet, hogy ezek a diákok kevésbé motivált diplomásokként kerülnek ki a felsőoktatásból. Kevesebb megbízható mérnökünk és doktorunk lesz, ez pedig egyáltalán nem segíti az adott ország felvirágoztatását.