Kezdjük rögtön a meghívóval. Ha okunk van a formalitásra, például esküvőről van szó, akkor küldjük papíron, de legyen az a papír újrahasznosított. Az esetek többségében elegendő egy kör e-mail, amelybe térképet linkelhetünk mutatva a pontos helyszínt. A következő kérdés, hogy ki, hogy jut el oda. Ezzel a szervezők ritkán foglalkoznak, pedig az utazástól is függ a buli sikere.

Érdemes úgy tervezni, hogy a helyszín megközelíthető legyen biciklivel, esetleg gyalog, utóbbi igen praktikus, ha a partin legurul a torkokon egy-két pohárka ital. Kössük össze a társaság tagjait, hogy egy alkalmi telekocsi rendszerrel környezetbarát módon érkezhessenek és távozhassanak. Ha valóban nagy távolságokról van szó, akkor akár kisbuszt is érdemes szervezni.

fotó: Graczka Sylvia

A szabad ég alatt

bal_fn9_cikk_kapcsLegyen a parti nyílt terepen, ilyenkor legalább az elején kisebb gondunk van a világításra, és kényelmesebben el is férünk, este használhatunk mézgyertyát vagy fáklyát. A fény- és hangtechnikát hanyagoljuk, ha mégsem tesszük, akkor ügyeljünk a mértékletességre, csökkentve a fény- és zajszennyezést, illetve az áramigényt. Egyébként is az a cél, hogy az emberek beszélgetni tudjanak.

A kellékek

A házibulik hulladéka nagyrészt a műanyag étkészletekből és poharakból áll. Kisebb létszám esetén, konszolidált vendégségnél használjunk rendes porcelán tányért, üvegpoharat, fém evőeszközt, esetleg textilszalvétát. Nagy létszámnál is kerüljük az eldobható tányérokat, vásároljunk olyan műanyag termékeket, amelyek nem törékenyek, de moshatók és újrahasználhatók. Ezt a szettet más buliszervezőknek is kölcsönadhatjuk.

Előzzük meg a szalvéta, törlőpapír nagy mennyiségű használatát azzal, hogy kellő számú ronggyal készülünk a kiömlő étel, ital feltörlésére.

Tegyünk ki nagy zsákokat a szelektíven gyűjthető hulladéknak, és hívjuk is fel rá a figyelmet.

Beszéljük meg segélyszervezetekkel, állatmenhelyekkel, hogyha maradék étel van, akkor azt bevisszük hozzájuk másnap. Éppen ezért ne öntsük össze az ételmaradékokat.

Jobban járunk, ha a dohányzókról sem feledkezünk meg: legyen legalább egy olyan hely, ahol füstölhetnek, és legyen ott hamutál is, mert csikket szedegetni igen fárasztó munka másnap.

Ha hiányzik egy-egy szék, kés, szerszám, párna vagy terítő, kérjünk kölcsön, mert a felesleges vásárlásokkal is csak a hulladék mennyiségét növeljük. Nagyszabású parti esetén érdemes rendezvényszervező cégektől bérelni felszereléseket.

A dekorációból az igazán otthonos, barátságos az, amit saját kezűleg készítünk, az előregyártott tucat díszek inkább csak személytelenné teszik az eseményt. Készíthetünk mécsestartót befőttesüvegből, papírhulladékból papírmasé díszeket és így tovább.

Ha ajándékozás is lesz, akkor szerezzünk egy szép textilt, ami alá mindenki elrejtheti, amit hozott, így nincs szükség külön csomagolásra.

Eszem-iszom

Az italokat próbáljuk meg beszerezni a környékünkről, lehetőleg egyenesen a termelőtől, mert ott nagyobb kiszerelésben vásárolhatunk, tehát kevesebb lesz csomagolási hulladék. Sőt, ha betétdíjas csomagolást találunk, mindenképpen azt válasszuk! A termelői borok, pálinkák, az itthon gyártott sörök környezettudatos választásnak számítanak az italok terén. Az alkoholt nem fogyasztók számára pedig a házi szörpök ajánlhatók. Kerüljük az eldobható PET palackokat és kombinált dobozokat. Rendeljünk 50 literes palackban szikvizet a nyár esti fröccsözéshez!

Az ételválasztékkal ne lőjünk túl a célon. Bőven elég egy-kétféle ételt készíteni, nincs szükség házi svéd asztalokra, mert annak jelentős része hulladék lesz. Inkább készítsünk nassolnivaló falatkákat, helyettesítve a mesterséges adalékoktól duzzadó bolti csipszeket és nassokat. A kézzel csipegetett harapnivalók miatt még a mosatlan is kevesebb lesz…

Kerüljük a feldolgozott élelmiszeripari termékeket, inkább menjünk előtte piacra és vegyünk friss, hazai árut, amiből aztán a bográcsban és a kerti grillen varázsolhatunk ínycsiklandó falatokat. A húsételek ökológiai lábnyoma jóval nagyobb, mint a zöldségeké, ezért ne vigyük túlzásba a húsevést. Az adagok pontos tervezésekor segítségünkre lehetnek a szakácskönyvek, amelyeknek az elején megtaláljuk, hogy az adott ételfajtákból mennyit szokás számolni egy főre.



Cikkünk szerzője Graczka Sylvia, a Hulladék Munkaszövetség munkatársa.