Hídverők

Tanácsadás
Figyelő
2009-08-14 22:00
Mi számít sikernek egy ügyész, egy bíró szakmájában? „Az, hogy eredményes egy vád, hogy leültetünk valakit három év fegyházra?” − teszi fel a költői kérdést egy ügyész az Út a megbékéléshez című könyv interjúalanyai közül.

Fellegi Borbála: Út a megbékéléshez – A helyreállító igazság-szolgáltatás intézmé-nyesülése Magyarországon › Napvilág Kiadó, 2009 › 379 oldal › Ára: 2900 forint

Egy bíró így emlékszik vissza: „Sikernek, vagy nagyon-nagyon szép élménynek őrzöm azt, amikor az első három-négy évben kaptam Baracskáról egy levelet, franciakockás papíron, egy elkövetőtől, aki valami olyasmit írt, hogy ővele még ilyen szépen nem beszélt senki.”

Fellegi Borbála igényes kötete a helyreállító igazságszol-gáltatásról szól. De mi is az? A „hagyományos”, büntető igazságszolgáltatás a „ki a bűnös, milyen szabályt sértett, ezért milyen büntetést érdemel?” kérdésekre keresi a választ. A helyreállító szemlélet ezzel szemben azt vizsgálja: „ki sérült, s ki és milyen módon tudná jóvátenni az okozott kárt?” Előtérbe kerül a közösség, az elkövetőnek módja van a megbánásra, jóvátételre, s az áldozat tanúból főszereplővé válik, az ő kárát, fájdalmát is megpróbálja enyhíteni az eljárás. Mindez hazánkban sem sci-fi többé, a szerző az elméleti alapozás, történeti háttér és nemzetközi kitekintés után sorra veszi a módszer hazai alkalmazásait. Magyarországon a mediáció párkapcsolati és családi kérdésekben a kilencvenes évek óta elérhető, jelenleg pedig polgári ügyekben és kisebb súlyú büntető eljárásokban is alkalmazható. Igaz, mértéke még mindig csekély: az évi átlagosan 180 ezer polgári peres eljárásnak csak fél százalékát rendezik mediációval.

Miközben minden tízedik per két évnél is tovább tart! Hiába szabályozott a helyreállító módszerek törvényi háttere, sok múlik azokon is, akik alkalmazzák. Nálunk büntető ügyekben a közvetítői eljárást az ügyész vagy a bíró kezdeményezheti. Fellegi ezért 45 ügyésszel és bíróval készített interjút, arról faggatva őket, milyen elvek, értékek vezérlik őket napi munkájukban, mit vallanak a büntetés céljáról, milyen az attitűdjük a mediációval kapcsolatban. Bepillanthatunk a jogalkalmazói munka hétköznapjaiba: évekig elhúzódó eljárások, amikor már a panaszost sem érdekli egykori sérelme; futószalagon zajló ügyek; a szakembereket fenyegető kiégés. A helyreállító szemlélet részben gyógyírt jelenthetne e gondokra, s az ügyészek, bírák gondolkodásában megtalálható a jóvátételi funkcióra való igény. Ugyanakkor az is kiderül a beszélge-tésekből: a szemlélet újszerűsége miatt nehezen illeszthető be az igazságszolgáltatás merev intézményi keretei közé.
MÁRTONFFY ZSUZSA