Közel négy évet töltött Péter, egy 32 esztendős közgazdász az egyik amerikai pénzügyi szolgáltató budapesti irodájában, mielőtt a New York-i központba került. Nagy várakozásokkal indult útnak, már csak azért is, mert Magyarországon korábban sokszor úgy érezte, hogy el van zárva bizonyos információktól, s ezekhez csak a tengerentúlon lesz módja hozzáférni. Azonban érkezése után sem árasztotta el az áhított információtömeg. Idővel aztán kiderült, hogy csak rossz helyen kereste: „Az itteni vezérlő erő a kollégák tudás-cserekereskedelme. Ez a rendszer tőlünk, magyaroktól kulturálisan távol áll, mi inkább a felülről jövő irányításban és tervezésben gondolkodunk” – állapítja meg a szakember.

Fotó: Getty Images

A kapcsolatépítés és a kommunikáció Amerikában a multikulturális munkakörnyezet okán is fontos. Itthon például a pénzügyi területen dolgozó kollégák általában hasonló háttérrel rendelkeznek – sokszor ugyanarra az egyetemre is jártak –, a közös nevező voltaképpen adott. Egy-egy amerikai munkahelyi teamen belül azonban már több a különbség, mint a hasonlóság. Mivel hiányzik a közös alap, semmit nem lehet köztudottnak, magától értetődőnek feltételezni. „Ugyanakkor arra sincs idő, hogy mindig mindent a legapróbb részletekig egyeztessünk, sőt, a kollégák idejének fecsérlése főbűnnek számít. Minden e-mailt, előadást, megbeszélést a lényeggel, a punchline-nal kell kezdeni, egyébként olvasatlan lesz a levél vagy kiürül a terem” – tapasztalta Péter.

A kapcsolatépítés, azaz a networking fontosságát hangsúlyozza Urbán László is. A szakember összesen nyolc évet töltött az Egyesült Államokban. Tanulmányokat folytatott a University of Californián és a Princetonon, 1995 óta pedig vezető posztokat töltött be egyebek mellett a Világbanknál, az ABN-Amro Banknál, a Citibanknál, illetve legutóbb az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál (EBRD). <#zaras_figyelo#>

Mint mondja, Amerikában bevett dolog személyes ismeretségek révén eljutni egy-egy állásinterjúra, ebből azonban még nem következik egyértelműen az, hogy az illetőt automatikusan fel is veszik az adott posztra. Magyarországon ellenben sokan, akik ismeretségi alapon keresnek munkát, fel sem teszik maguknak a kérdést, vajon alkalmasak-e az adott pozícióra. „Amikor a fiam hazajött Amerikából, és vállalkozásba akart kezdeni, mindenkitől azt hallotta, hogy meg kell találni annak a módját, hogy hogyan lehet feketén, zsebbe fizetve üzletelni. Ezek a normák Magyarországon már olyan mértékben áthatják a társadalmat, hogy félő, egyszerűen baleknak nézik azokat, akik más értékrenddel indulnak, és ehhez tartják is magukat” – fogalmazott lapunknak Urbán László. Hozzáteszi: a rule of law Amerikában valóban működik, tehát ha egy szabályt törvény rögzít, akkor az megkérdőjelezhetetlen.

Urbán László. Amerikában a szabály megkerülhetetlen. Fotó: Figyelő archív

DOLGOZNI ÉS LÁTSZANI
Az amerikai vállalati hieararchia egyértelműen teljesítményalapú: mindig a maximumot kell nyújtani. Nincsenek garanciák, és ha valaki nem teljesít, jön helyette más, a személycserék rugalmasak és gyakoriak. Minár Eszter egy menekülteket segítő civilszervezetnél dolgozik. Mint mondja, az európai típusú szociális védőhálók itt jóval kevésbé feszesek: sokan félnek a munkahelyük elvesztésétől, mert adott esetben az az egész családra kiterjedő betegbiztosítás megszűnésével járhat. Emellett lényegesen nagyobb a verseny az élet minden területén: jellemzően több száz ember közül kell kitűnni egy állás megszerzéséért, de egy jó koncert- vagy mozijegyért is gyakran közelharcot kell vívni.

A multik jóvoltából már itthon is mind elfogadottabb a „nincs munkaidő, feladat van” szellemisége, viszont a tengerentúlon ez minden szektorban magától értetődő. Lényegesen kevesebb a szabadnap, és a munkaidő is hosszabb. Az állás értékére pedig már igen korán felhívják a figyelmet a szülők, akik a gyerekeiket nyári munkára ösztönzik.


Emellett pedig nemcsak dolgozni kell tudni, de látszani is. Odakint jellemzően mindenki nagyon odafigyel arra, hogy milyen színben tűnik fel a környezetében. „Az amerikaiak nagyságrendekkel jobban elő tudják adni magukat, mint az európaiak, főképp, mint a magyarok. Ez a gyermekkortól tudatosan fejlesztett önbizalomból és jó kommunikációs készségből, valamint egy folyamatos bizonyítási kényszerből adódik” – sorolja Várady Gergő, aki két éve dolgozik a Google New York-i irodájában, ahol csapatával a Google Térkép fejlesztéséért felelős.

Az amerikaiak sokszor burkoltabban fejezik ki a mondanivalójukat, mint a magyarok vagy az európaiak. Olykor egy pozitívnak tűnő mondat valójában kritika, és ezt csupán abból lehet sejteni, hogy az üzenet nem nagyon pozitív. Az is előfordul, hogy egy nyilvánvalóan negatív megjegyzést is dicséretbe csomagolnak.

ELTÚLOZZÁK?
Egy magyar gyomra a túlhangsúlyozott politikai korrektséget sem könnyen veszi be. Bizonyos álláspontokat megfogalmazni már nem is lehet anélkül, hogy az illetőt meg ne bélyegeznék. Ennek tipikus példája a feminizmus: előfordul, hogy egy udvarias előreengedésre durva felmordulás a reakció. Ennek azonban lehet egy másik olvasata is: valóban nincs diszkrimináció. Mint azt egy honfitársunk megfogalmazta: „Vannak olyan extrém esetek, amikor túlzásba viszik a politikai korrektséget. De egy amerikai munkahelyen az az elvárás, hogy az emberek egymással tisztességesen bánjanak. Nem számít, hogy a kolléga fekete vagy fehér, férfi vagy nő, a lényeg, hogy ő elsősorban munkatárs. Szerintem Európában talán még nem jutottunk el idáig.”