Mindössze az 1980-as évek végén sikerült identifikálni a HCV-t, azt megelőzően a HCV okozta fertőzést nonA/nonB hepatitisnek nevezték, mivel kizárásos alapon diagnosztizálták, a hepatitis A és B vírusfertőzés jelenlétének hiányával. Jelenleg a HCV kimutatása molekuláris biológiai módszerekkel, elsősorban az úgynevezett polimeráz láncreakcióval (PCR) történik a fertőzött egyének szérumából. Igen jelentős volt annak a felismerése, hogy a vér és különböző vérkészítmények elemzésével meggátolható a HCV átvitele egyik egyénből a másikba. Ezen teszt bevezetésével ugyan csökkent a fertőzöttek száma, azonban a HCV sajnálatosan nem csupán vér útján, hanem néhány egyéb, teljességgel még nem tisztázott mechanizmussal is terjedhet. Ennek alapján, bár világszerte többnyire csökken az új HCV-fertőzöttek száma, még mindig igen magas a krónikusan fertőzöttek száma.

A krónikus hepatitisek kezelésében igen jelentős volt az interferon (IFN), majd később az IFN és ribavirin (Rb) kombináció bevezetése, később az úgynevezett pegilált IFN alkalmazása. Ezen kezelésre a fertőzöttek egy része jól reagált, a vírusszám a vérben csökkent, és ez tartósnak is bizonyult. A betegek más része azonban nem reagált a kezelésre. A nem reagáló betegek többsége a HCV 1-es és 4-es genotípusába tartozott.

A HCV vírus. A kórokozó molekuláris módszerekkel kimutatható.

A további kutatások és az újonnan kifejlesztett szerek hatásának megértéséhez elengedhetetlen a vírus szerkezetének és a májsejtekben való szaporodásának rövid áttekintése. A HCV ribonukleinsav (RNS) genetikai anyaggal rendelkező, kicsiny, burokkal bíró, a Flaviviridae családhoz tartozó vírus, amelynek 6 típusa és számos altípusa ismert. Hazánkban a HCV1 genotípus a leggyakoribb. A fertőzés során a HCV a májsejtek felszínén lévő receptorokhoz kötődik (részben ezért is hepatotrop), majd bejutva annak belsejébe, a virális RNS templátként szolgálva, a májsejt fehérjetermelő rendszerét felhasználva letermelteti a számára szükséges fehérjéket, valamint virális RNS-t. Ezen fehérjék egy része strukturális, azaz beépül az új vírusrészecskékbe (mag és burokfehérjék). Más részük nem strukturális, ezek olyan enzimtulajdonságú fehérjék, amelyek az előbbi fehérjék és virális RNS termelését, illetve a vírusrészecske „összeszerelését” és kijutását a sejtből teszik lehetővé. Ezen enzimtulajdonságú fehérjék között vannak fehérjehasítók (proteázok), valamint az RNS replikációt szabályzó polimerázok.<#zaras_figyelo#>

A fenti vírusszaporodás megértése után vált lehetővé a kutatók számára, hogy olyan vírusgátló szerekkel próbálkozzanak, amelyek a vírus egyes szerkezeti elemei, enzimfehérjéi (enzimgátlók) ellen irányulnak, azt tekintik célpontnak. A próbálkozások más része a gazdasejt rendszerét, például a vírusreceptorokat célozta meg. Úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a vírusszaporodás minden egyes lépcsője, kezdve a vírus sejthez való kötődésétől a sejtből való kijutásig, gyógyszercélpont lehet.

Ezen, a vírus szaporodásának egyes szakaszait célzó drogokat direkt ható antivirális szereknek (direct acting antivirals – DAA) nevezzük, közülük némelyik már túl van a kipróbálás szakaszán, klinikai tanulmányokban hatásosnak bizonyult, így gyógyszerként fogadható el.

Az adatok megtekintéséhez kattintson!

A jelenleg leginkább bizonyított hatású szereket már a világ számos országában, köztük hazánkban is törzskönyvezték, és bevonultak a krónikus HCV-fertőzésben szenvedő betegek kezelésének eszköztárába.

Melyek ezek a legjelentősebb DAA-szerek?
Proteáz inhibitorok: elsősorban az úgynevezett NS3/NS4a (nem strukturális protein) szerin proteáz gátlók. Ezek közül a boceprevir és a telaprevir már elfogadásra került az EU-ban és az Egyesült Államokban. Számos egyéb szer fázis III., illetve fázis II. vizsgálati szakaszban van.

Nukleozid/nukleotid analógok (polimerázgátlók): számos szer van fázis II. vizsgálati szakaszban, és pozitív válasz esetén várható bevezetésük a kezelésbe. Egyéb hatású szerek: számos egyéb szer, így a lambda PEG-IFN, receptorgátlók, mikroRNS-gátlók vannak kipróbálás alatt.

Mindezen újabb, cézott terápiát nyújtó, direkt vírusgátló szerekkel való kezelés nem jelenti azt, hogy a hagyományos PEG-IFN plusz ribavirin kezelésnek vége. Számos vizsgálat a fenti szereket kombinálja, így növelve a kezelés hatékonyságát, csökkentve az egyes szerek dózisát és mellékhatásait. Remélhetjük, hogy ezen új gyógyszerek, amelyek kifejlesztésének alapja a HCV vírus szerkezetének megismerése és a vírusszaporodás folyamatának megértése, újabb szakaszt nyitottak a HCV-fertőzött betegek kezelésében és gyógyulásában.
A szerző egyetemi tanár, akadémikus