Híres befolyásolók

Figyelő
2009-06-23 06:18
A legbefolyásosabb Angelina Jolie, a leggazdagabb pedig Oprah Winfrey a Forbes magazin idei százas listáján, amelyre Barack Obama is felkerült.
Az idén már nem a legendás amerikai médiaszemélyiség, Oprah Winfrey a legbefolyásosabb sztár a világon, hanem Angelina Jolie – legalábbis a Forbes magazin legfrissebb rangsora szerint, amely a hírességek éves bevétele és médiamegjelenéseik száma alapján áll össze. Az ENSZ jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedő színésznő partnere, Brad Pitt is az élbolyban, a kilencedik helyen végzett.

A sztárpár nem annyira a pénznek (együttes bevételük „mindössze” 55 millió dollár volt az elmúlt évben), inkább a médiamegjelenéseknek köszönheti az előkelő helyezést, hiszen filmjeikről, jótékonykodási akcióikról és gyermekeikről folyamatosan beszámol a sajtó. Várható volt, hogy az idén jobb eredményeket érnek el, mint tavaly (akkor a harmadik, illetve a tizedik helyet foglalták el), lévén, hogy 2008 júliusában megszületett ikreik hónapokig csemegeként szolgáltak a médiának, arról nem is beszélve, hogy csak a gyermekeik első fotóinak eladása 14 millió dollár pluszt hozott nekik a konyhára.

<#zaras_mm#>A tavalyi aranyérmes, Oprah Winfrey a második helyre szorult vissza. Igaz, az elmúlt 12 hónapban ő kereste a legtöbb pénzt, összesen 275 millió dollárt. Az amerikai talkshow-királynőnek egy évvel korábban is éppen ennyit utaltak a bankszámlájára, akkor azonban 300 millió dolláros éves keresetével a Harry Potter-könyvek szülőanyja, J. K. Rowling számított a legjobban kereső celebritásnak, aki a varázslós sorozat lecsengésével az idén már be se került a százas klubba.

Legutóbbi gyengécske teljesítménye után ismét jól teljesített Madonna. Az énekesnő tavaly a top 20-ba sem került be, ám Hard Candy című albumának és a Sticky and Sweet elnevezésű világturnénak köszönhetően feljött a csillaga. A zene mellett válásának és újabb örökbefogadási kísérletének is szerepe volt abban, hogy az 50 éves sztár gyakran a lapok címoldalára került. Egy év alatt 110 milliót kasszírozott, akárcsak Tiger Woods, akinek ezúttal nem sikerült megtartania pozícióját a száz legbefolyásosabb médiaszemélyiség listáján: a világ legjobban kereső sportolója az elmúlt években egymás után kétszer lett második, most azonban visszacsúszott az ötödik helyre. A 33 éves golfozón kívül csak egy sportoló, Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers játékosa szerepel a lista első tíz helyezettje között. Egy éve még David Beckham is bekerült az első tízbe, most azonban kénytelen beérni a 28. pozícióval.

Fiatal hírességek tavaly bukkantak fel először a legbefolyásosabbak között, ők most sem hiányoznak a sorból: Miley Cyrus, a Disney stúdió Hannah Montana sorozatának 16 éves hősnője a 2008-as 35. helyezés után most a 29.-en található, míg a Harry Potter sztárjának, a 20 esztendős Daniel Radcliffe-nek a 70. helyet sikerült megszereznie. Rajta kívül több brit is található a százas lajstromban, például a Coldplay rockegyüttes (15. hely), Simon Cowell televíziós személyiség (25.), Hugh „Dr. House” Laurie (94.) vagy Kate Moss (97.) topmodell.

A legbefolyásosabb hírességek listáján a 49. helyen debütált az évi kétmilliót kereső Barack Obama, ami azért érdekes, mert hivatalban lévő amerikai elnöknek most először sikerült bejutni a százas klubba. A Forbes indoklása szerint Obama népszerűsége (ő büszkélkedhet a legtöbb webes, sajtós és tévés megjelenéssel is!), választási győzelme és jövedelmező írói tevékenysége miatt kerülhetett fel a listára.