Kroó Norbert, MTA. „Magyarországnak nincs tudományos jövőképe.”

Nagyon jó, hogy a hazai kutatók egyre többet mennek külföldi laboratóriumokba, de annak a gyakorlatnak véget kell vetni, amikor csak azért utaznak, hogy olyan eszközöket használjanak, amelyeket a szomszédos folyosón is megtalálnának – fakadt ki Falus András akadémikus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézetének vezetője egy múlt heti tájékoztatón.

A tudomány világán kívülieknek meglepően hangzó kijelentés belülről nézve nem lehet annyira mellbevágó, erre utalt legalábbis a szintén jelen lévő Kroó Norbertnek, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökének helyeslő bólogatása. Hiába jön létre valahol megfelelő szintű kutatói központ, ha nem használják ki hatékonyan a lehetőségeit. Igaz, a fő probléma nem a szervezetlenség, sokkal inkább a forráshiány és a természettudományokra szakosodó diákok alacsony száma. Ezek után az sem meglepő, hogy európai statisztikai összehasonlításokban Magyarország az innováció terén is az utolsók között kullog(lásd a grafikont alább).

A GDP alig 1 százalékát kitevő K+F kiadások nem elégségesek a megfelelő fejlődéshez. Ráadásul, reálértéken mérve, az elmúlt hét évben stagnáltak ezek a számok. Pedig a szektor támogatása létfontosságú lenne az ország versenyképessége és a gazdasági válság utáni boldogulása szempontjából. „Korábban az acélgyártás és a katonák száma határozta meg egy ország hatalmát; ma már a bájtok és a kutatási kapacitások” – hangzott Kroó Norbert értékelése.

Ebben a helyzetben az apró előrelépéseket is meg kell becsülni. Ilyen a Nemzeti Kutatási és Infrastruktúra Felmérés és Útiterv (Nekifut), amelynek az adatbázisa összegyűjti, s az interneten elérhetővé teszi az összes állami kutatóhelyet. Egyben igyekszik minél több magántulajdonban lévőt is bevonni a listába. „Így egyrészt a kutatók tudni fognak egymásról, másrészt lehetőség nyílik egy hosszabb távú kutatási infrastruktúra-fejlesztési stratégia kialakítására” – méltatta a kezdeményezés jelentőségét Csopaki Gyula, a Nemzeti Kutatási és Technológia Hivatal (NKTH) elnöke. Mert ezek szerint jelenleg ilyen adatbázis sem létezik még. Ez persze nem meglepő annak fényében, hogy – mint Kroó Norbert fogalmazott – „Magyarországnak nincs tudományos jövőképe”. Ez szerinte azért kockázatos, mert így az aktuális döntéshozóktól függnek a dolgok. De az sem volt pozitív jel a kutatás és fejlesztés számára, hogy a Bajnai-kormány megalakulásával megszűnt a területet felügyelő különálló minisztérium. A drasztikus lépés a kérdésben érdekelteket még inkább elbizonytalanította. A Nekifut sajtótájékoztatóját is részben azért szervezték, hogy jelezzék: a kormányzati változások ellenére ez a projekt érintetlenül halad előre.

ÁTLÁTHATATLANUL. Ez persze csepp a tengerben, a problémák ugyanis sokrétűek. A hazai kutatások és intézmények támogatásában és a fiatal kutatók megtartásában gondot okoz a klientúrák építése és az átláthatóság hiánya is. Ezen a véleményen van legalábbis Falus András. „A saját kutatásaimról szóló jelentéseket sem tudom megtalálni az NKTH honlapján, nemhogy másokét” – hozott egy példát az akadémikus arra, hol hibádzik a transzparencia. Tapasztalatai szerint a magyar és európai adófizetők pénzéből támogatott pályázati elbírálások és a döntések indoklása nem nyilvánosak, és nem egyszer radikálisan felülbírálják a szakmai zsűrik véleményét. „Független külföldi bírálókra volna szükség, ahogyan bennünket is folyamatosan megkeresnek más országokból” – tette még hozzá Falus, hogyan lehetne a belterjes rendszeren javítani.

Kutatási központokat természetesen nem csak az egyetemek, akadémiai vagy állami intézetek hozhatnának létre, hanem a magánszektor is. Amellett, hogy erre számos pozitív példa akad, amit különböző programjain keresztül az NKTH is támogat, hosszú távon aggasztó jel, milyen kevesen jelentkeznek az egyetemek műszaki és természettudományos szakjaira. Így csökken az utánpótlás, és Magyarország egyre kevésbé lesz vonzó a magánszektor számára. A 2007-ben végzett egyetemi diákok között kevesebb mint 4 százalék szerzett diplomát természettudományos, s alig kétannyian valamilyen műszaki szakon (lásd a grafikont). Márpedig a kutatási helyek többsége ilyen végzettségű munkaerőket kíván. A műszaki és természettudományos szakemberek arányában jelenleg nem maradunk el annyira (10,3 százalék az uniós 12,9 százalékkal szemben), kérdés azonban, hogy mi várható 15–20 év múlva, amikor a mostani végzettek aránya lesz a meghatározó. Ez utóbbi már csak azért is fontos tényező, mert jelenleg részben az ilyen szakemberek révén van komparatív előnyünk az innovációs tényezők között.

Nincs is könnyű helyzetben a Magyarországon telekommunikációs és informatikai kutatással, illetve hardver- és szoftverfejlesztéssel foglalkozó Ericsson Hungary. Május végén jelentették be, hogy K+F részlegüket 140 szakemberrel, 700 főre növelik az év végéig. Ennek eredményeként már e cégé lesz a legnagyobb hi-tech kutató-fejlesztő központ hazánkban, évi 14 milliárd forint K+F ráfordítással. A felsőoktatás hiányosságai azonban egy ilyen projektet is hátráltatnak. „Lényegesen kevesebb diák választja a műszaki, természettudományos pályát, mint amennyit az ipar igényelne” – erősíti meg Jakab Roland, a társaság kommunikációs vezetője. Gyenge az oktatás minősége is, s nem működik megfelelően a tehetségek kiválasztása és támogatása. „Az ország lakosságához mérten kevés a kutató, lassan halad a kutatók és a gazdaság kapcsolatának erősítése, alacsony a szabadalmak száma. Az olcsón oktatható, ám elméleti, akadémikus tananyag kevéssé hasznosítható” – sorolja a problémákat.

LEMARADÓBAN. Így nem csoda, hogy az innovatív vállalatok száma is aggasztóan alacsony. Az Eurostat adatai szerint míg az e tekintetben éllovas Németországban a cégek több mint 60 százaléka innovatívnak számít, addig Magyarország a maga 25 százalékos rátájával a 23. helyet foglalja el. Szintén uniós adat, hogy a 25 tényezőből kialakított innovációs index értéke nálunk 0,26, miközben a közösségi átlaga ennek majdnem a duplája: 0,45. Ha végignézzük az index alapjául szolgáló listát, érthetővé is válik, miért döcög az innováció hazánkban: nálunk megközelítőleg minden tízedik, az EU egészében minden ötödik kis- és középvállalat végez valamilyen innovációt.
Célokat ugyan az elmúlt években is megfogalmazott a magyar kabinet, de igaza lehet az Ecostat kutatóintézet elemzőinek, akik szerint a gazdasági válság után új stratégia megfogalmazására lesz szükség. Addig ugyanis már úgysem történik semmi.