Az élet sója

Villám Géza, a médiahackjeiről híres egykori rádiós műsorvezető 2005-ben felszólító levelet írt a Dakar szervező cégének, hogy változtassa meg közzétett útvonalát, mert ők már előbb kijelölték a nagyon hasonló sajátjukat. A terv bevált, a hír a napilapok első oldalán szerepelt. A követelés remek reklámot csinált a tervezett túrának. Két hét alatt nyilvánvalóvá lett, hogy valósággá válhat az, amiben milliók kételkedtek. Új mítosz született, a kis ember Dakarja, avagy a fapados Dakar, az őrült ágyúgolyófutam: a Budapest–Bamako rali. Mottója: bárki bárhogyan, bármivel.

Egy francia raliversenyző, Thierry Sabine 1977-ben eltévedt a líbiai sivatagban. Kalandos megmenekülésének emléke hazatérése után jó ideig fogva tartotta. Úgy gondolta, az érzést meg kell osztania elkényelmesedett embertársaival. Ebben az időben alakult ki benne a meggyőződés, amely egész hátralévő életében vezérelte: „A kaland azok osztályrésze, akik útra kelnek. Az otthonmaradóknak az álmodozás jut”.

SZABÓ ZSOLT, a Golf Kereskedelmi Kft. tulajdonosa
Már az ötödik Bamakója volt Szabó Zsoltnak a 2012-es. Egy ismerőse invitálásának eleget téve nevezett be a 2008-as eseményre, s azóta minden évben részt vesz rajta. Hazaérkezése után döbbent rá, hogy az újfajta gondok, nehézségek kikapcsolták. Afrika elfeledtette vele a megszokott gondokat, és hónapokra szóló energiával töltötte fel. Minderre bőven van ideje, amikor két hosszú héten keresztül naphosszat a motoron ül, ilyenkor van mód átgondolni mind az üzleti, mind a magánéleti dolgait, stratégiáit. A legijesztőbb élménye az volt, amikor az első Bamakója alatt egy defekt miatt magára hagyta a mezőny, éppen a mauritániai Aleg mellett, ahol pár héttel korábban egy francia családot lemészároltak. Túl ötödik Bamakóján úgy véli, hogy Európa semmivel nem biztonságosabb, mint a rali során érintett országok. A legfelemelőbb pillanat számára az volt, amikor először elérte Bamakót. Az afrikai tapasztalatok hatására Szabó Zsolt átértékelte az életét, és rádöbbent arra, hogy mennyi fölösleges dologra költött pénzt. „Aki látta azt, amit mi, az jobban megbecsüli az otthoni életet, és kevesebb kényelemmel is beéri. Újabban bárhol képes vagyok egy jót aludni, elég hozzá egy hálózsák. A legfontosabb azonban az, hogy megtanultam: nagyon másképpen is lehet élni, mint ahogyan azt mi Európában elképzeljük és megszoktuk.”

Sabine gondolatai termékeny talajra hullottak, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1978. december 26-án 182 jármű várta egy 10 ezer kilométeres rali rajtját a párizsi Eiffel-torony alatti téren, a Trocaderón. Céljuk Dakar volt. A szenegáli fővárosba végül 74 csapat érkezett be, történelmet írva. Megszületett a legenda. A rali pillanatok alatt a kaland, a felfedezés és a szabadság szinonimájává vált. Azonban, ahogyan nőtt a népszerűsége, úgy üzletiesedett el az esemény. A Dakar hamarosan multicégek, gyárak és milliárdos szponzorok világra szóló médiacirkuszává vált.<#zaras_figyelo#>

Az időközben Afrikában helikopter-balesetben elhunyt Sabine által a palackból kiszabadított szellem új utakat keresett. 2005 karácsonyán egy maréknyi elszánt magyar őrült tervet dédelgetett: Budapestről eljutni Mali fővárosába, Bamakóba az Atlasz hegység hágóin, kő- és homoksivatagokon át, szavannákon keresztül. Szellemi vezetőjük az egykori rádiós, Szabó Gaál András, ismertebb nevén Villám Géza volt. Talán harminc jármű vágott neki a 8 ezer kilométeres távnak, s a mezőny végül hihetetlen kalandok után célba ért. A Budapest–Bamako egyik napról a másikra divattá vált. Szellemisége máig a Thierry Sabine által megfogalmazott elképzelést képviseli, annak ellenére, hogy 2010-ben új szervezők vették át az eseményt, akik alaposabb előkészületekkel igyekeztek biztonságosabbá tenni a ralit.

BAGYÓ SÁNDOR, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője
Annak ellenére, hogy Bagyó Sándor a világ számos helyén megfordult különféle mentőakciókkal, tizennyolc éve nem volt igazi szabadságon. Soha nem merte otthagyni rendkívüli felelősséggel járó munkáját. Ám 2012-ben kapott egy felkérést: kísérje el a Budapest–Bamako rali motorosainak asszisztenciáját biztosító László Szilárdot, aki friss lábtöréssel vállalta az utat. A felkérés jókor érkezett, Bagyó Sándor úgy érezte, éppen itt volt az ideje egy kis kikapcsolódásnak. Eleinte utolérte ugyan néhány SMS és e-mail, kellett néhány döntést hoznia, de ez gyerekjáték volt az otthoni taposómalomhoz képest. Különösen azt élvezte, amikor begurultak az esti táborhelyekre, találkoztak a mezőnnyel, elengedhette magát, beszélgethetett kedvére, és nem kellett állandóan különféle problémák megoldásán törnie a fejét. Újszerű érzés volt számára, hogy esténként pillanatok alatt el tudott aludni, és olyan élményeket tudott feldolgozni, amelyekre évek óta nem volt sem ideje, sem energiája. „Afrika rossz megítélésének fő oka a nyugati média szenzációhajhász hozzáállásának köszönhető. Egyetlen erőszakosságra utaló jellel, egy rosszindulatú megnyilvánulással, egyetlen bántó gesztussal sem találkoztam sem most, sem pedig korábbi afrikai útjaimon. Magyarországon viszont napi szinten tapasztalom az erőszakot és a rosszindulatot.”

Abban az évben először engedtek a Külügyminisztérium évről évre ismétlődő nyomásának, hogy a mezőnyt ne vigyék se Mauritániába, se pedig Maliba, ugyanis katonai hírszerzési forrásokra hivatkozva emberrablás, illetve terrortámadás veszélyétől tartottak. Tavaly Villám Géza ismét átvette az irányítást, s a Bamako visszatért gyökereihez, az őskáoszhoz, és nem hagyták ki a rázós helyszíneket sem.

A rali a magyar fővárosból rajtol, és eddig öt alkalommal Mali fővárosa, Bamako volt a cél. Egy ízben – a csonka verseny során – a marokkói Agadir adott otthont a befutónak. Tavaly a rali új országot is érintett, Szenegált, az eredeti Párizs–Dakar célországát.

Amikor 2008-ban az A.S.O., a Dakar szervező cége a rajt előtti napon bejelentette az afrikai rali törlését, Villám ingyenes részvételi lehetőséget ajánlott a csalódott versenyzőknek.Az A.S.O. vezetői tajtékzottak a dühtől. Villám azután Szenegál beiktatásával ismét megfricskázta a Dakar szervezőinek orrát: az ő versenye is érinti ugyan a Dakar legendás befutóját, a Rózsaszín tavat, de a Bamako mezőnye csak beugrik oda, és már megy is a dolgára.

Villám Géza mellett 2012-ben új arc tűnt fel, a Nyugat-Afrikában, elsősorban Bissau Guineában szerteágazó kapcsolatokkal rendelkező üzletember, Wells Tamás személyében. A végcél Bissau Guinea lett, a mezőny a lábát, illetve kerekét sem tette be Maliba.

A rali őrültjei verseny és kaland kategóriában indulhatnak. A versenyzők geocaching jellegű feladatok megoldásával és a táborhelyre időben való beérkezéssel gyűjthetnek pontokat. A pontgyűjtéshez nem elég jól tájékozódni, leleményességre és kreativitásra is szükség van. A kaland kategóriások számára egyetlen feladat létezik: tetszés szerinti úton és módon eljutni az esti táborhelyekre. A nevezési díj 1200 euró/autó, ehhez jönnek még a vízumdíjak és a biztosítás, nagyjából 500 euró/fő erejéig. Ezenfelül mindenki annyit költ, amennyit tud, vagy akar.

KISS SZABOLCS, a Linamar Hungary Zrt. termelési igazgatója
Verne regényein nőtt föl Kiss Szabolcs, és így gyermekkora óta fűtötte a messzi tájak felfedezésének vágya. Tavaly elhatározta, hogy a tettek mezejére lép. A bamakós fórumokon talált egy csapattárskereső hirdetést. Felvette a kapcsolatot a hirdetővel – aki egyébként veterán bamakós, sőt, a tavalyi pályát is ő tervezte – és elkezdtek közös terveket szőni. A csapat azonban nem állt össze, így szeptemberben törölték a tervet. Kiss Szabolcs hét nappal a 2012-es rali startja előtt kapott egy telefont, hogy mégis indulnak. Miért volt szüksége a Bamakóra? Beosztásából és személyiségéből fakadó stresszes életéből akart kizökkenni. Gyermekkorában édesapja azzal az intelemmel bocsátotta útjára, hogy ahová beteszi a lábát, ott a lehető legjobban végezze a munkáját. Ezt annyira komolyan vette, hogy évekig elfelejtett szabadságra menni, számára nem létezett más, csak a munka. Annak során pedig gyakran használt egy fogalmat: terv-tény viszony. Az a jó, ha ezek közel állnak egymáshoz. Itt viszont volt egy állandóan változó terv, meg egy tény, aminek nem sok köze volt a tervhez. Rengeteg kompromisszumra kényszerült, és ez jót tett neki. Rugalmasan kellett a változó viszonyokhoz, a helyi szokásokhoz és a társakhoz viszonyulnia. Mérnökként és menedzserként alapvetően logikus gondolkodású ember, az afrikai országokban azonban mindenhez – a munkához, az időhöz, a tervekhez – másképpen állnak, mint amit megszokott. „Sokkal fontosabbnak érzem a csapatmunkát, mint eddig. A nagy szegénységet és a rali karitatív jellegét látva még egy dologra rájöttem. Sok időt elpazaroltam fölösleges dolgokkal, és nem tettem senkiért semmit. Úgy éltem meg az út minden éjszakáját, mintha szilveszter lett volna, állandóan új tervek és fogadalmak születtek bennem, hogy jobb életet fogok élni.”

A speciálisan felkészített terepjárók mellett a legelképesztőbb járművekkel is teljesítették már a távot. Volt Dacia, Trabant, Bogár és állólámpás Mercedes is. A cikk írója egy afrikai hajnalon, egy homokdűne tövében találkozott két öltönyös alakkal, ők vállalásuk értelmében ilyen ruházatban teljesítették a távot. Volt oldalkocsis Ural motorkerékpár és Harley–Davidson chopper, 2012-ben három norvég kalandor Vespa robogókkal vállalkozott a nagy útra. A Bamako mindig is támogatta a vad ötletekkel érkezőket. A Cigánygyerek az égből néven induló férfi például egy Ladával, vízumok, oltások és biztosítások nélkül, minimális összeggel a zsebében vágott neki a távnak, és két alkalommal is beért a célba. Csuklós busz, rabszállító furgon, sőt, a hetvenes évek rokkantkocsija, egy háromkerekű Velorex is akadt az indulók között.

A Bamakón átélt kalandokról könyvet lehetne írni, volt, aki felborult egy szavannai ösvényen száguldva és nyakát törte, volt, aki ezer kilométert autózott az út szélén felejtett övtáskájáért, amelyben 2 ezer euró volt – és megtalálta. Akadt, aki úgy összeveszett társával, hogy a sivatagban kiszállt a közös autójukból, de szövődtek életre szóló barátságok is. A cikk írója Mauritániában elvesztette az útlevelét, és konzuli tilalom ellenére kiszökött az országból, s beszökött Maliba, hogy onnan menlevéllel jöjjön haza. Egy norvég az elaknásított Senki Földjén hagyta el összes dokumentumát, őt magyarok csempészték be a következő országba, honfitársának quadja hat órát állt az óceán fogságába esve a mauritániai partoknál. A kalandoknak se szeri, se száma, annyi Budapest–Bamako rali létezik, ahány résztvevője volt az eseménynek.

Egy valami közös a legtöbb esetben: egy ilyen út után senki nem marad ugyanazaz, mint előtte volt. Olyan dolgokat él át a nehézségek közepette – a Föld legszegényebb országaiban, döbbenetes sorsokkal szembesülve –,
hogy azok még a legérzéketlenebb embert sem hagyják érintetlenül. Óhatatlanul számot vet addigi életével, otthoni terveivel, céljaival és motivációival, azzal, hogy valójában mitől is lesz boldog és elégedett.