Mint tudjuk, a könyveknek is megvan a maguk sorsa. Ami a politikai elemzéseket illeti, manapság az a sorsuk, hogy mire megjelennek, éppúgy elavulnak, mint egy előző napi újság. A Méltányosság Politikaelemző Központ kis füzete, A körbezárt politika is azért érdekes, mert egyetlen évre, a Nagy Őszödi Vízválasztó utáni „hosszú” 2007-re koncentrálva tesz lényegi és időtálló megállapításokat. Amikor az egyik szerző, Csizmadia Ervin amellett érvel, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása nem egy iránytévesztett politikus „monodrámája”, hanem a demokratikus átmenet utáni, ám a demokratikus konszolidáció előtti szakasz logikus fejleménye, s a magyar baloldal hosszú vesszőfutásáról szól, akkor a tavaly megjelent könyv már a jelen történések kereteit értelmezi.

Fotó: Koszticsák Szilárd

A politikusi hibákért, tévedésekért, netán hazugságokért természetesen a személyeknek kell vállalniuk a felelősséget, de szerepfelfogásuk és mozgásterük elválaszthatatlan attól a környezettől, amelyet a társadalom egésze állít elő. Ezért Csizmadiának a tavalyi próféciája ma is helytállónak tűnik: „egy eljövendő Fidesz-kormány … csak abban az esetben tudná végrehajtani a teljes konszolidációt, ha annak feltételei már előzetesen megteremtődtek. Állításunk az, hogy ezek a feltételek egyelőre mindkét oldalon hiányoznak.” Vagyis naivitás lenne azt gondolni, hogy ha az Őszöd-szindrómának vége – mint ahogyan már el is érkeztünk ehhez az állapothoz –, az egy csapásra új helyzetet teremt.

Lengyel László: A halál kilovagolt Magyarországról › 320 oldal › Corvina, 2008 › Ára: 2690 forint

A gyors kilábalás illúziójáról beszél le Lengyel László is, aki A halál kilovagolt Magyarországról című – ugyancsak tavaly megjelent – könyvében nagy hazai és külföldi ismeretanyag birtokában helyezi el térben és időben az elmúlt évek politikáját. Lengyel 2006 óta meglehetős következetességgel mondogatja, hogy a társadalom két személyiség foglya, lényegi változás csak akkor várható, ha Gyurcsány és Orbán is távozik a politikai színről. Könyve előszavában a szerző megengedi magának azt az optimizmust, hogy „személyiségükben és politikai szerepükben megszületett, felnövekedett, majd megöregedett és meghalt az ezredforduló konfliktusos politikája”. Valójában azonban a könyv arról (is) szól, hogy a gyurcsányi „jozefinizmus” és a „viktorianizmus” mennyiben tükrözi az elmúlt évszázadok magyarországi társadalmi-politikai fejlődését.  Éppen ezért talán a konfliktusos politizálást is korai lenne temetni, hiszen éppen Lengyel írja egy helyütt, hogy az elmúlt húsz év alatt a magyar társadalomban nem jelent meg új reformelit. Az előző generáció magatartásmintáin szocializálódott szakértő fiatalok, a társadalmi párbeszédtől elszokott régi elit, valamint a voluntarista döntésekhez szokott politikai osztály így képtelen volt kiegyezni az ország visszaemelése érdekében. Csak valamiféle kényszeregyezmény alakult ki, érzékeli Lengyel, „amely az utolsó utáni percben nyújt kötelet a másiknak”.

Csizmadia–Novák–Pétervári–Szentpéteri–Zsolt: A körbezárt politika. Elemzések a jelenkor Magyarországáról › 160 oldal › L’Harmattan Könyvkiadó, 2008 › Ára: 2000 forint

Az utolsó utáni pillanat időközben megérkezett a válsággal, de még mindig nem világos, hogy azt a bizonyos kötelet kapaszkodónak dobja az egyik fél a másiknak, vagy köré hurkolni igyekszik. Biztató kiút, világos, részleteiben is kidolgozott stratégia mindenesetre egyik oldalon sem látszik, s ha a szerzőnek az 1986–87-es Fordulat és reform program kidolgozása idején szerzett tapasztalataiból indulunk ki, ez nem is várható a közeljövőben. Hiszen a „reformok kidolgozásához hiteles adatokra, számítási anyagokra van szükség a különböző állami apparátusoktól, amelyek kívülről megszerezhetetlenek. Majd állandó stratégiai és taktikai összjátékot kell folytatni az apparátusokkal, technikákat kell összevetni.” A „jozefinista” kísérlet azonban nem ilyen alapokra épült, hanem a közigazgatással szemben ellenséges, meglehetősen szűk kör ötleteléseire. Az újraéledő „viktorianizmus” elképzeléseiről, terveiről, számításairól pedig egyelőre keveset tudunk. A szerző a borítón Krúdyt idézi, aki szerint „gazdag ország filozófiája a tisztánlátás, szegény ország az, amely nem mer szemközt nézni a dolgok elemzésével és magyarázatával”. Lengyel – mintegy látnokian megelőlegezve az őszi IMF-kölcsönt – arra biztat, hogy ha már a világ adott nekünk még egy esélyt, adjunk magunknak mi is. De ahhoz előbb magunkévá kellene tenni a gazdagok filozófiáját.