Üzletnyitás a zágrábi Arena Centerben. A befektető TriGranit a régióban erősít. Fotó: EPA

Úgy szerzett meg egy szerbiai mezőgazdasági kombinátot egy magyarországi cég a kétezres évek elején, hogy az emberei még egy előzetes terepszemlére sem vették a fáradtságot. Volt azután nagy csalódottság és reklamáció, amikor megnyerték a privatizációs pályázatot, s a helyszínen szembesültek azzal, miért is fizettek. Az általunk megkérdezett, évek óta a terepen dolgozó szakemberek szerint szerencsére ilyen ma már nemigen fordul elő. A magyar üzletemberek vagy felkészültebbek és egyben óvatosabbak ennél, vagy tisztában vannak hiányosságaikkal, és inkább szakértőkre bízzák magukat. Persze – teszik hozzá az ilyen ügyletekben jártasak – a mára már regionális szereplőkké nőtt magyar cégek, mint a Mol, az OTP, a TriGranit vagy éppen a Fornetti, nagyon felkészült csapatokkal terjeszkednek. Elsősorban a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások azok, amelyek rászorulnak a tanácsadói segítségre (is). Ugyanakkor még ma is gyakori, hogy szerencsevadász kalandorok próbálkoznak külföldi projektekkel.

KICSI A PIAC
„Sok hazai cég még mindig azt hiszi, hogy külföldön, befektetőként könnyen boldogul, gyorsan és kisebb erőfeszítésekkel jut nagyobb nyereséghez, mint itthon” – vonja meg a tapasztalatait Miklóssy Ferenc, annak a Keviép Kft.-nek az ügyvezetője, amely még a hőskorban, 16 éve fogott romániai terjeszkedésbe, s ma már három cége működik ott. Ők végzik a nagyváradi hulladékkezelést, és egy sor komoly építőipari kivitelezést is. „Egyre több cégnek kell rájönnie arra, hogy itthon nem lehet megélni, a piac túlságosan kicsi” – indokolja, miért népszerű a magyar cégek körében a külföldi terjeszkedés gondolata. Miklóssy – aki egyben kamarai vezető is – arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyaroknak be kell látniuk: termékeink, szolgáltatásaink általában csak jó közepes színvonalúak, a nyelvtudásunk gyatra, s ilyen alapokkal kell, kemény munkával boldogulni külföldön is.

A magyarok külföldi terjeszkedésének adatai mindenesetre azt mutatják, hogy a befektetési kedv még a válság idején sem csökkent, sőt. Ha beigazolódnak a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértőinek nem végleges adatai, akkor tavaly első ízben fordulhatott elő, hogy a magyar működőtőke-export értéke elérhette az FDI-beáramlásét. A tárca által készített elemzés ugyanis a működőtőke-kihelyezésekről és a -beáramlásokról egyaránt azt írja: meghaladhatták az 1 milliárd eurót. Ám míg a beáramlásban ez igen gyenge eredmény, addig a kihelyezések tekintetében korántsem ez a helyzet. Hiszen az utóbbira közepes és hosszabb távon egyaránt fele akkora értékeket prognosztizál a szaktárca, mint a hozzánk érkező tőke mennyiségére. Az idén ugyanis 1,5 milliárd euró körüli, középtávon pedig évi átlag 2 milliárd euró körüli tőkekivitelt várnak, beáramló működő tőkéből viszont 3, illetve 4 milliárdnyit. (Persze egyedi, nagy értékű tranzakciók erősen eltéríthetik ezeket a számokat.)<#zaras_figyelo#>

Az adatok megtekintéséhez kattintson!

A konkrét adatokból az is kiolvasható, hogy a külföldön újra befektetett jövedelem mínusz 257 millió euró volt, a megelőző évi azonos időszakinál 186 millióval kedvezőtlenebb. Más szóval: a cégek igencsak begyűjtik a külföldön megtermelt nyereségüket. A Magyar Nemzeti Bank becslése szerint, miközben a tavalyi első kilenc hónapban e cégek adózott eredménye 37 millió euróval, 470 millióra nőtt, addig a megszavazott, összességében 727 millió eurónyi osztaléknál 224 millió euró volt a bővülés.

NÉPSZERŰ CÉLPONTOK
Persze ez nem minden cégre jellemző. A Karsai Holding Zrt. például a kint termelt nyereséget inkább visszaforgatja. „A hazautalt nyereség hatása ugyanis az anyacégre nem lenne akkora, mint amennyire ésszerű tovább bővíteni a romániai vállalkozásunkat” – mutat rá a székesfehérvári székhelyű cég vezérigazgatója. Karsai Béla hozzáteszi: nagyon fontos számukra a holding sikere, növekedése szempontjából a piacszerzés, hiszen a hazai piac nagysága nemigen tesz lehetővé további dinamikus bővülést. „Megvan a szaktudásunk, a tapasztalatunk, megvannak a gépeink, ésszerű tehát, hogy növeljük piaci területünket is” – mondja.

Részvény és egyéb részesedés formájú (nettó) magyar közvetlen tőkebefektetés 2011 első három negyedéve során a legnagyobb értékben (533 millió euró) Ciprusra áramlott. Ám a szigetország sok esetben egy harmadik országba irányuló befektetés közbenső állomásául szolgál. Románia továbbra is népszerű: 133 millió eurót fektettek be ott magyar vállalkozások 2011 első kilenc hónapjában. Fennmaradt az érdeklődés Horvátország iránt is, oda a jelzett időszakban 92 millió euró magyar működő tőke áramlott ki.

Az ágazatokat tekintve a legtöbb magyar részvénytőke 2011 első három negyedévében a kőolaj-feldolgozást (632 millió euró) választotta. Említendő még a bankszektor (147 millió euró), továbbá a vegyi- és gyógyszeripar (25 millió euró). A feldolgozóiparba összesen nettó 644 millió euró, míg a szolgáltató ágazatokba 100 millió euró áramlott.

A külföldön megtelepedett magyar működőtőke-állomány 2011 szeptember végén meghaladta a 15 milliárd eurót. Az egy főre eső mennyiség alapján Magyarország még mindig éllovas a régióban.

Ugyanakkor előnyünk folyamatosan mérséklődik, s az ilyen tevékenységet később kezdő országok felzárkózása folyamatos. (Ezzel kísértetiesen ismétlődik az FDI-bevonás folyamata.) A térségben egyébként nagy volt a szórás: miközben a lengyel tőkekivitel 65 százalékkal, a szlovák pedig 36 százalékkal bővült, addig a román 80, a cseh pedig 41 százalékkal visszaesett. Mindebből adódóan Magyarország részesedése az érintett öt ország (a Romániával kiegészült visegrádi négyek) tőkeexportjából 7,9 százalékra mérséklődött.

HIÁNYZÓ TÁMOGATÁS
Az objektív okok mellett ennek vannak szubjektív összetevői is. „A magyar befektetők nem kapják meg azokat az egyértelmű jelzéseket, ösztönzést a mindenkori kormányoktól, amelyek lökést adnának nekik a külföldi befektetésekhez” – összegzi saját és más magyar cégek tapasztalatait Karsai Béla. Éppen ezért csak a nagyon bátrak vállalkoztak a külföldi terjeszkedésre, kiváltképpen távolabbi országokban. Ebben persze szerepet játszik a tőkeerő mérete is – véli az üzletember, aki rámutat arra is, hogy csökkenő nyereség mellett a terjeszkedés még nehezebb.

Ez utóbbi – s általában a hazai anyacégek helyzete kapcsán – Karsai Béla egy érdekes szempontra hívja fel a figyelmet. Szerinte ugyan elkerülhetetlen a külföldi befektetők idecsábításához az állami támogatás nyújtása, de ezt nem előzi meg kellően alapos, minden részletre kiterjedő vizsgálat. Ugyanis például a teremtett munkahelyek számát nézik (és támogatják), ám azt már nem, hogy az új befektetés hatásaként hány, hasonló profilú magyar vállalkozáshoz köthető munkahely szűnik meg az országban pusztán azért, mert a már működő cég piacot veszít.