Menő reklámok

Figyelő
2009-04-14 06:46
A hirdetők ugyan óvatosak, de nyitottabbak is a kreatívabb megoldásokra, ezért a klasszikus köz¬területi médiaeszközökhöz képest a jármű¬reklámmal foglalkozó cégeket kevésbé érintheti a válság.
Az utóbbi időben meglehetősen felbolydult a közterületi piac. Különféle nézeteltérések miatt komoly szakadék kezd kialakulni az osztrák érdekeltségű Epamedia és a többi nagyobb plakátcég között. A viták odáig fajultak, hogy a Magyar Közterületi Reklámszövetségben gyakorlatilag már csak az osztrák társaság érdekeltségei a tagok, a „többiek” közül sokan inkább beléptek a Magyar Reklámszövetségbe.

A nagyok civakodásának a kisebb, alternatív közterületi médiaeszközökkel rendelkező vállalatok lehetnek a nyertesei, ezen belül is a különféle járműreklámmal foglalkozó vállalkozások. „Nem érezzük a válság szelét” – számolt be a tapasztalatairól a futárcégek furgonjait médiafelületként használó AdvertCar ügyvezetője, Wildner Ágost. A szakember szerint a válság miatt megfontoltabbak lettek a hirdetők, de ezzel együtt nyitottabbak a kreatívabb megjelenési formák iránt.

<#zaras_mm#>A járműreklám mellett többféle, nem klasszikus köztéri médiaeszközt is fenntartó Célcsoport Médiánál már kicsit árnyaltabb véleményük van a piaci helyzetről. „Ahogy látom, a hirdetőknél kétféle stratégia létezik. Az egyik szerint éppen az alternatívabb médiamegjelenéseket hanyagolják, a másik felfogás képviselői a hagyományos közterületi médiaeszközök mellett vagy helyett keresnek másfajta megjelenési formákat” – magyarázza Radó Tibor, a cég ügyvezető igazgatója, aki a kétféle stratégiával nagyjából fele-fele arányban találkozik megrendelői körében. A Célcsoport Médiánál tavaly még semmit nem éreztek a válságból, az idei év első két hónapja már egyértelműen gyengébb volt a megszokottnál, március óta viszont kezd éledezni a piac. Radó Tibor szerint náluk összességében kisebb lesz a visszaesés, mint általában a közterületi piacon.

Mindezek ellenére a nagyobb közterületi társaságok viaskodását közvetve a kisebbek is megérezhetik. Úgy tudni ugyanis, hogy csökkentek az árak a nagy plakátcégeknél. „Ha az RTL leviszi az árait, akkor előbb-utóbb a kisebb tévék sem tehetnek mást” – szemlélteti a helyzetüket a Célcsoport Média ügyvezetője.
A járműreklámokkal foglalkozó vállalkozásoknak ez azért jelenthet fejtörést, mert az általuk használt eszközöknél – taxik, buszok, furgonok – a járulékos költségek jóval magasabbak, mint egy egyszerű óriásplakátnál, így az árak tekintetében kisebb a mozgásterük.

Mindenesetre hatékony médiaeszközről van szó. A Szonda Ipsos által két éve, az AdvertCarnak készített felmérésben egy kampányt szimuláltak. Ebben arra jutottak, hogy a cég fővárosban bolyongó tíz furgonja a budapesti, 18–55 éves, ABC társadalmi státuszú célcsoport 96 százalékát átlagosan havi 67,5 alkalommal érhette el. Ez az eredmény kétszáz óriásplakát médiaértékének felel meg. Heszler Róbert