Egy olyan levélről suttognak mostanában, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke írt volna a kormányfőnek címezve, s amely a fiskális és a monetáris helyzet értékelésén túl a személyes konzekvenciák levonását is felveti. A történet széles körben kering, számos különböző verzióban lehet hallani, biztosat azonban nem tudni róla. A híresztelések mindenesetre már a kormányfő fülébe is eljutottak, s Gyurcsány Ferencnél mindez úgy csapódott le, hogy az a jegybankelnök, akit ő nevezett ki, szembefordult vele. A levél ugyanis állítólag megfogalmazza, hogy a kialakult helyzetben politikai cselekvésre van szükség, ám a jelenlegi kormányzat nem akar és/vagy nem tud cselekedni.

Fotók: Szigeti Tamás

A pletyka terjedéséhez kétségtelenül alapul szolgálhat, hogy Simor András az elmúlt időszakban többször is nyilvánosan kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját. A jegybankelnök a HVG-nek adott interjújában például úgy fogalmazott, hogy „ami most történik, vergődés perspektíva nélkül”, majd a kormányzati cselekvést sürgetve hozzátette: „Középtávú stratégia mentén kialakított bátor, határozott döntésekre lenne szükség.” A kormányzati munkát bíráló megnyilvánulásokban azonban a jegybankelnök részéről egyetlen alkalommal sem volt személyeskedő elem. A politika volt az, amely személyes síkra terelte a konfliktust. Piaci informátoraink szerint legalábbis ennek tudhatók be egyebek között az MNB elnökének céges érdekeltségeiről, köztük egy ciprusi bejegyzésű társaságról éppen most beszámoló sajtótudósítások is.



MEGROMLOTT VISZONY. Szocialista forrásaink elismerik, hogy a jegybank elnöke az elmúlt hónapokban többször is összevitatkozott a kormányfővel. Simor mostanában egyértelműen az államháztartást okolja a bajokért, míg Gyurcsány azt hangoztatja, hogy nem lehet előrerohanni a reformokkal, ha a fél ország a létminimumon él. A Figyelőnek nyilatkozó, nevük elhallgatását kérő szocialista frakciótagok közül többen is bírálták a jegybankelnököt egyfelől az MNB kamatpolitikája miatt, másfelől azért, mert úgy vélik, túlzottan kritikus megnyilatkozásai nagyban rontották a kormány nemzetközi megítélését. A jegybanknak Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint az is törvényes feladata, hogy támogassa a kormány gazdaságpolitikáját. (Valójában a 2001-es MNB-törvény egészen pontosan úgy fogalmaz, hogy az intézmény elsődleges feladata az árstabilitás elérése, vagyis az infláció kordában tartása, s ha ezzel nem ütközik, akkor támogathatja a kormány gazdaságpolitikáját.) A frakcióvezető-helyettes ugyanakkor a kabinet és az MNB kapcsolatát korrektnek minősítette, hozzátéve: „sem a frakció, sem az MSZP nem tárgyalt sem Simor ciprusi cégéről, sem a jegybanki politikáról, s az egyes képviselők által megfogalmazott kritikák semmiképpen nem tekinthetőek hivatalosnak”.

„A plakátszöveg természetesen az, hogy jó, szakmailag kiegyensúlyozott kapcsolatra törekszik a frakció és a kormány az MNB-vel” – kommentálta a fentieket egy névtelenséget kérő, s Gyurcsány belső köreitől viszonylag távol elhelyezkedő szocialista képviselő. Ráadásul „ha egy jegybankelnök saját pénzügyi cégeket tart fenn, úgy a rögös belföldön, mint a napfényes ciprusi adóparadicsomban, akkor függetlennek semmiképp sem nevezhető” – tolmácsolta informátorunk a frakció hangulatát. Személyes véleményét megfogalmazva hozzátette: jobb lenne, ha a jegybankelnök önként és azonnal távozna.

Ez azonban egy végletes álláspont, és a jegybanktörvény nem ad lehetőséget a politikának az idő előtti távozás kikényszerítésére. Ez annál is kevésbé valószínű, mivel az ellenzéki Fidesz, amely pár hónapja még 6 százalékos alapkamatot kért számon a jegybankon, ma már sokkal megértőbb az MNB-vel szemben. Legalábbis Varga Mihály, az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere, a parlament költségvetési bizottságának elnöke szerint Simor „örökölt egy helyzetet”, s ebben kellene csodát művelnie, pedig a forint árfolyamzuhanásáért „90 százalékban a kormányzati oldal a felelős, s csak 10 százalékban a monetáris politika”.

A jegybankot ért politikai támadások mindazonáltal még messze nem durvultak el annyira, mint amikor annak idején Surányi Györgynek támadt konfliktusa Orbán Viktor miniszterelnökkel. A maiaknál kiélezettebb csörték zajlottak Járai Zsigmond és Gyurcsány Ferenc között is, mégis mindkét korábbi bankelnök kitöltötte hatéves hivatali idejét. Kétségtelen viszont, hogy Simort szocialista körökben mindeddig Gyurcsány „emberének” tartották, hiszen az ő miniszterelnöksége idején kapta meg ezt a pozíciót, miként a 11 főből álló monetáris tanács (MT) jelenlegi tagjainak döntő többségét is a mostani kormányfő nevezte ki. Éppen azért is lehetnek hevesek a szocialista politikusi körök reakciói, mivel értelemszerűen arra számítottak, hogy ilyen előzmények után a monetáris politika kritikátlanabbul fogja támogatni a kormányzati fiskális politikát. Kovács Tibor csak annyit mond: nem elfogadható álláspont, hogy a jelenlegi helyzetért kizárólag ez utóbbi lenne a felelős. „Tény, hogy az MNB lehetőségei korlátozottak, a forint árfolyama nem teszi lehetővé a kamatcsökkentést; tipikus 22-es csapdája” – beszél az MNB beszűkült mozgásteréről maga Kovács is.

ELSZALASZTOTT IMF-LEHETŐSÉG. Érdekes módon szakmai kérdésekben a szocialista frakcióvezető-helyettes megértőbb, mint a jegybank pénzügyi szakértő kritikusai. Ebben a körben erőteljes bírálatként fogalmazódik például meg, hogy az MNB a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon nem képviselt olyan álláspontot, amely keményebb feltételek diktálására késztette volna a multilaterális pénzintézetet. Pedig ott lett volna a lehetőség, hogy a most kritizált kormányzati gazdaságpolitikát megfelelőbb pályára kényszerítsék. A piac megítélése szerint azonban ősszel „túl puhán” viselkedett az MNB a kormánnyal szemben, s nem lett volna szabad odaállni a megállapodás mögé, kockára téve a saját hitelességét.



A szakmai bírálatok fő csapásiránya pedig a körül rajzolódik ki, hogy az MNB állítólag tudatosan gyengítette a forintot, s miután kiderült, hogy ez hiba volt, már nagyon nehéz korrigálni, visszaerősíteni a kurzust. Ezen álláspont értelmében a jegybank azt gondolta, hogy a gyenge forinttal lehet valamelyest kompenzálni a recesszió hatását. Egy forrásunk szerint tavaly ősszel az MNB stábja latolgatta egy esetleges defláció következményeit is. A világban már recesszió volt, ám a forint viszonylag erős maradt, miközben az árupiaci termékek, főleg az olaj ára zuhanórepülésbe kezdett. A tudatos árfolyamgyengítés állítólagos szándékáról az úgynevezett market intelligence beszélgetéssorozaton (ez a jegybank és a kereskedelmi bankok disputája – a szerk.) az egyik MNB-s vezető így fogalmazott: „Ki akartuk robbantani 260-ról a forintot, mert deflációtól tartottunk, és ez lenne a legrosszabb a gazdaságnak.”

<#zaras_figyelo#>Annak ellenére, hogy forrásaink szerint az MT elé nem jutott el maga az elemzés, beépülhetett ez a vélemény egy szakmai előterjesztésbe, s így lehetett befolyásoló ereje is. A forint mindenesetre hirtelen gyengülésbe kezdett, s ijesztően közel került a 320–350-es szint is, ami már azzal fenyegetett, hogy a devizahitelesek egyre nagyobb számban kénytelenek fizetési problémákkal szembesülni, s így rohamosan romolhat a bankok hitelportfóliójának minősége. A jegybank kommunikációjában csak ekkor került előtérbe a kormány kritikája.

Bár a kormánnyal összevetve az MNB nem követett el durva hibát Varga Mihály szerint, a fideszes politikus azért a jegybank felelősségét állapítja meg abban, hogy miközben látható volt, veszélyes méreteket öltött az államadósság, különösen a lakosság devizában történő eladósodottsága, ennek kockázataira a monetáris politika nem figyelmeztetett kellőképpen. A nemzeti bank következetlen volt nyilatkozataiban. „Sokáig nem volt egyértelmű, hogy árfolyamcélt vagy inflációs célt követ-e, indokolatlanul magas alapkamat-szintet állított be, ami pedig még inkább visszaveti a gazdaságot” – fogalmazott a Figyelőnek Varga. Mások viszont hozzáteszik, hogy legalább ekkora hiba volt elkezdeni a kamatok (meglehetősen gyors ütemű) csökkentését. Erre ugyanis csak akkor nyílott volna lehetőség, ha az állampapírpiacon csökkennek a hosszú lejáratú papírok hozamai. Vagyis az MNB rosszul döntött, amikor kiszáradni készülő kötvénypiaci jelzések közepette csökkentett kamatot.

Nem volt túl szerencsés a jegybank részéről még akkor is arról beszélni, hogy nincs árfolyamcélja, amikor a kurzus már vészesen gyengült. Ezzel forrásaink szerint olyan jelzéseket közvetített a piacnak, amelyekből a befektetők azt a következtetést vonhatták le, hogy az MNB „elengedte” a forintot (a jegybankot ért kritikákról és az MNB válaszairól lásd a keretes anyagot). Egy forrásunk szerint a jegybank árfolyam-politikájából az mutatkozik meg világosan, hogy a házon – a Monetáris Tanácson – belül nincs egységes álláspont a kérdésben.

A kritikusok rámutatnak: a jegybank ugyan a nyilatkozatai szintjén kikel a túlságosan nagy árfolyamkilengések ellen, ám közben maga is hozzájárult ezekhez. Az év vége felé azt kommunikálta, hogy az inflációs cél elbír egy gyengébb árfolyamot. „Ezt döbbent csend fogadta, a piacon napokig nem is volt rá reakció” – idézi fel egy devizakereskedő. „Mindenki tudta, hogy ez felhívás keringőre, mégis pár napig még csak a tingli-tanglizás folyt, mindenki kivárt; aztán beindult a gyengülés.” A jegybank kommunikációjában csak túl későn kapott hangsúlyt az árfolyamnak a pénzügyi stabilitásra kifejtett hatása. A gyenge forint nem hat az exportra, mert nincs kereslet a magyar kivitel iránt. Azok az országok, amelyek nincsenek külföldi devizában eladósodva, megengedhetik maguknak, hogy vágják a kamatot, és élénkítsék a gazdaságot, de Magyarország nem ebben a helyzetben van.

A lapunk által megkérdezett szakértők hibának gondolják azt is, hogy amikor a lengyelek bejelentették az EU-tól érkező euróforrások átváltását a bankközi devizapiacon zlotyra – így teremtve többletkeresletet nemzeti fizetőeszközük iránt, erősítve ezzel annak árfolyamát –, akkor az MNB azt kommunikálta, nem követi ezt az utat. Pár hétre rá azonban a magyar pénzügypolitika mégis bejelentette, hogy hasonló megoldást alkalmaz.

SZEMÉLYES AMBÍCIÓK. Persze a jegybanki szereplőknek is megvan a maguk véleménye a szakmai kritikákról, amelyek mögött nem egy esetben személyi ambíciókat sejtenek. „Surányi György kiesett a pikszisből, nyilvánosan leégették az őszödi beszédben, ezért is eléggé kritikus. No meg azért is, mert szerinte minden, ami a monetáris politikában történik, csak elhibázott lehet. Definíciószerűen kizárt, hogy másnak a monetáris politikája tetsszen neki” – állítja egy jelenlegi jegybanki középvezető. Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.-t irányító Heim Péter és az OTP Alapkezelő Zrt. élén álló Hamecz István (utóbbi mellesleg a jegybank volt ügyvezető igazgatója) szakmai kifogásait forrásaink szerint akár az is motiválhatja, hogy mindketten meglehetősen rosszul teljesítettek az alapkezelőjük élén, azaz könnyen meglehet, hogy a pozíciójuk erősítésének a szándéka készteti őket rendre markánsabb megfogalmazásokra.

Ám a „vegytisztán” szakmai indíttatású bírálatokhoz is hozzá kell tenni: egy kis, nyitott gazdaságú országban nagyon nehéz úgy monetáris politikát csinálni, hogy a költségvetés adósságszolgálata – amelyet belföldi megtakarítások híján a külföld finanszíroz – alapvetően meghatározza a pénzpiaci folyamatokat. Devizapiaci szakértők szerint is illúzió lenne azt gondolni, hogy a gyenge forint és az alacsony kamatszint ma Magyarországon egyszerre különösebb kockázatok nélkül fennállhatna. Ha lejjebb megy a kamatszint, akkor valóban gyenge lesz a forint, de ez magával hozza az állampapírhozamok csökkenését is, s előbb-utóbb ott lyukadunk ki, hogy nem lesz, aki finanszírozza az országot. Vagyis ismét kamatot kell emelni. Hétfőn, a Monetáris Tanács következő kamatdöntő ülésén kiderül majd, a jegybank szerint újból ebbe a helyzetbe érkeztünk-e vissza.