Végleges adatok még nincsenek 2011-ről, de minden jel szerint veszteségessé vált a magyar bankszektor. Az összesített adózott eredmény szinte biztosan negatív lesz, márpedig ilyet utoljára a bankkonszolidációt követő évben, 1993-ban jegyeztek fel. A lakossági üzletággal (retail) is rendelkező bankoknál az év végi veszteségcunamit szinte lehetetlen volt ellensúlyozni. A Figyelőnek háttérinformációkat adó bankárok azt mesélték: augusztusban még úgy mehettek el szabadságra, hogy egy nehéz év közepén vannak, de azért 2011 sem lesz rosszabb, mint 2010. A bankszektor még nyereségesnek tűnt, a forint akkor még viszonylag stabilan állt, Magyarország még befektetési kategóriában volt a hitelminősítőknél, szó sem esett a végtörlesztésről. Utána azonban több kíméletlen hatás „ütötte a bankok könyvét”.

Jött a végtörlesztés bejelentése – toronymagasan ez volt a legnegatívabb hatás a lakossági bankok számára –, majd a leminősítések és a gyors ütemű forintgyengülés, végül az állampapír-piaci hozamok elszállása. Ez mind-mind brutálisan ette a tőkét, növelte a veszteséget, legalábbis a nemzetközi számviteli szabványok szerinti mínuszt (lásd a keretes anyagot), hiszen egyre gyengébb forint és egyre alacsonyabb állampapír-árfolyamok mellett kellett kiértékelni a portfóliókat. Így fordulhatott összességében is mínuszba a szektor. Az év végén 314 forint volt egy euró (a 2011-es eredménykimutatást nem befolyásolja, hogy azóta visszaerősödött), ami rontotta a hitelek minőségét, fedezettségét. Hiszen gyengébb forint mellett egy devizahitel forintban megnő, miközben a fedezetként mögé betolt ingatlan értéke nem nőtt forintban, így erre céltartalékot kellett képezni. Egy egyszerű példával, ha egy 100 ezer svájci frankos hitel mögött van egy 20 millió forintot érő lakás, akkor 160 forintos svájci franknál a hitel (16 millió forint) 80 százaléka a fedezet értékének, míg 250 forintos svájci franknál a hitel már 125 százaléka a fedezetnek, ami céltartalékolást igényel. A magasabb hozamok miatt pedig le kellett értékelni a kötvényportfóliókat is. A végül akár a lakossági devizahitelesek 20–25 százalékát is érintő végtörlesztés pedig minden egyes végtörlesztett hitelen – árfolyamtól függően – 25–30 százalékos banki veszteséget okozott. A 140 milliárd forintos banki különadót és a 200–300 milliárdos, végtörlesztésen elszenvedett veszteséget együtt már nem tudta felfogni az amúgy is megcsappant normál jövedelmezőség.

Az utolsó összesített felügyeleti adat szerint mindenesetre az első tíz hónapban még 57 milliárd forint volt a kereskedelmi banki szektor nyeresége, és ebben már benne van a bankadó öthatoda (tíz hónap a tizenkettőből). Október végén tehát még pozitív volt a főkönyv utolsó sora, ám már ebben az adatban is vészjósló, hogy a félévkor még 141 milliárd forintos nyereség olvadt le. Simonyi Tamás, a KPMG kelet-közép-európai pénzintézeti tranzakciókért felelős vezetője szerint a féléves profitabilitás volt félrevezető, mert a bankok az előző évben leírt veszteségekből visszaírtak, vagyis céltartalékot szabadítottak fel, de tévedtek, valójában nemhogy sok, de még elegendő sem volt a megképzett céltartalék, vagyis végül magasabb lesz a veszteség és rosszabb a nem-teljesítő hitelek aránya. Különösen csúnya lehet a devizahitelezésben igen aktív, korábban meglehetősen kockázatvállaló osztrák bankok eredménykimutatása.
<#zaras_figyelo#>

ERSTE: VASKOS MÍNUSZ
Forrásaink szerint úgy tűnik, 2011-ben az Erste lesz a legméretesebb mínuszt bejelentő bank, sokan már azt találgatják, hogy megdőlhet-e az MKB mindezidáig rekordnak számító, 108 milliárd forintos 2010-es mínusza. A bécsi Erste-csoport, amelynek részvénye 2011-ben 60 százalékot zuhant, a háromnegyedéves eredményeivel már sokkolta befektetőit. A megelőző év azonos időszakának 634 millió eurós nyeresége után 2011 első kilenc havára 973 millió eurós mínuszt mutatott ki, és a fő okok között egy magyar és egy román goodwill leírást, valamint magyarországi hitelezési veszteségeket említett a bank. Előbbi feltehetően még a Postabank-ügylethez kapcsolódik, és valószínűleg csak a bécsi könyveket sújtja, de utóbbiak a magyar számokat is lerontják. A banknál több személyi változás is történt év közben, Papp Edit vezérigazgatót Jelasity Radován váltotta, aki amolyan új seprűként sok szekrényt kinyitott, csontvázak után kutatva, és a sepregetés közben talált is rendesen ilyeneket.

Ha valamely bankba új vezető kerül, mindig az a logikus érdeke, hogy feltárja azt, ami még az elődöket illeti, és ő már tiszta lappal indulva, alacsony bázisról szállíthassa az eredményeket. Jelasity is nagy lendülettel vágott bele a munkába, először elküldte Jonathan Tillt az Erste kockázatkezelésért felelős angol vezetőjét (chief risk officer – CRO), és egy második sipkában ő maga látta el ezt a feladatot, egészen addig, amíg az Erste nem küldött a központból egy osztrák CRO-t, Bernhard Spalt személyében, aki február 1-jétől már igazgatósági tag is. Jelasity azonban nem sokáig maradt második sipka nélkül, mert hamarosan távozni kényszerült Sztanó Imre lakossági vezérigazgató-helyettes is, és most ezt a posztot viszi mellékesen a vezérigazgató. A piacon mindennek az az üzenete, hogy a bank most nagyon nem akar kockáztatni, mindent átvilágít, de olyan nagyon nem izzítja az új üzleteket. Forrásaink szerint az Erste (az AXA mellett) az utolsókig kitartott a svájcifrank-hitelezésben, így devizahitel-portfóliója igen nagy és nem a legjobb minőségű, ezért is volt váltás a retail élén (ahogyan egyébként tavaly viszonylag sok bankban), de a nagy projektfinanszírozások és a lízingcég körül is lesznek méretes egyedi veszteségek.

RAIFFEISEN, VOLKSBANK: SZINTÉN ZENÉSZEK
Az Erstééhez mind a veszteség, mind a személyi váltás tekintetében kísértetiesen hasonló a helyzete a másik nagy osztrák banknak, a Raiffeisennek, ahol Heinz Wiedner személyében éppen 2011. január 1-jétől neveztek ki új vezérigazgatót. A bécsi központú csoportnak 106 milliárd forinttal kellett megemelni a magyar bank tőkéjét. Tulajdonosi szempontból mindig az a legfontosabb, hogy milyen egy bank működésének az eredménye. Ez a lényeg, a tőkepótlás pedig ennek, vagyis a veszteséges működésnek a következménye. A tőkeemelési bejelentés mindenesetre már önmagában csúnya 2011-es eredményt sejtet (bizonyos előrejelzések szerint összege nagyjából megegyezik a bank 2011-es magyarországi veszteségével). A mínuszról általunk hallott 300 millió eurós, vagyis 90 milliárd forintos becsléshez Heinz Wiedner is adott némi indikációt lapunkban, amikor a Raiffeisenre eső 12 milliárd forintos különadó mellett akár 30 milliárd forintot is elérő végtörlesztési veszteségről beszélt (Nem unatkoztam – Figyelő, 2012/1. szám). Az érem másik oldalaként egy ekkora tőkeemelés persze pozitívum is, hiszen bizalmat, tulajdonosi elkötelezettséget fejez ki a további magyarországi jelenlét iránt. Kicsit tovább cizellálva a képet, maga a tőkeemelés kényszer, a felügyelet megköveteli a tőkemegfelelési mutatók teljesítését, az elkötelezettséget inkább azt mutatja, ha egy bank nehezen, nyögvenyelősen teremti elő a szükséges tőkét, vagy pikk-pakk, akár nagyobb pufferrel is hajlandó tőkét küldeni.

A Raiffeisennél is számíthatott a könyvek kitisztításában a folyamat, ahogyan a tavalyi évben az első számú vezető cseréje lassan végigért a szervezeten. Ahol egyre több új tag jelenik meg a menedzsmentben, ott már senki nem akarja cipelni a régi terheket, előkerülnek a korábbi évek nem megfelelő céltartalék-képzései, megszűnnek addig kikezdhetetlennek tűnő banki kapcsolatok. Éppen ezért is borítékolható, hogy a Raiffeisen mínusza is tetemes lesz. Mind az Erste, mind a Raiffeisen bejelentette a költséghatékonyság növelését is (bizonyára mások is lépnek ilyeneket, csak talán kevésbé nyíltan). A látványos költségracionalizálás jegyében az Erste 43 fiókot, a Raiffeisen 10 fiókot zár be, és több száz embert küldenek el.

Bernáth Tamás, a PwC pénzügyi szektorért felelős igazgatója szerint ugyanakkor azt mindenképpen érdemes leszögezni, hogy a végkielégítések miatt, illetve a bérleti szerződések fokozatos felmondása, illetve az ingatlanhasznosítások időigénye miatt ez 2012-ben még nem feltétlenül hoz megtakarítást. A pontos eredmény nagyban függ a kirúgottak kiválasztásától és a fiókok bérleti szerződéseitől. Másrészt a hálózat visszaszorítása határozott karcsúsítási szándék, de egy kicsit túlságosan is látványos visszavonulás. Jó esetben az ügyfél nem érzi, ha a központban dolgozók negyede lapátra kerül, de ha megszűnik néhány fiók, és így fizikailag távolabb kerül a bank, ha már nem kerül olyan gyorsan sorra az ügyfél, akkor a kliens a saját bőrén érzi a szolgáltatás minőségének romlását. A Raiffeisennél azt hallottuk ezzel kapcsolatban, hogy komoly elemzés előzte meg az elbocsátások megtervezését, vagyis kifejezetten ott vág a bankvezetés, ahol azt a túlkapacitások a szolgáltatások minőségének erodálódása nélkül lehetővé teszik. Amúgy a fiók a költségstruktúrában sem a legdurvább elem. Az igazsághoz tartozik persze, hogy sokszor egy-egy, a központban üldögélő, nem is olyan pontosan meghatározható feladattal bíró igazgató költsége valóban magasabb, mint egy egész fióké, ám az érintett bankokban a központban is lesznek elbocsátások.

Egy osztrák bank reklámja. Nem 2011 lesz a csúcsévük.

Az Erste és a Raiffeisen mellett jóval kisebb ugyan a szintén osztrák Volksbank, de szintén rontja majd a végső nyereségszámot. A pénzintézet a magyar számviteli szabályok szerint már eddig is veszteséges volt (igaz, az IFRS szerint tavaly enyhe pluszban zárt), de most azt hallottuk, hogy az itteni leány durva mínusza egyenesen megzavarta a Volksbank International eladását. Komolyan felmerült, hogy az orosz Szberbank 585 millió euró helyett csak 500 millió eurót hajlandó adni a Volksbank Ausztrián kívüli érdekeltségeiért, mert nem volt sem a vevő, sem az eladó számára előre látható az év végi nagy magyarországi veszteség. Éppen ezért a magyar bankot 40 millió euróval (12 milliárd forinttal) fel kellett tőkésíteni, ez ugyancsak jelzésként szolgálhat a budapesti veszteség mértékéről. Végül German Gref, a Szberbank elnöke mégis azt jelentette be, hogy marad az ár, és viszik a magyar bankot is. Úgy tudjuk, az oroszok két héten belül már birtokon belülre is kerülhetnek a budapesti bankban, és sokan várják kíváncsian, hogy a komoly méretű és tőkeerejű, egyáltalán nem válsághangulatban levő orosz banknak mik a tervei. Aligha az, hogy „vásároljunk be, majd maradjunk kicsik és jelentéktelenek”. (A Szberbank és a Volksbank közötti tranzakció érdekessége, hogy a román leány végül kimaradt a buliból. Úgy tudjuk ennek politikai okai voltak, a hagyományosan rossz román–orosz viszony miatt a bukaresti kormány gyakorlatilag jelezte, hogy nem szívesen lát orosz szereplőt az ország bankrendszerében.)

TOVÁBBI VESZTESÉGES BANKOK
Az MKB-nél a 2010. évi 108 milliárd forintos veszteség után sok elemző azt gondolta, hogy biztosan jól megnyomták a ceruzát a céltartalékolásnál. Hiszen ahol elcsúszik 100 milliárd, ott mit számít még 8 milliárd, mégis mennyit segíthet egy későbbi évben a puffer. Nos, mára világossá vált, hogy még mindig jönnek az újabb és újabb veszteségek, tavaly elsősorban a végtörlesztés miatt. A banknak az átlagos ügyfélportfóliónál vagyonosabb magánkliensei vannak, ami a végtörlesztési képesség miatt azzal járhat, hogy kifejezetten nagy lesz a banknál a végtörlesztésből fakadó veszteség. Január végén azt hallottuk, hogy már ismét 50 milliárd forint körül járt a vesztesége (és ebben még bőven nem volt benne minden végtörlesztés feldolgozása).

Bankszékház Budapesten. A lakossági üzletágak szenvedték el a legnagyobb veszteségeket. Fotók: Bánkuti András

Ekkor állítólag egyenesen el kellett halasztani annak a kockázatkezelési fórumnak az ülését, amely a céltartalékolásról dönt. Ha ugyanis a bank szabályai alapján elvégezték volna a kockázatok feltárását, kritikus mértékűre csökkent volna a tőkemegfelelés. A halasztás révén várhatóan sikerül rendezni a bank tőkehelyzetét, s az a csúnya veszteség ellenére is stabil marad. A már bejelentett forgatókönyv szerint a 62 milliárd forintos zártkörű tőkeemelés biztosan sikeres lesz, mert február első két hetében a BayernLB, ha más kisebbségi tulajdonos nem jegyez részvényt, akár a teljes alaptőke-emelést lejegyzi. Nagy kérdés, hogy amennyiben újabb gigaveszteség jelenik meg, mi lesz a bank vezetésével. Erdei Tamás elnök-vezérigazgató mellett immár két valódi kontrollt gyakorló német vezető is van a banknál, Roland Michaud vezérigazgató-helyettes volt itt előbb, ő az úgynevezett rossz bankért felel, vagyis a special credit unit (SCU) vezetője, míg Michael Schmittlein a kockázatkezelési vezérigazgató-helyettes; mindketten igazgatósági tagok is egyben. Bár ennél a banknál az első számú vezető nem cserélődött, a menedzsmentben folyamatosak a változások.
Biztos, hogy megint mínuszos lesz a CIB is, ám a bankhoz közeli forrásaink szerint a bankadó és a végtörlesztés nélkül már pozitív lenne az eredmény, ezen egyedi hatások miatt azonban tízmilliárdos nagyságrendű veszteség valószínűsíthető. A pénzintézet a többiektől erősen eltérő utat választva működött az elmúlt években. Sok konfliktust, sok hitelszerződés-felmondást vállalva rakta rendbe a múltat, és nem idegenkedett közben a különböző eszközök (ipari és kereskedelmi ingatlanok, főleg szállodák) átvételétől sem (asset takeover). Utóbbi lépések mindig igazgatósági jóváhagyást igényeltek, és mindvégig bírták az olasz tulajdonosok támogatását. Tomas Spurny, a 2009-ben érkezett vezérigazgató pedig kőkeményen, veszteséget és konfliktusok tömkelegét is vállalva haladt előre. Ám Spurny február végén távozik, április 1-jétől már Románia vezető bankját, az Erstéhez tartozó BCR-t fogja irányítani. Kérdés, hogy mi lesz a saját elhatározásából távozó vezér utódlásával. Külső forrásaink szerint eléggé egyszemélyi volt az irányítási rendszer, de úgy tudjuk február 28-ig meglesz az utód, és nem változik az üzletmenet. Spurnynak ugyan van egy általános helyettese Eduardo Bombieri, illetve egy üzleti helyettese Plank Gábor személyében, de külső és belső forrásaink mégis inkább azt valószínűsítik, hogy az új vezető nem közülük kerül ki, hanem az Intesa-csoportból újonnan érkező külföldi bankár lesz. Ez megfelelne a jelenlegi trendeknek, sok magyarországi érdekeltség élére kerül anyabanki ember. Azt hallottuk, hogy Spurny távozása házon belül is meglepetést okozott. Kollégái azonban megértik, hogy egy OTP-méretű bankban vállal újabb válságmenedzseri feladatot, hiszen az biztosan nagy kihívás. Hívei szerint valóban sok mindent kézben tart, „hiszen rettentően jól ismerte a bank minden területét és elképesztően okos ember”, ugyanakkor már kialakult az általa összeválogatott egységes menedzsment. Ha nem is Spurny stílusában folytatódik a CIB működésének – a fő célok, a kultúra, a stratégia – változása nem valószínű.

Az elmúlt években válságállónak bizonyult a devizahitelezésből nem olyan kimagasló kitettséget vállaló K&H, amely inkább a megtakarítási oldalra fókuszált. Az idén azonban ez már aligha lesz így, hiszen a borzalmas negyedik negyedév előtt már elolvadt a nyeresége. Szeptember után a bank még plusz nullában volt, ám ez erős mínuszt sejtet az év végére.

VONAL FELETTIEK
Mielőtt a nyereséges bankokra rátérnénk, érdemes megemlíteni, hogy az olasz és az osztrák tulajdonú bankok között fontos különbség, hogy míg az utóbbiak egész tevékenységében egyáltalán nem mellékes a magyar érdekeltség eredménye, úgy a CIB-et birtokló Intesa, vagy az UniCredit-csoport életében a magyar számok inkább csak kerekítési hibát jelentenek. Az olasz hátterű bankok viszonylag prudensek is voltak, azaz esetükben magasabb volt a céltartalék-fedezettség. Az UniCredit mindössze 10 ezernyi devizahiteles ügyfelével szerencsésen ki is maradt az igazán nagy végtörlesztési veszteségekből, így valószínűleg nincs olyan matematika, amely mellett ne maradna nyereséges a magyar leány. Hasonlóképpen szolid nyereség várható a Budapest Banknál, amely a lakossági hitelezés helyett inkább a kis- és középvállalkozásokra fókuszált. Az eddig látható éven belüli trendek alapján a BB is megőrizhette nyereségességét. Ezt a bankot is új elsőszámú vezető irányítja, Zolnai György 2011 júliusától tölti be a posztot. A gyorsan növekvő orosz lakossági finanszírozási szegmensből érkezett. Választása – túl azon, hogy a GE egyik bankjától a másikba ült át – már csak azért is indokolt volt, mert a magyar bankpiacon talán egyedül a BB állt rá továbbra is a növekedésre. A kérdés csak az, hogy lehet-e ma sikereket elérni a nem éppen acélos magyar középvállalkozásokkal, illetve jelent-e valamit az, hogy e banknál is beindultak a változások. A bejelentett lakossági vezetővel (Ákos Tamás érkezett az MKB-ból) úgy tudjuk, hogy a meghatározó vezetői posztokon már kialakult a tartósnak szánt csapat, de azért arról is hallottunk, hogy egy viszonylag fontos háttérterületen, illetve egy üzleti poszton is csere van folyamatban.

Még mindig javítja majd a szektorszintű számokat az egészen eltérő üzleti környezetben dolgozó Fundamenta–Lakáskassza nagyobb nyeresége, ahogyan a Takarékbank is pozitív szaldóval zárhat, ha szerénnyel is. A Takarékbank izgalmas, akár erősebb állami szerepvállalással is megspékelt jövő előtt állhat, de ami korábban csökkentette a volumeneket és a nyereségességet, vagyis az, hogy nem léptek be eléggé a devizahitelezés piacába, most jól jön, miként az is, hogy a takarékszövetkezetek egyfajta előszűrése miatt kicsit jobbak a vállalati hiteleik is, mint a szektorátlag.

MIRE ELÉG AZ OTP?
És végül a nagy kérdés: mire lesz elég az OTP borítékolhatóan nagy pozitív eredménye? Mint az egyik versenytársnál fogalmaztak, az OTP biztosan pluszos, és az is marad, hiszen amin ők ülnek, azt csak komoly munkával lehetne veszteségbe vinni, de úgy tűnik, hogy a menedzsment egyáltalán nem teszi rosszul a dolgát. A céltartalékolás transzparens, a portfóliók jobbak az átlagosnál. Az OTP profitszáma így akár megint pozitív meglepetés is lehet, ám az valóságos csoda lenne, ha az Erste, a Raiffeisen és az MKB nagy mínuszát érdemben ellensúlyozni tudná. A különadó 29 milliárd forintja, illetve az akár 40–60 milliárd forintos végtörlesztési veszteség nem összeadandó, hiszen az utóbbi 30 százaléka leírható a különadóból. Vagyis ez a két súlyos kiadási tétel együtt legfeljebb 70 milliárd forint, aminél már félévkor is több volt a bankcsoport nyeresége. Ez esetben inkább úgy merül fel a kérdés, hogy miközben az OTP félévkor a teljes szektor nyereségtermelésének 73 százalékát adta, mennyire képes ellensúlyozni a többiek nagy mínuszait. A végtörlesztési veszteség előrejelzése egyébként még azért is nyitott, mert a bankoknak árfolyam-nyeresége is keletkezhetett abból, ha hamarabb felkészültek devizából, mint amikor a végtörlesztés realizálódott.

Ami pedig a jövőt illeti, Bernáth Tamás szerint nagy talány, hogy miképpen fogja az eredményeket érinteni a devizahitelesek újabb megsegítése, hiszen a kormány és a bankok megállapodása után most nagy elánnal szeretné az állam a devizahiteleseket az új mechanizmusba beterelni. Márpedig a gyűjtőszámla kamatain elszenvedett veszteségeket kétharmad részben a bankok állják, s 2012-ben már ez is jelentkezik.