Cikksorozat indult az osztrák sajtóban arról, hogy megrohamozták a magyarok az ausztriai felsőoktatási intézményeket. Jelenleg mintegy 2 ezer magyar diák tanul Ausztriában. Már az sem megy különlegesség-számba, hogy a Győr-Moson-Sopron és a Vas megyei gyerekek általános iskolába is a határon túlra járnak, különjáratú busz hozza-viszi őket. Ettől az évtől azonban bizonyosan tovább emelkedik az osztrák felsőoktatási intézményekben tanulók száma, merthogy nyugati szomszédunknál nincs tandíj. Ráadásul bárki szabadon vállalhat munkát, ezért a diákok tanulmányaik mellett pénzt is kereshetnek.

Egyetemisták egy 56-os megemlékezésen. Értük folyik a küzdelem. Fotó: MTI

NAGY KÉRDÉSEK
A magyar egyetemek és főiskolák nincsenek még túl az állami keretszámok megismerését követő első sokkon. Az idén érettségiző 83 ezer diák még kevésbé, holott túl sok idejük nincs, február 15-ig be kell nyújtaniuk a felvételi jelentkezéseiket. Osztanak-szoroznak, kijön-e a családi költségvetésből a félévenkénti több százezer forintos tandíj. A kormány jelentősen vágott az állami finanszírozású képzéseken, zsugorodnak bizonyos keretszámok, legjobban a jogász, bölcsész, gazdaságtudományi területeken, de még a kormányzati nyilatkozatok alapján preferált természettudományos, műszaki, informatikai képzéseké is (lásd a táblázatot).

A keretszámok elosztása kapcsán három nagy kérdés várt válaszra. Egy: összhangban van-e a társadalmi igazságosság elvével az, hogy az állami képzésben tanulók valamiképpen honorálják a közösségnek azt, amit attól az oktatás formájában kapnak? Azaz, a végzést követő húsz éven belül kétszer annyi ideig dolgozzanak Magyarországon, mint amennyi ideig tartott a képzésük? Kettő: a tanulmányok fizetőssé tételének kiszélesítése növeli-e a felsőoktatás nívóját, a megszerzett tudás piacképességét? S végül, a harmadik: összességében szolgálják-e a változások a nemzetgazdasági érdekeket? Az első kérdésre oktatáskutatók és intézményvezetők, sőt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége is igennel felel. Mindenki belátja, nem finanszírozható tovább a szektor évi százmilliárdokkal úgy, hogy a diákok ne adjanak érte cserébe semmit. A tandíj, pontosabban a térítési költségek már vitát váltanak ki. Társadalomkutatók az esélyegyenlőség sérülésére figyelmeztetnek. Az alacsonyabb jövedelmű családok nem tudják bevállalni a diákhitelt meglévő lakás- és egyéb hiteleik mellé. Bazsa György, a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke a Figyelőnek úgy érvelt: másképpen kellett volna megszüntetni az ingyenességet. Nyíltan és világosan tandíjat kellett volna előírni mindenki számára, amit egy jól átgondolt ösztöndíj-rendszerrel együtt kellett volna bevezetni. „Ezt nem kell feltalálni, ilyen számos országban működik” – tette hozzá az elnök. <#zaras_figyelo#>

ÚJ ÉRV
A keretszámok, az új finanszírozási struktúra, illetve a felsőoktatás színvonala között nem fedezhető fel kapcsolat. Nem ismert olyan modellszámítás, hatástanulmány, amely azt vizsgálná, hogyan változik az új keretszámok miatt az egyes képzési területeken tanulók aránya, ahhoz milyen módon alkalmazkodnak az intézmények, változtatnak a képzési tartalmakon, kimeneti követelményeken – állítja Bazsa György. A harmadik kérdésre, hogy az intézkedések szolgálják-e a nemzetgazdasági érdekeket, az oktatási szakember így fogalmazott: „Egy tekintetben igen, a Széll Kálmán Terv a nemzetgazdaság mai igényeihez igazítva drasztikus mértékben von ki forrásokat a felsőoktatásból.” A szaktárca ezzel szemben azt állítja, hogy a versenyképes felsőoktatás alapjait rakta le az új szabályozással. A keretszámokkal kapcsolatban viszont gyökeresen változott az indoklás. Ősszel a minisztérium azt hangoztatta, hogy nincs szükség piacképtelen diplomákra, például bölcsész-, jogász-, közgazdászképzésre, mert ezeken a területeken túlképzés folyik, csak az állástalan diplomások számát növelik. Most azonban úgy hangzik az indoklás, hogy azokon a területeken csökken az államilag finanszírozott keretszám, amelyek diplomáival hamar el lehet helyezkedni, s viszonylag jó keresetet lehet elérni.

Névtelenséget kérő oktatási szakértők arra utaltak, hogy a hazai felsőoktatás állami támogatása évi 200 milliárd forint körül mozog, ebből 88 milliárdot, azaz 44 százalékot tervez a kormány a ciklus végéig elvenni. Ehhez képest az egykulcsos adó bevezetése miatt a személyi jövedelemadó bevétel 2011-ben 395,7 milliárddal volt kevesebb, mint 2010-ben. „A 400 milliárd forint egynegyede, azaz 100 milliárd forint életben tartotta volna a jelenlegi rendszert, nem kellett volna egyik napról a másikra halálra ítélni intézményeket, karokat rövidtávú fiskális érdekek miatt” – hallottuk.

KEDVEZMÉNYEK
Egyelőre megjósolhatatlan az érettségiző diákok reakciója. Kizárólag az intézmények közötti árverseny dönt, vagy azt nézik, melyik intézmény diplomáját értékeli magasabbra a piac? Megkezdődött a harc a hallgatókért, vidéken és a fővárosban is különféle kedvezményekkel, támogatással csalogatják a nebulókat. Például a Pannon Egyetem Veszprémben, Keszthelyen és Nagykanizsán biztos kollégiumi helyet kínál, a Nyugat-Magyarországi Egyetem ösztöndíjat ad a legtehetségesebb diákok számára.

A Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke szerint a túlélési stratégiák intézményenként különbözőek lesznek. Más lesz az ELTE-é, mint például Kaposváré. Ezek első változatát a törvény írja elő, merthogy 2012. június 30-ig intézményfejlesztési tervet kell készíteniük, s azt a tárca az év végéig értékeli ki. „Joggal feltételezhető, sőt biztosra vehető, hogy az eddiginél többen, de talán nem tömegesen mennek majd magyar diákok külföldre tanulni” – fejtegette Bazsa György. A külföldön szerzett diploma még jó is lehet akkor, ha hazahozzák a mögötte lévő tudást. Nagy gond akkor van, ha diplomásként nem jönnek többé haza. „És ennek a mai valóságot látva reális veszélye van” – mutatott rá. Egy fogyó népességű országban az ifjú nemzedék legtehetségesebb, de akárcsak leggazdagabb tagjainak elvesztését nem számukban, hanem a már nem itthon hasznosuló tudásban és teljesítményben mérhetjük.