A hollandokon innen és túl

Meglehetősen naiv koordináta-rendszerben kezdték érdekérvényesítő tevékenységüket az 1980-as években a társadalmi szervezetek. Erre jó példa az ófalui atomtemető elleni tiltakozás. Már magáról a tényről is véletlenszerűen értesültek az érintettek: 1987 tavaszán Mecseknádasd tanácselnökének felesége, aki a Paksi Atomerőmű iskolájában tanított, plakátokra lett figyelmes a folyosókon. Az atomerőmű egyik szakembere előadásra invitálta az érdeklődőket az Ófaluban tervezett atomhulladék-tároló ügyében.

Herman Vuijsje: Korrekt Hollandia › 207 oldal › Gondolat Kiadó, 2008 › Ára: 2200 forint

Mecseknádasd első embere látta el Ófalu irányítását is, mert a kislélekszámú település közigazgatásilag oda tartozott. A tanárnő meghallgatta a beszámolót, s arra kérte az előadót, beszéljen ugyanerről a faluban is. Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt, s ahogy hömpölyögtek az események, úgy terebélyesedett az ügy, s kapott országos nyilvánosságot.

Mit érhetnek el a kis helyi közösség tagjai, ha ráébrednek, magánemberként ugyan esélytelenek a hatalommal szemben, annál nagyobb erőre tehetnek szert azonban, ha egyesületté szerveződnek, szövetségeseket találnak, s szakmai érvelésbe kezdenek? A lokális érdekvédelmi szervezetek társadalomra gyakorolt hatását boncolgatja tanulmánykötetében Szíjártó Zsolt kommunikációkutató. A kötet a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció- és médiatudományi tanszékén zajló sokrétű kutatómunka egyik „gyümölcse”.

Diáklázadások: Enged a ’68-ból

Norbert Frei: 1968 – Diáklázadások és globális tiltakozás › 264 oldal › Corvina, 2008 › Ára: 2990 forint

Hannah Arendt német politikafilozófus levelezéséből vett idézetet választott 1968 – Diáklázadások és globális tiltakozás című könyve mottójául Norbert Frei, a jénai Friedrich Schiller Universität történészprofesszora: „Úgy tűnik nekem, hogy a következő évszázad gyermekei az 1968-as évet ugyanúgy fogják tanulni, ahogy mi 1848-at.” Mindez ambiciózus törekvést sejtet: azt, hogy az 1955-ben született Frei, negyven év távlatából olyan téziseket kísérel majd megfogalmazni könyvében 1968-ról, amelyek alapján akár az iskolai történelemkönyvekben is többet lehetne mondani a szertágazó események precíz, ámde keveset mondó leírásánál. Frei azonban tézisek megfogalmazása, vagy az események új szempontok szerinti értelmezése helyett, elsősorban a már ismert események és folyamatok – néha poroszosan unalmas – leírására szorítkozik, és ezeket egészíti ki saját véleményével. Szinte kötelességszerűen Párizzsal és az Egyesült Államokkal kezd, miközben a könyv legerősebb részei a németországi eseményekkel, és az azt megelőző folyamatokkal foglalkozó fejezetek. Aki kitart a számtalan tüntetésen, ülősztrájkon, happeningen és zavargáson át, némi kárpótlást kap: az utolsó, a „Mi volt és mi maradt belőle?” fejezet talán egy izgalmasabb könyv alapkérdése lehetett volna. 1968 kaotikus, színes, de leginkább szimbolikus év volt, amelyben – visszatekintve – mégsem annyira az események, mint a mögöttük húzódó folyamatok voltak érdekesek. Frei ebben a „káoszban” igyekezett rendet tenni – ehhez könyve magyar kiadásának jót tett volna egy olvasószerkesztő –, és nem is próbálkozott egy minden jelenséget elegánsan összekötő és megmagyarázó, afféle politikai és társadalmi „minden elmélettel” előrukkolni. Ha van is ilyen, annak feltárása másra vár.

A szerző írásaiban – felmérésekre, megfigyelésekre, interjúkra alapozva – lokális kultúrákat, azok alakítását, társadalomra gyakorolt hatását mutatja be. Ilyen volt egyebek között a Balaton-felvidéken, a Káli-medencében zajló mikroközösségi „varázslat”, amely az elnéptelenedő, elhanyagolt apró falvakat az odatelepülő művészek öntevékeny magatartása folytán virágzó, a régi építészetet helyreállító, a hagyományokat feltámasztó, sőt, a magas kultúrát is megjelenítő turisztikai célponttá tette.

A lokális indíttatású konfliktusok, cselekvések sok esetben országos nyilvánosságra is szert tesznek, s befolyásolják a nagypolitika történéseit. A civil társadalom megerősödése, „hangja”, „öntudata” alapvetően képes új irányt szabni a közgondolkodásnak. Utóbbi jelenséget elemzi könyvében Herman Vuijsje. A holland szociológus azt feszegeti, miként lehetséges, hogy a korlátlan toleranciájukról híres hollandok kezdik visszasírni az állami kontrollt. A szerző jó pszichológusként mélyre ás, évtizedeket visszamegy a történelemben, egészen a háború előtti időkig, s elemzi a holland néplelket, amelyet az egyház, a konformizmus és a hagyományok kötnek gúzsba. Kimutatja: a holland végtelenül engedelmes nép, megalkuvása okozza számára a legnagyobb sokkot: a második világháborúban szó nélkül tűrték a zsidóüldözést, amivel utóbb szembe kellett nézniük, s a lelkiismeretüket valamiképp megnyugtatniuk. Nem tudják más módon, mint hogy az államot megfosztják attól a hatalmi szerepétől és jogosítványaitól, amelyek bármit is rájuk kényszeríthetnének jobb belső meggyőződésük ellenére.

Szíjártó Zsolt: A hely hatalma: lokális szcénák – helyi folyamatok › 296 oldal › Gondolat Kiadó, 2008 › Ára: 2950 forint

Megszabadulnak a vallástól (Hollandia lakosságának 70 százaléka nem tartozik egyetlen felekezethez sem, s ezzel a világ egyik legszekularizáltabb nemzete), s hogy ne érhesse őket a fajgyűlölet vádja se, végtelenül elnézőek lesznek a migránsokkal szemben. A legliberálisabb bevándorláspolitikát honosítják meg, s válnak Európa legbefogadóbb államává. A háború utáni nemzedék igyekezett lerázni magáról az állam, az egyház, az iskola és a többi intézmény felügyeletét. E folyamat olyan radikálisan zajlott le, hogy az ország – a szerző szavaival élve – „az anarchista és a merész eszmék laboratóriuma lett”. A hetvenes és nyolcvanas években hatalomra került egykori lázadók legfőbb céljuknak tekintették, hogy megfosszák eszközeitől az egyén szabadságát korlátozni akaró államot. A világon sehol sem jutott olyan szintre az individualizálódás, mint éppen itt. Legalábbis a közelmúltig, mert az iszlámellenes kijelentéseiről ismert politikus, Pim Fortuyn 2002-ben, illetve Theo van Gogh filmrendező 2004-ben történt meggyilkolása egészen más, barátságtalanabb megvilágításba helyezte az országot. Mi történt? Hamis volt a kép, hogy ez a kis ország olyan szabadságot vívott ki magának, amelyben minden lehetséges? Valóban olyan sikeres volt a holland kísérlet, mint amilyennek azt a világ hitte?

Erre keresi a választ a szerző, s közben a mai Hollandiába kalauzolja az olvasót, aki nem hisz a szemének: új rend készülődik ebben a tulipánjáról, fapapucsáról, függöny nélküli házairól, malmairól, s a szexualitás, a drogfogyasztás és eutanázia iránti végtelen toleranciájáról híres országban. A 2006 óta kormányzó, főként keresztény pártokból álló koalíció azon dolgozik, hogy az államot újraélessze, megerősítse a rend és a törvény szerepét, megszigorítsa a bevándorlási szabályokat. A szociológus szerint azonban Hollandia továbbra is a nyitott, szabad és demokratikus társadalom irányába halad, az intézkedések nem viszik vissza az 1960-as évek előtti állapotba, csupán a szabadosság vadhajtásait nyesik le.