Részleteiben ezt a gondolatrendszert sok kritika érte, a jelenlegi válság azonban az első olyan időszak, amikor a neoklasszikus–neoliberális főáram egészében megkérdőjeleződött. S 2008 szeptemberétől megkezdődött a beavatkozó állam pártján álló John Maynard Keynes nézeteinek reneszánsza.

TEMETETT NEOLIBERALIZMUS. A neoliberalizmus kritikusai ma a korábbiaknál is keményebben fogalmaznak. „A neoliberális piaci fundamentalizmus mindig is politikai doktrína volt, amely meghatározott érdekeket szolgált. A közgazdasági elmélet sohasem támasztotta alá. Világosan kell látni azt is, hogy a történeti tapasztalat sem igazolja” – írja a Nobel-díjas Joseph Stiglitz. Azt, hogy a válság hatására elméleti fordulat következett be, jól szimbolizálja, hogy a keynesiánus – és politikai értelemben meglehetősen radikális – Paul Krugman éppen ekkor kap Nobel-díjat.

Fotó: Kalló Iván

Nicholas Gregory Mankiw, a Magyarországon is kedvelt Makroökonómia tankönyv szerzője szerint az amerikai gazdaság jelenlegi problémáit legjobban úgy érthetjük meg, ha – a több mint hatvan éve halott – Keynes tanait hívjuk segítségül: az amerikai gazdasági folyamatok további gyengülése egyedül a kormányzati kiadások emelése árán fékezhető meg. Ezek persze nem forradalmi gondolatok, érdekességük abban rejlik, hogy Mankiw korábban George W. Bush elnök gazdasági tanácsadói testületének elnöke, illetőleg a 2008-as elnökjelölési időszakban Mitt Romney republikánus szenátor tanácsadója volt.

Keynes tehát mindenekelőtt azért válik a mai helyzet elsőszámú teoretikusává, mert a hirtelen jött likviditási válságra és recesszióra a fejlett országok körében a több-kevesebb nyíltsággal folytatott anticiklikus politika, azaz a foglalkoztatás-orientált állami keresletteremtés az egyetlen lehetséges válasz. Keynesi gondolatokkal telített a válság okainak elemzése is, hiszen a nagy cambridge-i közgazdász egyike volt azoknak, akik a pénzügyi spekuláció minden eltúlzott formáját károsnak tartották, s óvták tőlük a nyugati civilizációt. (Keynes tudta, miről beszél: maga is aktív volt a tőzsde világában.) Harmadszor: útmutatóként tér vissza Keynes az előretekintésben is, hiszen ő volt az, aki a harmincas-negyvenes években a nagy nemzetközi egyensúlytalanságokra felhívta a figyelmet, s a Bretton Woods¬ba vezető nemzetközi egyeztető folyamatot kezdeményezte a világgazdaság – és benne a monetáris és finanszírozási alrendszerek – újjászervezése érdekében.

NINCS BIZTOS RECEPT. Hozzá kell tenni: bár az elméletek átértékelődnek, sem Keynes, sem mások műveit nem lehet receptkönyvként kezelni. Semmilyen korábbi mű nem adhat konkrét és univerzális útmutatást a mai gazdasági bajok megoldására. Keynes maga sem gondolta mindenütt alkalmazhatónak az általa kidolgozott kormányzati lépéseket. Forrásért, inspirációért azonban mindenképpen ide kell visszanyúlni – ha erre mód van. Magyarországon erre a visszanyúlásra korlátozottak a lehetőségek. Keynes főművét, az Általános elméletet összesen egyszer adták ki, mégpedig 1965-ben, az új gazdasági mechanizmus előkészítésének időszakában. Könyvesbolti forgalomban tehát nincs, antikváriumokban is csak elvétve bukkan fel. Talán a szeptemberi tanévkezdésig lenne idő, hogy valamelyik élelmes könyvkiadó előrukkoljon vele. Addig pedig a meglevő szöveggyűjtemények, cikkek, tanulmányok segítségével alkalmazkodhatunk a válság keltette friss szellemi áramlatokhoz.

A szerző közgazdász, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) Magyarországot képviselő igazgatója.