Váltás

Figyelő
2012-01-24 22:22
A hét legfontosabb karrierhírei
Hűséges típus – Facskó István
Húsz éve a cég embere Facskó István (54), aki januártól a Samsung Electronics Magyar Zrt. új vezetője.

– Hogyan jött a felkérés az új posztjára?
– Dél-Koreában voltam üzleti úton, és ott értesültem róla. Igazság szerint a szűkebb környezetem egy-két órával hamarabb gratulált, mint ahogyan megkaptam a hivatalos értesítést. Nem számítottam rá.
– Pedig számíthatott volna, hűséges típus, 20 éve a Samsungnál van. Soha nem akarták elcsábítani más céghez?
– A Samsung a második munkahelyem. Többször is kerestek, de mindig maradtam. Végigkísértem és segítettem a hazai cég növekedését szinte a kezdetektől, és az elmúlt 20 évben több területtel is megismerkedhettem, ami egyfajta rotációt is jelentett egyben. Ez egy rendkívül gyorsan fejlődő vállalat, így minden nap új kihívást tartogat. Nem lehet megunni.<#zaras_figyelo#>


Megy a KFKI-től – Kászonyi Péter
Tizenhat év után távozik Ká-szonyi Péter (43), a Magyar Telekom leányvállalatának, a KFKI Rendszerintegrációs Zrt. ügyvezető igazgatói pozíciójából. Irányításával valósult meg a Magyar Telekom IT infrastruktúra megoldásokért felelős érdekeltségeinek összeolvadása, valamint a nagyvállalati távközlési és IT megoldások értékesítési csatornáinak integrációja. Kászonyi Péter ugyan közös megegyezéssel vált meg a posztjától, és távozását nem is kívánta kommentálni, de úgy tudjuk, már régóta gondolkozott azon, hogy tudását más szervezeti keretek között kamatoztatja.


Távozik a CIB Bank vezére – Tomas Spurny
Tomas Spurny (46), s a hírek szerint a Románia vezető kereskedelmi bankjánál, az Erste-csoport tagjaként működő BCR-nél folytatja pályáját. Spurny 2009 tavaszán érkezett Török László helyére az Intesa Sanpaolo tulajdonában álló CIB-hez. A CIB az elmúlt években a hazai bankpiacon szokatlanul nyílt és kemény stratégiát választott. Szinte teljesen lecserélődött a menedzsmentje, a korábbi évek különböző rossz hitelmegállapodásait felszámolta, nem egyezkedett a bankot meglopó korrupt partnerekkel, hanem, ha kellett, borította a szerződéseket, vitte a biztosítékokat, leállíttatta az ingatlanprojekteket. Így azután jelentős hotelportfólió került hozzá, s ezzel dobogós helyet szerzett magának a szállodaüzemeltetési üzletágban. A CIB Bank ebben az időszakban erősen veszteséges lett, információink szerint a 2011-es év is még tízmilliárdos nagyságrendű mínuszt fog hozni.


LG-től a Randstadhoz – Baja Sándor
Az LG Electronics regionális operatív igazgatói posztjáról érkezett a Randstad Hungary Kft.-hez Baja Sándor (42). A személyzeti tanácsadó cég új ügyvezetője korábban az FMCG-szektorban is szerzett tapasztalatokat, az Eckes-Granini franciaországi marketing igazgatójaként, valamint a Borsodi Sörgyár kereskedelmi igazgatójaként is dolgozott. Mint a Figyelőnek elmondta, jól érezte magát az LG-nél, s továbbra is tartja kollégáival a kapcsolatot, de vágyott rá, hogy kipróbálja magát valami egészen másban, nem mellékesen pedig régi álma volt, hogy saját csapatot építsen, azaz első, nem pedig második ember legyen. Új munkája különösen azért izgatja, mert nem iparág-specifikus, több mint 70 partnerrel dolgoznak együtt. A váltással egy időben távozik a Randstad éléről Jankovich Ilona, aki egy évvel ezelőtt abban állapodott meg a holland anyacéggel, hogy a ProfiPowerrel való egyesülését még levezényli, utána pedig új kihívásokat keres.