Adományozás

Cégfigyelő
Figyelő
2011-12-20 17:07
Az év utolsó lapszámának legérdekesebb céghírei
MikulásGyár
A Groupama Garancia Biztosító 3 ezer munkatársa is gyűjtötte az ajándékokat az egyik legsikeresebb karácsonyi akcióhoz. A képen a MikulásGyár két szervezője látható, akiknek az ajándékot Csonka István, a Groupama Garancia Biztosító vezérigazgató-helyettese adja át Szívós Márton társaságában, aki a Grouapama Honvéd vízilabdacsapatának ajándékát hozta a MikulásGyárba.


Együttható

A civil szférát és az önkéntességet támogatja új kezdeményezésével az OTP Bank. A Nonprofit Információs és Oktató Központtal közös, Együttható elnevezésű programban civil szervezetek, alapítványok, egyesületek pályázhattak pénzbeli támogatásért. A 120 jelentkező közül a NIOK választotta ki azt a 30-at, amelyek az OTP Facebook-oldalán bemutatkozhattak és önkénteseket toborozhattak. A felhasználók szavazati alapján alakult ki a döntő mezőnye: az 5 szervezet közül pedig zsűri választotta ki a nyerteseket. Végül összesen 7 millió forintot és médiatámogatási lehetőségeket osztottak ki.
A képen a két legtöbb támogatást kapott szervezet és a bank képviselői: Szántó Tamás elnök, AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány; Nagy Zoltán Péter marketingigazgató, OTP Bank; Tornyánszki Éva és Kiss Gergely projektszervezők, Kortárs Építészeti Központ Alapítvány.


Adományozó kedv
Európában a gyermekeket támogatják a leginkább – derült ki a GFK Csoport felméréséből. A megkérdezettek 40 százaléka segíti a gyermekeket, 34 százalékuk humanitárius segélyprojekteket támogat, 26 százalékuk egészségügyi kutatásokat. A gyermekjólét különösen Közép- és Kelet-Európában kap nagy figyelmet, Magyarországon is ez a terület vezet, a második helyen a katasztrófaenyhítés, a harmadikon a humanitárius ügyek állnak.


Adj fényt!
Decemberben bárki ingyen ajándékozhat fényt iskolák és óvodák részére egy Facebook-kampány keretében. Minden egyes tag után, aki csatlakozik a GE Fénykérdések oldalhoz, egy energiatakarékos fényforrást ajánl fel a General Electric magyarországi fényforrás üzletága.


Kártyás forintok
A Raiffeisen Bank magánszemély ügyfeleinek minden novemberi bankkártyás vásárlása után 10 forintot adományoz a Gyermekétkeztetési Alapítványon keresztül gyermekek étkeztetésére. A program segítségével összesen 18 település 268 rászoruló gyermeke kap élelmet fél éven át. A bank emellett 20 millió forinttal segíti a családon kívül nevelkedő gyermekek önálló életvitelének, pénzügyi tudatosságának fejlődését 8 civil szervezeten keresztül.
Megyeri István, a Gyermekétkeztetési Alapítvány igazgatója és Szabó Ferenc, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese.