Hitelt a hollótól

Kisvállalkozói kölcsön
Figyelő
2008-09-01 12:11
Postahivatalokban is hozzájuthat a feltételeknek megfelelő kisvállalkozás a Magyar Fejlesztési Bank Új Magyarország Kisvállalkozói Hiteléhez.
Július második felétől a Magyar Posta 45 értékesítési helyén, közte hét nagy budapesti postahivatalban is elérhető a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Új Magyarország Kisvállalkozói Hitele. Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója szerint rövidesen tovább növelik az értékesítő postai kirendeltségek számát: összesen száz, úgynevezett aktív értékesítési munkahelyet jelölnek ki erre a célra.

Az MFB augusztusi adatai szerint az akár 50 millió forintos, beruházási célú kisvállalkozói hitel a posták mellett már további 34 takarékszövetkezetnél (ezen belül mintegy 200 kirendeltségnél), regionális fejlesztési társaságnál és pénzügyi vállalkozásnál érhető el. Kínálják még öt helyi vállalkozásfejlesztési központban, illetve a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. megyeszékhelyeken megtalálható, 19 telephelyén is.

Noha az MFB korábbi bejelentései banki terjesztőpartnerekről is szóltak, e hitelintézetek eddig nem kapcsolódtak be a forgalmazásba – vélhetően a számukra nem megfelelő közvetítői jutalék miatt. A kölcsönprogramnál ugyanis csak akkor jár jutalék számukra, ha az ügyfél rendben megfizeti tőke- és hiteldíjtartozásait.

Az Új Magyarország Kisvállalkozói Hitel a legfeljebb 50 embert foglalkoztató, maximum 10 millió euró éves nettó árbevételű vagy mérlegfőösszegű kisvállalkozások rendelkezésére áll. A hitelcél az ingatlanfejlesztéstől gépek, felszerelések, járművek beszerzésén át egészen a tárgyi eszközök vagy azok működtetéséhez kapcsolódó szoftverek vásárlásáig terjedhet.
A viszonylag széles felhasználhatóság mellett az is kedvező, hogy a kölcsönhöz feltétlenül szükséges saját erő államháztartási vagy európai uniós forrásokból kapott, vissza nem térítendő támogatásból is állhat. Minden esetben szükség van a Hitelgarancia (HG) Zrt. vagy az Agrár Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHA) kezességvállalására, amelynek a hitel tőkeösszege és egyéves kamata 80 százalékára kell kiterjednie.

Ezenfelül fedezetként a szokásos banki biztosítékokat (ingatlan és ingó jelzálogjog, készpénzóvadék és a többségi tulajdonos készfizető kezességvállalása) fogad el az MFB. Utóbbiak együttes mértékének a tőkét és egyéves kamatát egészben fedeznie kell.

Ami a kölcsönterheket illeti: a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Közalapítvány hitelkalkulátora szerint egy 20 millió forint tőkeösszegű hitelnél a kkv-nak a jelenlegi – a fél évvel ezelőttinél mintegy 0,6 százalékkal magasabb – uniós kamatszintnél hiteldíjakkal együtt összesen 35,02 millió forintot kell visszafizetnie, ha a kölcsön futamideje 15 év, türelmi ideje pedig két év. A negyedéves törlesztőrészletek 380 és 820 ezer forint közöttiek lesznek.