Kétszázharmincezer fontért kelt el a bristoli illetőségű Banksy majomfigurás képének másolata februárban a londoni Bonham’s aukciósház árverésén. Az alkotás eredetije egy bárépület hátsó falát elfoglaló stencil, amely mellett a laikus valószínűleg „értéktelen graffiti” legyintéssel menne el. A szóban forgó árverésén a kikiáltott alkotások egytől egyig az urban artnak vagy street artnak nevezett műfajt képviselték, azaz olyan művek printjei keltek el, amelyek  eredetileg illegálisan születtek az utcán. Ráadásul három hónappal az árverést követően maga a brit főváros bocsátott a már említett Banksy rendelkezésére egy használaton kívüli alagutat, amelyben aztán az ismert street artos háromnapos kiállítást hozott létre „kollégáival” falfestményekből és illusztrációkból. Ezek után már nem meglepő, hogy a londoni Tate Modern Gallery is beállt a sorba, és hat világhírű graffitist kértek fel, hogy képeikkel díszítsék a múzeum falát. A művek augusztusig maradhatnak, aztán lemosás vár rájuk.

A rongáláson túl

A street art, a publikus terek illegális művészete kinőtte eredeti kereteit, s meghódította az elit művészetet is. Immár Magyarországra is elérkezett: júliusban a Millenárison rendeztek street art tárlatot, a Ludwig Múzeum pedig Keith Haring műveiből nyit augusztus 15-én kiállítást, aki a nyolcvanas években New York metróin kezdte tevékenykedését.

Bár a legtöbben a graffitire gondolnak a street art hallatán, előbbi csak egyik ága a műfajnak, sőt, azt nem is mindenki sorolja ide. Hosszú utat tett meg a street art, amíg elérte, hogy művészetként tekintsenek rá, s ne puszta vandalizmusként.

Nem meglepő, hogy elhangzik a rongálás vádja, hiszen a műfaj a nevében hordozza, hogy eredendően a nyilvános helyeket, köztereket használja, tehát gyakorlatilag az egész utca az alkotók vászna. Amúgy rendkívül változatos az alkalmazott elemek eszköztára: gyakorlatilag csak a fantázia szab határt annak, ki milyen technikát használ. Mindenki látott már festékszóróval fújt képeket a házak falán, vicces figurákat matricán egy kukára ragasztva, vagy ironikus, sokszor kritikus hangvételű, filccel készített feliratokat. Ezek a klasszikus megjelenési formák, de ma már például villogó LED-ekből vagy mohából is raknak ki alakzatokat.

Nem csak a múzeumokban lehet érték

Mivel az alkotók olyan felületeket használnak munkáikhoz, amelyek más tulajdonában állnak, eredetileg a műfaj szerves velejárója volt az illegalitás is. Ezt azonban vállalták az utcai művészek, hiszen alkotásaikat kint sokkal többen látják, mint egy zárt teremben. Zsigó Bianka, a Karton Galéria munkatársa szerint a street art felszínre hozta a kérdést, hogy csak és kizárólag az lehet-e művészileg értékes, amit a múzeumokban vagy galériákban látunk. Ezek az alkotások azonban nem csak pusztán esztétikai céllal készülnek, hanem a legtöbb esetben valamilyen üzenetet közvetítenek az utca emberének.

Ez sokszor mély értelmű, kritikus üzenet, mint egy „Nem veszünk semmit” felirat két reklámplakát között, vagy mint Banksy egyik falfestményén a zászlórúdra húzott Tesco-szatyor előtt tisztelgő gyerekfigurák. Természetesen rengeteg graffiti, stencil és matrica készül szimplán szórakoztató céllal is – lényeg, hogy minél több ember lássa és felkapja rá a fejét.

Keith Haring képe a bilbaói múzeumben. Nálunk is beköltöznek.

Múzeumba be
Ez a formai és tartalmi sokszínűség tűnt fel a galériáknak is: először a kisebb kiállítótermek csaptak le a pimasz és kreatív műfajra az ezredfordulón, de fél évtizeddel később a nagyobb múzeumok is felébredtek. Ez első ránézésre ellentmondásosnak tűnhet, ám a hozzáértők szerint a műfajnak annyira szerves része a szabadság és a kreativitás, hogy a szabálynélküliség elviseli azt is, ha beviszik a galériákba.

Ami ennek technikai kivitelezését illeti, egyrészt a már létező faliképekről másolat készülhet, másrészt a felkérésre dolgozó street artosok ugyanazt csinálják hordozófelületeken, mint az utcán, csak nem az épület falára festenek (bár erre is van példa), hanem mondjuk vászonra. Az installációkat könnyű bemozdítani a múzeumba, akárcsak az alkotók által tervezett cipőt, pólót vagy figurákat. Egy street artos alkotás persze mindig hatásosabb az utcán, ahol felkészületlenül éri az embert, de ettől még él képen is, mivel a szellemisége megmarad.

Banksy-alkotások. Immár a műkereskedelemben is hódítanak.

Nem csak esztétikai céllal vagy fennkölt, kritikus gondolatok hirdetésére készülnek matricák vagy stencilek. A városi felületet önreklámra is fel lehet használni, ami különösen annak fényében tűnik logikusnak, hogy az utca művészei közül sokan tervezőgrafikusok vagy képzőművészeti tanulmányokat folytatnak. Rajzolnak és festenek otthon is, aztán ezt viszik ki az utcára, ahol felfigyelhet rájuk a nagyérdemű, akár egy designer cég is. A legeredetibb alkotók kilétére általában hamar fény derül; sok alkotó maga dokumentálja műveit, és a fotókat felrakja honlapjára vagy a blogjába.

Utcáról az üzletbe

Többen futottak már be karriert az utcáról indulva. Van, aki ma már ruházati terméket tervez, de például régebben az Opel Corsa reklámjának népszerű figuráit kreáló Boris Hoppek is az utcán tevékenykedett. A nagy multik is meglátták a lehetőséget a street artban, s előszeretettel dolgoztatnak a tehetségesebb művészekkel. Alkotói körökben viszont nagy dilemmát okoz, mi számít puszta térszerzésnek művészetük érdekében, illetve hol kezdődik önmaguk kiárusítása.

Stark Attila, aki az elsők között kezdett az utcán ténykedni Magyarországon az 1000% csoport tagjaként, úgy véli, inkább maga a művész adja el a saját dolgait, mint egy nagy multi – ha ő maga nem teszi ezt meg, megteszi majd helyette egy üzletember. Nem mindenki osztja azonban ezt a megengedő nézetet. A „kemény mag” tartja magát a street art pénzellenes szelleméhez és nem hajlandó eladni magát. Kovács Gergely, a szegedi illetőségű, Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) név alatt futó projektek felelőse azt vallja: „Pont az ad neki értéket, hogy elvileg érdekmentesen csinálja az illető. Manapság már önmagában érték tud lenni, hogy valami olyasmit csinálsz, amivel nem akarsz pénzt keresni”. Ő azok közé tartozik, akik talán a legközelebb állnak a street art eredeti, illegális és kritikus vonalához. Egy éve a Fiat Magyarország Kft.-nek okozott kellemetlen perceket az alkotócsoport, amikor egyik óriásplakátjukat autóellenes üzenetekkel dekorálták ki.

Utcai  szótár

STREET ART. Nyilvános tereken megjelenö, változatos formákban testet öltö mûvészeti ág átfogó elnevezése.
TAG. A graffiti speciális eleme; aláíráshoz hasonlít, a szerzö vagy a csapat neve, vagy egy nagyon egyszerû üzenet lehet.
GRAFFITI. Falra karcolt, vésett vagy festett rajz vagy írás. Elkészítéséhez festékszórókat (kannákat), filceket és festöhengereket használnak, de elöfordul más eszköz is, például kréta.
STENCILEZÉS. Elöre megtervezett, kivágott sablon segítségével viszik fel a mintát a falra festékkel vagy szórópisztollyal.
MATRICÁZÁS. Vicces figurákat vagy szövegeket tartalmazó matricák készítése és kiragasztása a köztereken, nem ritkán több száz példányban. 

Integetés az illegalitásból

Sugár János, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára úgy gondolja, az illegalitás igenis szerves része a street artnak, mivel az ereje az ebből eredő bátorságban keresendő, ezért nem is szabad pusztán vizuális műfajként értékelni. A művészként is tevékenykedő, Munkácsy-díjas Sugár szerint nemcsak egy igényes, rendszerellenes matricában lehet kritika, hanem az aláírásszerű falfirkák, az úgynevezett tagek esztétikai értéket nélkülöző vonalaiban is.

Ebben az értelmezésben az agyonmatricázott vagy telefújt falak a városok diszfunkciójára utalnak, hiszen azokat a helyeket jelölik meg, amelyek már nem úgy működnek, mint régen. A plazák miatt becsődölő, üres üzletsorokat hamar ellepik a falfirkák, ezzel jelezve a hagyományos boltrendszer halálát. Budapesten különösen nagy a vizuális fejetlenség, ilyen alapon nemcsak a graffiti nehezíti a városrendezést, hanem a szeméthegyek és a kéretlen reklámdzsungel is. A rosszul működő helyek mellett az egyes csoportok sérelmeit is kifejezhetik a falfirkák – ha valaki úgy érzi, nem hallathatja a hangját, akkor az utcán keres magának kommunikációs felületet. „Minden graffiti olyan, mint egy bejelentkezés, egy integetés. A probléma az, hogy nem foglalkoznak azzal, miért is integet az illető” – vázolja a helyzetet Sugár.

Ezzel együtt, a tömegközlekedési járműveket, üres üzleteket borító egyszerű tageket sokszor maguk a street artosok is rongálásnak tartják, a városvezetésről már nem is beszélve. „Nem keverném össze a várost összefújkáló kissrácot Banksyvel. Attól, hogy valaki légkalapáccsal nekimegy egy kőtömbnek, még nem lesz Michelangelo” – hoz analógiát Bojár Iván András. A városarculati tanácsnok elismeri, az elmúlt húsz évben alkalmi felületi kezeléseken kívül nem tudtak tartós eredményeket felmutatni e téren.