A helyzet kísértetiesen hasonlít a hetvenes évekre, amikor a magyar gyárak udvarán tucatszám álltak, és porosodtak kihasználatlanul, a méregdrága programozható esztergagépek. A modern vállalatirányítási rendszereket nem csak a versenyképtelen hazai középvállalatoknál kellene szinte kötelezően bevezetni, de a hatékonysági tartalékokkal bőven rendelkező állami intézményeknél is.<#zaras_figyelo#>

Az egészségügyben kevesebb lenne a visszaélés, illetve lerövidülne a betegek várakozási ideje, emellett például valós időben lehetne figyelni a gyógyszerek, kötszerek, egyéb kellékek fogyását, és központi beszerzés révén lényegesen olcsóbbá, átgondoltabbá válhatna ezek beszerzése. Ugyanez érvényes az emberi erőforrások elosztására.

Az említett IKIR rendszerrel minden intézmény elektronikus formában, egyszerre látná a hálózaton, hogy mikor, milyen vizsgálatot, milyen eredménnyel végeztek el. Azon túl, hogy a betegeknek a XXI. században már nem kellene minden leletért személyesen sorba állni, majd azokat minden orvoshoz cipelni, a rendelőknek sem kellene számos vizsgálatot újra elvégezni, sok pénzt és időt spórolva. Nem is szólva a sürgős beavatkozást igénylő esetekről.

Persze az akut pénzhiány időszakában a Microsoft, az Oracle vagy az SAP drága, egy-egy kórházra is mintegy 10–20 millió forintba kerülő rendszereinek bevezetése sokáig álom maradhat. Még akkor is, ha nemzetgazdasági szinten akár már pár hónap alatt megtérülne ezek használata. Akadnak ráadásul független tanácsadó cégek, amelyek az ilyen típusú pályázati lehetőségeket is ismerik, és össze tudják hangolni az igényeket a lehetőségekkel. Sőt, a hatékony oktatást is megszervezhetik, ami minden vállalatirányítási rendszer használatának alfája és ómegája.