Mindenekelőtt a bankok nemzetközi mozgásterét a korábbiaknál komplexebben határozza meg a Bázel III keretrendszer: a banki működés egészét új szabályok szigorítják és végeredményben adott tevékenységhez magasabb tőkekövetelményeket írnak elő a pénzintézetek számára, mint a válság előtt bármikor.

A KRITIKUS HÁNYADOS
A tőkekövetelménynek pedig a bankok kétféleképpen tudnának megfelelni. Az egyik lehetőség a saját tőke növelése, ám ehhez hatalmas mértékű tőkebevonásra lenne szükség, annak pedig az európai bankszektor egészét tekintve minimális a realitása, azaz ennek előteremtése a tulajdonosok részéről nem tűnik valószerűnek.

Ha nem megy a számláló, nézzük a nevezőt! A szigorú bázeli tőkekövetelményeknek való megfelelés másik lehetséges módja a mutató másik elemének, a mérlegfőösszegnek a csökkentése. Ennek következménye viszont a bankok mozgásterének, a hitelezésnek jelentős szűkülése lesz. Az üzlet visszafogása pedig nem csak a bankok számára problematikus – hiszen negatívan befolyásolja jövedelmezőségüket –, hanem nyilvánvalóan a vállalkozások számára is. Hiszen a vállalatok rendelkezésére álló forráslehetőségek szűkülése a vállalati működés korlátozásához és a beruházások volumenének csökkenéséhez vezet, ami az egész gazdaság lassulását vonja maga után. A pénzügyi közvetítő rendszer a gazdasági növekedés motorja, amelynek lassulása akadályozza a növekedést, rontja a kilátásokat.

A képet Magyarország esetében tovább árnyalja, hogy a devizahitelesek számára megnyitott végtörlesztés lehetősége miatt több kereskedelmi banknál várható tetemes veszteség, ami a bankszektor egészét tekintve és egyes bankokat különösen sújtva komoly tőkeproblémához vezethet. Várhatóan ezúttal az anyabankok sem fognak tudni minden esetben leányvállalataik segítségére sietni, hiszen a saját tőkeellátottságuk sem feltétlenül éri el az előírt szintet. Éppen ezért a külső többletforrás híján a hazai bankoknál a mérlegfőösszegnek az európai átlagnál nagyobb arányú csökkenésére is sor kerülhet, ami a magyar gazdaságra nézve további lassulást okoz majd.

A helyzetet az is súlyosbítja, hogy az elmúlt időszakban meghozott, a hazai bankrendszer üzleti kilátásait alapvetően befolyásoló kormányzati döntések – a bankadó kiterjesztése, illetve a végtörlesztésre vonatkozó szabályok – miatt a külföldi befektetők szemében számottevően megnőtt az ország szabályozási kockázata. Ennek az a következménye, hogy ha egy nemzetközi pénzintézet tulajdonosa piacépítést, beruházást tervez, akár a régióban is, akkor nagy valószínűséggel nem Magyarországra fogja allokálni a szűkös forrásait. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy számos hazai banknál az elvártnál magasabb a hitel/betét arány, akkor érthető, hogy ennek csökkentését az anyabankok miért a külső finanszírozásuk korlátozásával látják a leginkább végrehajthatónak. És e mögött nem kell összeesküvés-elméletet keresni, mivel tisztán üzleti racionalitásról van szó.

A bankok aktivitását alapvetően befolyásolja az adott gazdaság kockázati besorolása is, ami Magyarország esetében nemrégiben romlott a Moody’s leminősítésének hatására. Nyilvánvalóan nem lehet más érdek, mint elejét venni bármilyen további leminősítésnek, mert ha azt még egy hitelminősítő megteszi, akkor még rosszabb lesz a helyzet, és súlyosan veszélyezteti a külföldi befektetők hajlandóságát a magyar gazdaság finanszírozására.

ELADÓI PIAC JÖN
A hitelkínálati piac sok összetevős rendszer, és alapvetően határozza meg a vállalatok üzleti mozgásterét. Azok a cégek, amelyeknek a jövője a hiteleik megújításától függ, jövőre igen nehéz helyzetbe kerülhetnek. És mivel a szükséges források csak szűkösen állnak rendelkezésre, valamint a megnövekedett országkockázat miatt csak drágábban lehet ezekhez hozzájutni, megint csak az üzleti racionalitás miatt a hitelek árazása biztosan magasabb szintre emelkedik. Eladói piac lesz, és hiába nő az ár, ennek elenyésző lesz a hatása ahhoz képest, hogy kiszáradnak a csapok, és a vállalatoknak súlyosan hitelhiányos időszakra kell felkészülniük.

A szerző az ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepének
vezérigazgatója