Ajánlják magukat

Ázsiát és Amerikát célozza a Gravity
Figyelő
2011-12-06 12:27
Újabb 350 millió forintnyi tőkével megtámogatva készül az amerikai és az ázsiai piac bevételére az online értékesítést segítő szoftvereket fejlesztő Gravity R&D Kft.
Sem tévéje, sem rádiója nincs otthon Csíkos Péter Andrásnak, a Gravity R&D Kft. ügyvezetőjének. Nem mondható kütyürajongónak sem, egy régebbi iPhone készüléket használ, de nem szokott rajta internetezni, és egyetlen alkalmazást sem töltött le rá. Mégis egy olyan céget vezet, amelynek egyik fő üzletága a tévézés megújítását, másik pedig az e-kereskedelem hatékonyságának növelését tűzte célul.

KIJÖN A MATEK
Akárhogy is, de az agilis fiatal menedzser mára a siker kapujába navigálta négy műegyetemi kutató 2006 végén jött ötletét. A szoftvertermékeit immár 15 országban értékesítő, feltörekvő cég mintegy félmilliárd forint kockázati tőkével megtámogatva indul harcba, és a régióra koncentráló konkurenseivel szemben a világpiac meghódítását tűzi ki célul (Amerika vonzásában – Figyelő, 2010/9. szám).

Csíkos Péter Andrást a cég négy alapítója még a kezdetek kezdetén, 2007-ben találta meg. Ő volt az első, aki pénzt fektetett a találmány működő prototípussá formálásába. Egy évvel később már megnyerték a feltalálókat felkaroló ValDeal Innovációs Zrt. versenyét, és 2009 végére már közel egymillió dollárnyi magánbefektetéssel támogatva pöröghetett fel a munka.<#zaras_figyelo#>

Szoftvermegoldásuk lényege, hogy a matematikai módszerekkel, egyedi algoritmusok segítségével létrehozott program megtanulja az online vásárlók szokásait, és e szerint ajánl termékeket, látványosan javítva ezzel a webáruházak és más online értékesítő vállalatok eredményességét. Ma a cég Reco márkanevű rendszere (Magyar ígéretek – Figyelő, 2011/1. szám) a világ öt legnagyobbja közt szerepel, ami a kiszolgált találatok számát illeti. Ők készítették például a Groby.hu élelmiszer webáruház és a Randivonal.hu ajánlórendszereit, de igazán naggyá később váltak. Ebben jelentős szerepe volt annak, hogy 2009-ben az első kockázati tőkebefektetőjük, a Docler cégcsoport mintegy 150 millió forinttal beszállt a cégbe.

A Gattyán György Zoltán által irányított, 40 milliárdos bevételű Docler Holding a világ egyik legnagyobb forgalmú webes erotikus portál rendszerének, a LiveJasminnak a tulajdonosa. Így értelemszerűen a Gravity egyik legfontosabb ügyfelévé vált a Livejasmin.com. De közel sem az egyetlenné „Mára már öt földrészen vagyunk jelen, sikerült afrikai és ausztráliai ügyfeleket is szereznünk” – mondja büszkén Csíkos Péter András.
NETES TÉVÉRE IS
Bár az e-kereskedelem a fő felhasználója az ajánlórendszereknek, és tucatnyi ilyen ügyfele van a cégnek, a Gravity a videotartalmak ajánlásában erős igazán. Az internetes tévéket, az IP TV piacot egyedi termékkel, az IMPRESS nevű megoldásukkal kívánják lefedni. A tévézési szokások ugyanis gyökeresen átalakulnak a fejlett világban (Házhoz jön a videotéka – Figyelő, 2011/43. szám). „Amíg tavaly Nyugat-Európában még csak az emberek 1 százaléka, addig az idén már 11 százalékuk használta a video on demand (VoD) szolgáltatásokat. Azaz a digitális kábeles technika azon tulajdonságát, hogy egy gombnyomással filmet, sorozatokat lehet kölcsönözni, vagy éppen automatikusan rögzíteni és tetszés szerinti időpontban megnézni, visszanézni” – ecseteli a trendeket Philippe Alcaras, a londoni központú New Genesis cég vezetője. Alcaras sokáig a Philips-csoport otthoni szórakoztatási divíziójának globális vezetője volt, jelenleg pedig a Gravity fő tanácsadója a televíziós világpiac e szeletének meghódításában. A cég rendszere arra is képes, hogy olyan film kölcsönzését vagy megvételét ajánlja, amelyen a szolgáltatónak nagyobb a haszna.

A további terjeszkedést támogatja a szeptember végén bejelentett újabb tőkeinjekció. A Portfolion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 300 millió forinttal szállt be a cégbe, a jelenlegi tulajdonosok (a feltalálók, a vezetés és a Docler együtt) pedig további 50 millió forinttal járultak hozzá e friss tőkeemeléshez.