Magyarok és multik - hálás és bármikor meghirdethető, mindig aktuális konferencia téma Magyarországon, hasonlóan az innovációhoz vagy a korrupcióhoz.
Magyarok és multik – hálás és bármikor meghirdethető, mindig aktuális konferencia téma Magyarországon, hasonlóan az innovációhoz vagy a korrupcióhoz. Az ország történelme úgy alakult, hogy a piacgazdaság kiépítésében, az 50–100 évet megkésett iparosítás megindításában, a vasúthálózat kiépítésében és a gazdaság monetizálásában meghatározó szerepet játszott a külföldi, javarészt osztrák tőke. A történelem annyiban ismétli önmagát, hogy a rendszerváltást követően a piacgazdaság visszaépítésében ismét fontos tényezővé vált a külföldi működő tőke. A nemzetgazdaságban a bruttó hozzáadott érték 45,5 százaléka származott külföldi érdekeltségű gazdasági szervezetektől 2008-ban. A feldolgozóiparban előállított bruttó hozzáadott értékhez 62,5 százalékban járultak hozzá a külföldi tulajdonú vállalatok A vitaindító cikket író Chikán Attila professzor álláspontjával egyetértve, ilyen arányok mellett különösen értelmetlen a magyar vállalatok versus multinacionális cégek kérdés érzelmi alapú megközelítése. Magyarországhoz hasonló méretű, nyitott gazdaságú országokban – Írország és Szlovákia kivételével – ez az arány sokkal kisebb.
Jogos kérdés: vajon a magyarországi arányok a piacgazdasági és a technológiai felzárkózás pályaívének pillanatnyi helyzetét, vagy a duális gazdaságszerkezet megmerevedését, netán mélyülését tükrözik? A különböző válaszoknak nyilvánvalóan tartalmazniuk kell a belföldi és a külföldi tulajdonú gazdasági szféra közötti termelékenységi-hatékonysági szakadék szűkítésére vonatkozó lehetséges stratégiákat. Ebben az útkeresésben lehet szerepe a magyar vállalkozások és a multik együttműködési lehetőségeit kutató konferenciának.
A külföldi tulajdonú vállalatok világa meglehetősen színes, itteni működésük hátterében különböző stratégiai megfontolások húzódnak meg. A multik egyik jelentős csoportja – többnyire feldolgozóipari vállalatok tartoznak ide – a viszonylag alacsony bérköltségekre és az előnyös logisztikai körülményekre építi beruházási politikáját. Ezek a cégek többnyire exportőrök. Egy másik, főleg a kereskedelemre és az építőiparra jellemző megközelítés viszont a magyar belső kereslet bővülésére, illetve a piaci részesedés növelésére alapozza üzletpolitikáját. A távol-keleti befektetők számára Magyarország az EU belső piacaira való bejutás lehetőségét kínálja. Már ez az egyszerűsített csoportosítás is nyilvánvalóvá teszi azt, hogy a külföldi tulajdonú társaságok magyarországi leányvállalatait igencsak különböző stratégiai célok jegyében működtetik.
Igaza van Chikán professzornak abban, hogy „húsz éve beszélünk a kkv-k támogatásáról, de máig nem találtuk meg a megfelelő eszközöket a fejlesztésükre”, s „a kormányzatok mindig a rövid távú, jövedelem elosztó képesség felé fordították a figyelmüket”. Hozzáteszem: és a munkahelyteremtés rövid távú megvalósítási lehetőségei felé. A kiszámítható, tényekre és elemzésekre alapozott szakpolitikai és stratégiai döntéshozatal és a jogbiztonság garanciális feltételeinek biztosítása nem erőssége a magyar kormányoknak. Az elmúlt húsz év gazdaságpolitikája olyan helyzetet teremtett, amelyben a magyar tulajdonú vállalatok magatartását nem a növekedésorientált, innovatív üzleti-fejlesztési stratégiák, hanem a rövid távú túlélési technikák jellemezték. Ennek egyenes következménye volt a gyenge tőkeképződés. Ilyen körülmények között az innovációban és a vállalkozások növekedésének finanszírozásában máshol fontos szerepet játszó kockázati tőke nálunk kevéssé töltheti be klasszikus funkcióját.
Komoly problémák vannak a vállalkozói kedvvel is. A KSH egy pár évvel ezelőtt készített felméréséből az derült ki, hogy a cégalapítás indokai között – 40 százalékos részaránnyal – az szerepelt, hogy az érintettek nem tudnak alkalmazottként elhelyezkedni. A második legfontosabb motivációs tényező – csaknem 30 százalékkal – a magasabb jövedelem reménye. Megállapítható tehát, hogy Magyarországon nagyon magas a kényszervállalkozók aránya. Ezt erősíti az a statisztikai tény, hogy a működő vállalkozások mintegy fele részmunkaidős vállalkozás. A létszám alapján közepesnek minősülő vállalkozások esetében is pontosítanunk kell, mert ezeknek egy része nem éri el az EU által megállapított évi 10-50 millió eurónyi évi nettó árbevételt; teljesítményük alapján inkább a kisvállalati kategóriába tartoznak. Következésképpen igen vékony a magyar gazdasági szervezeteknek az a rétege, amely versenyképes módon képes saját termékével vagy szolgáltatásával megjelenni a hazai és a nemzetközi piacokon. Ezek azok a vállalkozások, amelyek felismerték, hogy az értékteremtésben kitüntetett szerepe van a saját forrásból táplálkozó, vagy megvásárolt tudásnak és a magasan kvalifikált munkának. Ebből a körből kerülnek ki a multikkal együttműködő, azokkal stratégiai partnerségben működő belföldi tulajdonú vállalkozások.
Varga György közgazdász, a Figyelő volt főszerkesztője
A Top 200 projektünkhöz – Magyarok és multik: együtt, működve? – kapcsolódó vita eddigi hozzászólói: Chikán Attila (27. szám); Reszegi László (28. szám); Csaba László (29. szám); Fodor István (30. szám); Papp József (31. szám); Mádi László (32. szám). Lapunk várja a reagálásokat, hozzászólásokat a
szerkesztoseg@figyelo.hu e-mailre.