A Budapesti Corvinus Egyetem pesti campusára (azaz a Gazdálkodástudományi, a Közgazdaságtudományi és a Társadalomtudományi karokra), vagy népszerűbb nevén a Közgázra évek óta messze a legmagasabb pontszámokkal veszik fel a hallgatókat. A 2011/2012-es tanévben például az első 10 legmagasabb ponthatárú szak több mint fele erről az egyetemről került ki, és a nemzetközi gazdálkodás alapszakra évek óta a legmagasabb pontszámmal lehet bejutni. Ugyanígy volt ez idén is, bár az államilag támogatott helyek drasztikus csökkentése és a pontszámítási rendszer 480 pontosról 500 pontosra történt megváltoztatása miatt az idei eredmények az előző éviekkel nehezen hasonlíthatók össze.

Az adatokat elemezve érdekes ellentmondásra bukkanunk. Miközben a három „elit” karra az ország legjobb hírű iskoláiból érkeznek a hallgatók, a felvettek tényleges felvételi pontszámai és későbbi, egyetemen elért eredményei között nem találunk értékelhető kapcsolatot. (A felvételi pontszámok ugyan elég magasak, de azért ezen belül még jelentősen szóródnak, hiszen nem mindegy, hogy valakit 480 vagy 430 ponttal vettek fel.)

A több mint ezer hazai középiskola közül 60-70 elitintézmény jelenti a Közgáz bázisát, más iskolákból gyakorlatilag nem lehet ide bejutni. Tehát a középiskola kiválasztásával gyakorlatilag eldől, sikerül-e majd erre az egyetemre járnia valakinek, vagy lemarad erről a „vonatról.” Ugyanakkor, ha valaki bejut az intézménybe, attól kezdve az előélete törlődik, addigi tanulmányi teljesítményétől teljesen független eredményeket ér el a későbbiekben. A lényeg, hogy bent van a „klubban” és megszerzi a képesítést.

Az intézmény nyilván nem véletlenül ilyen magas presztízsű. Magas szintű alaptudást, készségeket, nyelvismeretet, később tőkésíthető kapcsolatrendszert nyújt. A rendszer nagyon hasonló a gyarmatbirodalom idején működött angol iskolarendszerhez: a jó középiskola és az egyetem (meg persze a rokoni szálak) eldöntik a pályakezdő lehetőségeit, a helyes választás és a jó rokonság a gyarmati kormányzóság záloga. Mindez Magyarországon a Közgáz vonatkozásában is igaz, csak gyarmataink nincsenek.

Magyarországon több mint 1200 középfokú oktatást nyújtó intézmény működik. 2010 júliusában összesen 300 középiskolából mintegy 1200 hallgató jutott be a fent említett három karra, azaz a középfokú intézmények háromnegyedéből senkit nem vettek fel. A 300 középiskola közül is összesen 25 az, ahonnan 10 vagy annál több fiatalt vettek fel, ezekből kerül ki az összes hallgató egyharmada. A 300 intézményből 65 olyan iskola van, ahonnan az összes sikeresen felvételiző 60 százaléka érkezik, azaz a magyar középiskolák körülbelül 5 százaléka adja a közgázos diákok majdnem kétharmadát. A 300 intézmény feléből egyébként összesen egyetlen hallgató jutott be a Közgáz szakjaira. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a Közgáz szempontjából van körülbelül 60-70 meghatározó középiskola, ahonnan a hallgatók bekerülnek, mégpedig hihetetlen magas pontszámokkal, míg a többi tanulóinak esélyük sincs a Közgázon tanulni.

Sejteni lehet, hogy a Közgázra a legjobb középiskolákból jutnak be leginkább a hallgatók. Ezt számszerűsítettük: megvizsgáltuk, hogy a 2010. évi országos kompetenciamérésen hányadik helyen végeztek azok az iskolák, ahonnan a legtöbb hallgatót veszik fel. Az említett 65 intézmény – amelynek fele egyébként budapesti –, ahonnan a hallgatók kétharmada jön, mind a kompetenciamérés szerinti rangsor első 100 helyén, vagy a körül foglal helyet. Érdekesség, hogy a kompetenciamérés eredményei szerinti sorrend és a felvett hallgatók száma között már egyáltalán nem szoros a kapcsolat. A Budapesti Corvinus Egyetem három pesti karára 2010-ben a legtöbb hallgató, 28 fő az Eötvös József Gimnáziumból jutott be, amely az azévi országos kompetenciamérés harmadik helyezettje. A második helyen már egy jóval hátrébb lévő középiskolát találunk, a szintén patinás budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumot, ahonnan 27 főt vettek fel a Közgázra, holott az iskola nincs ott az első százban az említett rangsor szerint. Általában is igaz, hogy ugyan a közgázos hallgatók nagyrészt a 100 legjobb iskolából jönnek, de az, hogy melyik iskolából hányan nyernek felvételt, már nem függ az iskola kompetenciamérésen elért eredményességétől. A „legjobb” magyar középiskolának tekintett Fazekas Mihály Gimnázium például „csak” 10. a Közgázra felvettek rangsorában, azaz nem a Közgáz áll a tanulóik preferencialistájának élén.

A 2010/2011-es tanévben felvett mintegy 1200 fő esetében részletes számításokat végeztünk, van-e kapcsolat, és mennyire erős aközött, hogy valakit hány ponttal vettek fel, és utána az első két félévben milyen átlagot ért el az egyetemen, az alapozó tárgyakból milyen jegyeket szerzett. Röviden elmondható, hogy az elért felvételi pontszám és az egyetemen elért eredmények között nincs kapcsolat. Mind az átlagok, mind az alaptárgyak (például matematika, statisztika, mikro- és makro-ökonómia) esetében igaz, hogy a felvételi pontszám értékétől függetlenül alakul az egyetemen elért eredmény. Egy 480 pontos hallgató is bukdácsolhat, és egy 40 ponttal kevesebbet elérő is nyújthat kiváló eredményt. A bukdácsolás itt nem költői túlzás, az alaptárgyak esetében 30-50 százalékos is lehet a bukási arány, és egyes tárgyakból a hallgatók akár 25 százaléka is a tárgy újrafelvételére kényszerül, mert nem képes belőle 3-4 alkalommal sem levizsgázni.

Feltehető tehát a kérdés, hogy a jelenlegi felvételi rendszer valóban az arra legérdemesebbeket válogatja ki a felsőoktatási intézmények számára? Természetes, hogy mindenki elsősorban államilag támogatott képzésre szeretne bekerülni, így a legmagasabb ponthatárok ehhez a finanszírozási formához köthetők. 2012-ben a kormány az előző évi 64 százalékában határozta meg az alapképzésben, az osztatlan képzésben és a felsőfokú szakképzésben a támogatott létszámot – a részösztöndíjas létszámot ez nem tartalmazza. A csökkentés az átlagosnál jobban érintette a gazdaságtudományi képzési területen oktató, tehát a közgazdász alapképzést folytató intézményeket, ahol a 2011. évi 4900 fő helyett 250 főben állapították meg az állami ösztöndíjasok számát – ebből 75 fő jutott a Közgáznak. Tehát minden eddiginél jobban kiéleződött a verseny az ingyenes képzésért. Kérdés, hogy az állami ösztöndíjakkal a középiskolában nyújtott teljesítményt – már amennyiben az érettségi vizsgán elért eredmény valóban tükrözi a tanulók 4-6-8 éves középiskolai teljesítményét – kívánja-e jutalmazni a finanszírozó, avagy a cél az egyetemi teljesítmény ösztönzése. Ez utóbbi funkciója ugyanis a fentiek alapján megkérdőjelezhető.

Ráadásul a jelenlegi jogszabályi háttér lehetővé teszi, hogy aki egyszer bekerül egy támogatott képzésre, onnantól kezdve - teljesítményétől függetlenül - tanulmányai teljes idejére megőrizze a finanszírozott státuszát. Bár a 2005. évi felsőoktatási törvény lehetővé tette a nem megfelelő teljesítményt nyújtó hallgatók megfosztását az állami ösztöndíjtól, valójában azonban nem kötötte szigorú feltételhez ezt, hiszen a támogatott státusz megőrzéséhez elegendő két félév alatt az ajánlott kreditmennyiség felét, azaz körülbelül 30 kreditet szerezni, azonban az már nem számít, hogy ez milyen eredménnyel történik. Továbbá a jogszabály még azt is korlátozza, hogy csak a legrosszabb 15 százalék sorolható át fizetős képzésbe azon hallgatók közül, akik ezt a minimális feltételt sem tudják teljesíteni. Az új felsőoktatási törvény némileg változtatott ezen a szűrőn, amennyiben már nem csak mennyiségi, hanem minőségi feltételhez is köti a finanszírozott státusz megőrzését. A minimálisan elvárt szint meghatározását azonban a felsőoktatási intézmények hatáskörébe utalja.

Megfontolandónak tartjuk, hogy az állami ösztöndíjas helyeket nagyobb mértékben, esetleg teljes egészében osszák újra az intézmények. Továbbá szigorítani kellene azokat a feltételeket, amelyek teljesítése esetén a hallgató az állam által támogatott képzéshez juthat. Álláspontunk szerint az is elképzelhető lenne, hogy induláskor senki nem kap állami ösztöndíjat, hanem csak az első félév vagy tanév teljesítménye alapján, a befizetett önköltség utólagos visszafizetésével jut "támogatáshoz".