Rátai Dániel Leonar3Do elnevezésű találmányának tömegesen gyártott változata, amely lehetővé teszi a számítógép-képernyő síkjából virtuálisan kiemelkedő, háromdimenziós rajzolást, idén karácsonyra juthat el a felhasználókhoz. Az eredetileg két kamerából, szívószálakból és karácsonyfaizzókból összeállított, mindössze 30 ezer forintos költségű szerkezettel Rátai 2005-ben – 19 évesen – fél tucat első díjat söpört be a 21 éven aluli tudósok és feltalálók Intel ISEF  világdöntőjén az Egyesült Államokban. A térbeliséghez való – már egészen kiskorában jelentkező – elementáris vonzódását édesapja, Rátai János is hamar felismerte, s mindent megtett, hogy fia tehetsége kibontakozhasson. A Leonar3Do kifejlesztése során segített kidolgozni az akkor még gimnazista Dánielnek a találmány leírásához, illetve a szabadalmi kérelemhez szükséges szaknyelvet.

Ilyen mértékű szülői gondoskodás persze nem mindenkinek adatik meg, ezért az „ifjú zsenik” azonosításának feladata többnyire az iskolákra hárul. A hazai közoktatásban azonban eddig nem volt átfogó stratégia és lehetőség a kiemelkedő képességek vagy a hagyományos tantárgyi felosztásban nem érvényesülő talentumok kibontakoztatására. A tehetségfejlesztés zömében a tanórákon kívül zajlik, országos szinten egyenlőtlenül elszórt kezdeményezésekben. Ebben a káoszban rakna rendet az idén startoló Magyar Géniusz Program, amelyhez az elkövetkezendő négy évben 46 milliárd forintnyi uniós forrás áll rendelkezésre.

Mozart már 8 évesen komponált, bár sokak szerint maradandót ekkor még nem alkotott. Neumann János magyar matematikus 6 éves korában nyolcjegyű számokkal osztott és szorzott fejben, ezzel azonban még nem írta volna be magát a történelembe a számítógép atyjaként. „A csodagyerekek különleges képessége csak elvétve érik a társadalom számára értékes alkotássá, s válik a gyerekből briliáns teljesítményt nyújtó felnőtt” – magyarázza Gyarmathy Éva, tehetségkutatással foglalkozó pszichológus, az MTA Pszichológiai Intézetének munkatársa. A tehetségesek többségét ráadásul nehéz felismerni.

ALSÓBB HIÁNYOK. „A legtöbb jól működő hazai program a középiskolai korosztálynak szól, s ahogy haladunk lefelé az életkorban, annál kevésbé megoldott a hatékony tehetségnevelés, illetve az ahhoz szükséges alapozás az általánosban és az óvodában” – adott helyzetértékelést Balogh László, az 1989 óta működő Magyar Tehetségfejlesztő Társaság elnöke a tehetséggondozás minapi első országos konferenciáján. Programok hiányában az óvodákban és általános iskolákban kallódik el a legtöbb tehetség.



Az MTA Pszichológiai Intézetének kutatásai szerint az átlag feletti, 130-nál magasabb intelligenciaszinttel rendelkező gyerekek mindössze 5 százaléka teljesít az iskolában is eredményesen. A kortársaihoz képest túlérett, az órákon unatkozó diákok számára a legritkább esetben biztosítják az egyéni tanmenetet, így például a „gyorsítás” (a korábbi iskolakezdés), illetve az egyes osztályok átugrásának lehetőségét. Az elvi lehetőség ugyan megvan erre a – külföldön gyakorta alkalmazott – módszerre, ám ténylegesen inkább csak a sportolók élhetnek vele. Ehhez képest például Dél-Koreában, a világ egyetlen tehetségfejlesztési törvénnyel rendelkező országában tavaly egy 8 éves kisfiú matematikából egyetemre ment, miközben a többi tantárgyat hasonló korú társaival tanulta (néhány további külföldi példáról lásd külön anyagunkat a 37. oldalon).

Szerencsére az iskola hiányosságait a szakemberek által „gazdagításnak” nevezett tevékenységek – mint a tanórán kívüli szakkörök és tanulmányi versenyek – bőségesen pótolják. Ezt olyannyira tökélyre fejlesztettük, hogy e tekintetben a nemzetközi élmezőnybe tartozunk. Nem véletlen, hogy Franz J. Mönks, az Európai Tehetségtanács elnöke rendre a legjobbak között emlegeti hazánkat a különböző témába vágó konferenciákon.

A most 19 éves Gilyén András például a Szent Margit Gimnázium Indukció Tudományos Diákkörének tagjaként fejlesztette ki mobiltelefonra tölthető iránytűprogramját, amelyet egy 2006-os versenyen az Európai Szabadalmi Hivatal is díjazott. A program terjesztésének jogát kevéssel a megmérettetés után, a Magyar Innovációs Szövetség közvetítésével, a T-Mobile vásárolta meg, s a mobilos iránytűt azóta több mint 2 ezren töltötték le készülékükre.

Míg az iskoláztatás elején a rugalmasság, a végén az anyagi feltételek hiányoznak. Az egyetemi elitoktatás bázisainak kikiáltott mintegy félszáz szakkollégium összesen évi 20–30 millió forintos kerettel gazdálkodik. Kevesen szereznek tudományos fokozatot, közülük pedig mind többen mennek a jobb hírű és stabilabb anyagi helyzetű külföldi egyetemekre. „Felmerült bennem, hogy egy hazai egyetemi alapképzés után Göttingenben végezzem a mesterképzést, mivel ott a hazainál jobb ösztöndíj és intenzív kutatásközpontú lehetőségek adódnak” – mondja Spohn Márton, a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium 18 éves végzős diákja is, aki tavaly ősszel Valenciában elnyerte az Európai Fiatal Tudósok versenyének első díját kutatásával, amelyben kimutatta, hogy egyes növényfajok miként bocsátanak ki vegyi anyagokat védekezés gyanánt. A fiatal tudósnak azonban még három éve van dönteni a folytatásról.

Az iskolarendszerű fejlesztés kiegészítésére a kilencvenes évek óta számos civilszervezet alakult. Az 5 ezer tagot számláló Kutató Diákok Országos Szövetsége például segít mentort szerezni a tudományos élet nagyjai közül, emellett közösségbe kovácsolja a hasonlóan gondolkodó fiatalokat. A magyar minta olyan sikeresnek bizonyult, hogy a szomszédos országok mellett Franciaország és Svédország is lemásolta. Csermely Péter, a szervezet ötletadója, az emberi kapcsolatok hálózatát is kutató biokémikus szerint sok a jól működő program, a szervezett együttműködés azonban kevéssé jellemző. Ráadásul az úgynevezett Tehetségpontok – ahol a betévedő tehetségeket és szüleiket szakemberek fogadják – sporadikusan és aránytalanul oszlanak el az országban: különösen az észak-keleti régió jár az élen, a fejlettebb nyugati országrészben ma még jóval kevesebb az ilyen információs centrum. Az új program ezt is orvosolná: összesen minimum száz, kistérségenként elszórt Tehetségpontot hoznának létre.

Ezt a helyzetet orvosolná az uniós programok koordinálását végző kormányzati szerv, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület által elfogadott, négy akcióprogramot felölelő Magyar Géniusz Program. Ez egyszerre támogatná a közoktatásban és az iskolán kívül végzett tehetségfejlesztést, és minden eddiginél nagyobb mennyiségben nyújtana ösztöndíjakat a felsőoktatásban tanuló kiemelkedő hallgatóknak, kutatóknak és az egyetemi tanároknak (a részleteket lásd a 35–36. oldalon). A kormány által tavaly megszavazott büdzsé szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv uniós forrásaiból több mint 40 milliárd forint jutna a képességeiket bizonyított doktoranduszok, egyetemi hallgatók és tanárok támogatására, vagy külföldön élő magyar kutatók hazavonzására, míg csupán 5,4 milliárd forint kerülne a tehetségkutatást és fejlesztést végző iskolákhoz és civil szervezetekhez. „A Magyar Géniusz Program költségvetésének legnagyobb részét az oktatási folyamat végén költjük el, pedig a tehetségek nem ott vesznek el, hanem korábban” – mutat rá Csermely Péter. A program egyik fő szakmai koordinátoraként azonban ennek a támogatásnak is nagyon örül, merthogy eddig számos kezdeményezés társadalmi alapon, mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül működött.

PÉNZRE VÁRNAK. A papíron már tavaly óta hatályban lévő program szervezői azonban eddig még semmit sem láthattak a milliárdokból. A tehetségfejlesztő szervezetek hálózatának kiépítésére két éve létrehozott Nemzeti Tehetségsegítő Tanács az idén nyáron kaphatja meg az első részletet, amelyből előkészíti az őszre tervezett pályázatokat. Az újabb Tehetségpontokhoz és az egyéb iskolai és iskolán kívüli tehetséggondozó programokhoz azonban még nincs eléggé kiterjedt hazai szakembergárda, amely az Új Magyarország Tervben közzétett célok szerint 2010-re mintegy 55 ezer diáknak biztosítaná a fejlődés lehetőségét. A tehetségfejlesztő szakpedagógus mint hivatalosan bejegyzett szakma 1997 óta létezik, amikor is a Debreceni Egyetem elindította ez irányú képzését. Azóta az ELTE is csatlakozott, így a két egyetemen körülbelül összesen 1200 fő végzett több mint egy évtized alatt, akik tanárként vagy óvónőként sajátították el és kamatoztatják a tehetségek azonosításának és fejlesztésének speciális módszertanát. „Minden iskolába kellene egy szakember” – véli ugyanakkor Balogh László, aki a kezdetek óta vezeti a Debreceni Egyetem tehetségfejlesztő képzési programját. Ez ugyan kiemelten kezeli a pedagógusok ilyen irányú továbbképzését, ám a teljes iskolarendszer lefedéséről egyelőre nincs szó. Összehasonlításul: Angliában minden iskolában kötelező a saját tehetséggondozó, ahol pedig nincs, ott erre specializálódott cégekkel végeztetik ezt a tevékenységet.

A programnak nem része a tehetségek szüleinek felkészítése sem, jóllehet Gyarmathy Éva pszichológus szerint egyedül a család képes egészen kiskortól átadni a képességek kibontakoztatásához szükséges értékrendet. Az Egyesült Államokban közel fél évszázada ebből a célból kiemelkedő adottságú gyerekek szülei alapították a National Association for Gifted Children elnevezésű országos szervezetet, ahol a hagyományos fejlesztő foglalkozások mellett maguk is tapasztalatot cserélhetnek csemetéikről.