Mi lenne a megoldás? Luigi Zingales szerint két főbb problémával állnak szemben: Az első, hogy az átlagos hallgatónak nincsenek megtakarításai, a másik, hogy nem tudja a majdani jövedelmét a későbbi törlesztő részlet értékéhez igazítani. A megoldáshoz a professzor megszüntetné az állami támogatást, és a magánszférából, befektetőkön keresztül - adósság helyett közvetlen tőkével - támogatná a hallgatókat. A beléjük fektetett összeget a hallgatók majdani fizetésükből törleszthetnék vissza.
Mégis miben különbözik ez a jelenlegi hitelrendszertől? Először is a részlet nem fix összeg, hanem a végzett hallgató keresetének adott százalékát tenné ki - optimálisabb esetben a kereset azon részének adott százalékát, mellyel a diplomás többet keres, mint a területen felsőfokú végzettség nélkül dolgozó társai. A kereset különbözet a rendelkezésre álló statisztikák alapján egyszerű kivonással kiszámítható.
Másfelől a behajtást közvetlenül az adóhivatal felügyelné, így ez lényegében egy önként vállalt új adónem, mely - szemben a jelenlegi, mindenkit érintő adókkal - csak azokat érintené, akik felsőoktatási végzettségük „haszonélvezői".
Véleménye szerint az új rendszer több előnnyel is járna. Nem vezetné kényszerpályára a hallgatókat - akik sok esetben azért választanak egy-egy hivatást, hogy fedezni tudják korábbi hiteleiket. Nagyobb rálátást engedne arra, hogy mely szakokra van tényleges igény, és akár nyomást is gyakorolhatna egyes intézményekre, hogy azok emeljék az oktatás színvonalát.
Emellett arra késztetné a hitelezőket, hogy minél teljesebb körű tájékoztatást adjanak a diákoknak, hisz tanulmányaik sikere immár az ő érdekük is lenne. Nem elhanyagolható szempontként pedig éves szinten dollár milliárdokat spórolna meg az államnak.
Luigi Zingales olasz közgazdász, a Chicagoi Egyetem gazdasági tanszékének befektetési és pénzügyi professzora, valamint a Saving Capitalism from the Capitalists (2003) című népszerű könyv szerzője.