Történelmi példákon keresztül mérlegelhetjük egy ehhez hasonló intézkedés hatásait. Az 1980-as megtakarítási és hitelválság az USA adófizetőinek több mint 100 milliárd dollárjába került: a bankok által a kockázatos vállalkozásoknak nyújtott hitelből származó nyereséget a részvényesek között szétosztották, míg a veszteségeket a társadalom fizette meg. Ugyanez történt az USA-ban működő másodlagos jelzáloghitelezés esetében és a spanyol bankrendszerrel is a 2000-es években. Spanyolország az ingatlanpiaci spekulációk okozta károk kompenzálására 303 milliárd euró külön hitelt kényszerült felvenni a TARGET-en keresztül, s jelenleg az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköztől (EFSF) további 100 milliárd eurót vár.
A bankok újratőkésítése érdekében az európai bankuniónál jobb ötletnek tartják az úgynevezett adósság-részvény csereügyletet. Ebben az esetben a bankok megmentése a részvényesek megmentése nélkül valósulhatna meg, azonban a bankok hitelezői így sem veszítenék el tőkéjüket, csupán a fix kamatozású követeléseket alakítanák át azonos értékű banki részvényekké. Természetesen ez csak addig működne, amíg a bankok veszteségei nem haladják meg a saját tőkéjüket. Azonban a hitelezők számára ellenkező esetben is megérné az adósság viselése, hiszen ezzel elérhetnék, hogy a jövőben egy sokkal óvatosabb hitelezési rendszer alakulhasson ki.
Spanyolország esetében a hitelezők beruházásainak kevesebb, mint 7,5 százaléka, a magán betétesek kizárásával pedig - akiknek a követeléseinek a 39 százalékát teszik ki az aggregált banki mérlegnek - még mindig kevesebb mint 12 százaléka elég lenne a banki veszteségek kompenzálására.
Míg az előbb ismertetett és példával szemléltetett adósság-részvény csereügylet már többször sikeresnek bizonyult, addig a bankadósság társadalmasítása úgy, mint az államadósság esetében is, további kockázatokat okozna a még stabilnak tekinthető eurozóna gazdaságainak. Ezt jól szemlélteti Spanyolország esete, ahol az államadóság a GDP 69 százalékával, míg a spanyol bankrendszer adóssága a GDP 305 százalékával egyenértékű - ez körülbelül annyi, mint az eurozónában elhelyezkedő öt válság sújtotta ország összesített államadóssága.
Összefoglalva:a kapitalizmus és a gazdasági növekedés sikerében jelentős szerepet játszó folyamatosan átörökített vagyon a válság következtében nagymértékben megsemmisült, s az ezt kiváltó meggondolatlan lépésekre még egyszer nem kerülhet sor. Mindezt figyelembe véve Európa bankjai számára elegendő lenne egy jól átgondolt közös szabályozási rendszer bevezetése.
Hans-Werner Sinn (1948) német közgazdász, a Müncheni Egyetem közgazdaságtan professzora, az Ifo gazdaságkutató intézet elnöke, továbbá a német gazdasági minisztérium tanácsadója. A 2003-ban megjelent "Ist Deutschland noch zu retten?" (Megmenthető-e Németország?) című könyvének Can Germany be Saved? című angol változata a minden idők egyik legolvasottabb német állampolitikai műve.