Bizonyára így lesz, ha a tudás teremtés és átadás egyre globalizáltabb világában, a kibontakozó Európai felsőoktatási és kutatási térség kellős közepén Magyarország egyetemei kirekesztik magukat a nagy hálózatosodási folyamatokból, de legalábbis megelégszenek a csendestárs passzív szerepével.
Szemben a korábbi tendenciákkal, 2012-ben jelentősen megugrott a külföldi - főként nyugat-európai - egyetemekre jelentkezők száma. Ezzel önmagában nem is lenne baj, ha mindez egy egészséges körforgás része volna. Hiszen csak más kultúrák és nyelvek elsajátítása lehet az alapja egy majdani európai társadalmi tér kialakulásának. Az új Erasmus-generációk egy új európai és kozmopolita identitás hordozói, nélkülük sem demokrácia, sem politikai részvétel, sem felelősségérzet nem alakulhat ki a nemzetállamok feletti szinteken.
Kölcsönösségről, egészséges körforgásról azonban nincs szó: a megugró kiáramlást nem ellensúlyozza hasonló szintű beáramlási tendencia. A külföldi fiatalokat - néhány hagyományosan jó hírű képzési területtől eltekintve - nem, vagy alig vonzzák a magyar egyetemek. Különösen igaz ez a társadalomtudományok és a bölcsészet terén. Ez a strukturális egyensúlytalanság mindaddig fenn fog maradni - sőt, tovább erősödik -, amíg az egyetemek és felügyeleti szerveik szellemisége és világértése, s vele a képzés anyagi, jogi és infrastrukturális feltételei és szabályai nem változnak meg radikálisan.
Nem megoldás, ha papíron szaporodnak a nemzetközi együttműködési megállapodások, az aláírt Erasmus és egyéb csereprogramok, és nő az egyetemeken a külföld díszdoktorok száma. Az oktató és kutatómunkához olyan befogadó környezetet kell teremteni, amelyben külföldről jött diák és tanár egyaránt otthon érzi magát, vagy valamilyen téren többet kap, mint másutt. Ennek a mini-integrációnak az alapfeltétele az egyetemi vezetés, az adminisztráció és a kollégák nyitottsága, és persze megfelelő nyelvtudása. Amíg e téren nincs radikális változás, az áttörés kizárt. A következő lépés az egyetemek proaktív fellépése a világ tudományos színpadain és kommunikációs csatornáin. A legkézenfekvőbb lehetőséget erre az európai hálózatok kínálják, amelyek szerencsére lehetővé teszik Európán kívüli partnerek bekapcsolódását.
(Jean Monnet professzorok és Centre of Excellence-ek Kínában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Argentínában és Libanonban is találhatók, támogatási feltételeik között pedig első helyre került a hálózatos együttműködés.) És persze a rangos, angol nyelvű folyóiratok.
Az alapfeltételek teljesülése mellett a legfontosabb olyan kreatív műhelyek létrehozása, amelyek nem évtizedekkel lemaradva követik a világ tudományos innovációt képviselő intézményeit, hanem alapkutatásaikkal és azok eredeti alkalmazásával maguk is képesek utat mutatni. Ilyen műhelyek létrehozásához nem elég (bár elengedhetetlen) a pénz és az akarat. Olyan szellemi közegre van szükség, amelynek középpontjában igazi mesterek állnak, akik vonzzák az új tudásra és tehetségük kibontakoztatására vágyó tanítványokat. Az alkotásnak ezt a sajátos szellemiségét lehet kívülről vagy felülről támogatni és akadályozni, de megteremteni csak belülről lehet.
A doktori iskolák kiváló keretei lehetnének az ilyen alkotó műhelyeknek, jelenlegi működési feltételeik között azonban erre nem alkalmasak. Számarányuk jelentős ugyan, kínálatuk azonban korlátozott, nemzetközi hatásuk és ismertségük minimális. Munkanyelvük a magyar, kurzusaik ritkán lépik túl a mesterképzések szintjét, külföldi hallgatókat nem tudnak fogadni, a doktori iskolák nemzetközi hálózatosodása és konzorciális működése itthon ismeretlen jelenség. Meglétük így is presztízst jelent, de a „nekem is van doktori iskolám" elve messze felülírja a „csináljunk egy kiváló műhelyt" gondolatát.
A legmagasabb szintű gondolat- és véleménycserékre, a legfrissebb kutatási eredmények szemináriumokon, workshopokon történő megvitatására, az elmélyült tudományos kontemplációra világszinten azok a posztdoktori szintű központok kínálják a legjobb lehetőséget, amelyeket angolul Centre for Advanced Studies-ként, németül Institut für Höhere Studien-ként emlegetnek.
Ezek az intézmények teljességgel hiányoznak a hazai társadalomtudomány világából, olyannyira, hogy még magyar megfelelőjük sem létezik. Pedig ezek a valóban globális és interdiszciplináris műhelyek jelenthetnék a kihívást, az ösztönző erőt és a világszintű versenyszellemet, aminek tovagyűrűző hatásai gyorsan megmutatkoznának a doktori iskolák és mesterprogramok munkájában.
Az egyetemek tömegesedésével, nagy korporációkká válásával együtt globálisan is, itthon is növekszik az igény és törekvés az elmélyült műhelymunkára, az eredeti, interdiszciplináris kutatásokra és az ezekre alapozott felsőbb szintű képzésre.
Az elmúlt fél évtizedben Kőszegen létrejöttek a csírái egy olyan új típusú posztgraduális kutatóközpontnak, amely a három szintet összekapcsolva
egy még példa nélküli innovatív együttműködésre tesz kísérletet különböző tudományágak és tevékenységi területek között. A 2005 óta folyó angol nyelvű posztgraduális és mesterképzéseken eddig 27 ország diákjai hallgatták 15 ország előadóit.
A 2010-ben létrehozott Jean Monnet Centre of Excellence az európai integráció válságát és folytatásának feltételeit kutatja globális kontextusban, a tavaly nyáron megalapított UNESCO tanszék a Kulturális örökség menedzsment és fenntarthatóság címet viseli és a most létrehozott Doktori Iskolák Interdiszciplináris Platformja három nagy egyetem - Corvinus, ELTE, Pázmány - több karának doktori iskolái számára kínál közös kurzusokat, előadásokat és kutatási projekteket nemzetközi előadók és intézmények közreműködésével. A 17 éve folyó nyári egyetemek alatt lépésről lépésre formálódott a visszajáró előadók közötti párbeszéd, amelyből megszületett az innovatív együttműködés. Az intézményi hátteret és a közös pályázati lehetőségeket az ISES Alapítvány a három egyetemmel közösen biztosítja.
Mindez kézlegyintéssel elintézhető volna, ha a kezdeményezés nem a legsikeresebb és legkeresettebb egyetemek doktori iskoláinak vezetőitől származna. Ők ismerték fel, hogy a doktori iskolák nem maradhatnak tanfolyamok, és hogy számuk szaporodásával nem emelkedik, inkább romlik a minőségük, ha nem képesek kínálatukat, nemzetközi merítésüket, hálózataik hatékonyságát, a bennük folyó kutatómunka sokszínűségét, nemzetközi relevanciáját növelni, azaz ha nem tudnak létrehozni nemzetközileg is számottevő műhelyeket. Felismerték azt is, hogy a híres, de még mindig rejtekező kreativitásunk és szellemi kapacitásaink mozgósításának nagy lehetősége nem az önmagukban erőtlen és kicsi iskolák számának szaporításában, hanem fantáziadús és eredeti összekapcsolásukban, szinergiáikban rejlik.
Az intézményi keretek mellett a társadalmi és kulturális környezet is meghatározója az elmélyülésnek. Az iskolavárosi múltjára büszke Kőszeg külföldi és hazai miliője professzort és diákot egyaránt inspiráló felhajtó erő. Itt egyszerre érezheti magát diák és professzor Európában, Magyarországon és egy harmadik helyet jelentő saját tudományos közösségében.
Miszlivetz Ferenc szociológus, politológus, Jean Monnet professzor. A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikai Tudományok Intézete tudmányos tanácsadója, a Corvinus Egyetem Globális és Európa-tanulmányok Intézetének (Budapest-Kőszeg) vezetője.