Hány Nobel-díjasunk van?

„Összefoglalom, mit is kell tenni a tehetséges magyarokkal ahhoz, hogy sok-sok Nobel-díjas kerüljön ki közülük: alaposan kiképezni, majd sértegetni, magyarságukat kétségbe vonni, törvényekkel megkülönböztetni, emigrációra kényszeríteni, életükre törni… Aztán, ha a tehetséges magyar sikereket ér el a világban, netán még Nobel-díjat is kap, akkor lehet majd büszkének lenni rá, emléktáblát elhelyezni szülőházán, és magunktól meghatottan hazaszállítani hamvait.”

Kertész Imre.

Magyarok, akik külföldön lettek híresek

Magyarországon születtek, beszélik a nyelvünket, magyarnak vallják magukat, világhírűek lettek, mégis szinte teljesen ismeretlenek a hazai közvélemény előtt. Íme, néhányan közülük.

Akcentusra épített karrier
KŐNIGER MIKLÓS ■ 65 éves ■ Németországban él ■ Színész, rendező, filmes relikviagyűjtő  ■ Mintegy 30 német filmben játszott, filmes gyűjteményéből eddig 17 kiállítást rendeztek szerte Európában

Jóllehet, 1979 óta Berlinben él, Kőniger Miklós színész még ma is csak „nagyon közepes konyhanyelven” beszél németül. Érdekes módon éppen ezért hívják filmekbe szerepelni: „ez az egyetlen ország, ahol a magyar akcentusnak sármja van”. Érkezése után rögtön főszerepet kapott egy kísérleti filmben, azóta mintegy 30 német filmben játszott, 2 filmet rendezett is. „Itt nem kérdezik, melyik pártba tartozom, kinek a kije vagyok.”

Az 1943-as születésű Kőnigert mindig is a színészet vonzotta, ám idehaza többször elutasították jelentkezését a Színművészeti Főiskolára. Amatőr színészként játszott sokáig, még a Tanú című filmben is volt villanásnyi szerepe. „Mindig is külföldre vágytam, mindig Außenseiter (kívülálló) voltam.” Tizenhárom évet kellett várnia az útlevélre, végül 1979-ben, Máriássy Judit forgatókönyvíró közbenjárásával tudta elhagyni az országot. Igazi célja Párizs volt, Nyugat-Berlint csak megállónak tervezte, ám beleszeretett a városba. Hűséges típus: azóta ugyanabban a kis lakásban él, és itt tartja óriási gyűjteményét is a Berlinben a húszas években karriert csinált magyar filmsztárok relikviáiból. „Csodálatos ajándékot kaptam az élettől: 18 éve egy esős napon kimentem a bolhapiacra és egy nedves kartondobozban nagy halom fotót találtam Alpár Gittáról, Bársony Rózsiról, Tibor von Halmayról, Eggerth Mártáról.” Azóta a gyűjteményéből már 17 kiállítást tartottak különböző városokban, így Berlinben, Bécsben, Budapesten, Varsóban, Kolozsvárott.

Ezzel együtt úgy érzi, idehaza nem ismerik őt, s nem is szeretik, ha valaki külföldön ér el sikert. Ő mégis kötődik hazájához: legutóbbi nagy öröme az volt, hogy közreműködhetett az Ábrahám Pál magyar zeneszerzőről szóló dokumentumfilmben, amelyet februárban fog bemutatni az Arte német–francia kulturális filmcsatorna.


A kis Laci anyukája
MARÉK VERONIKA ■ 70 éves ■ Magyarországon él ■ Janikovszky Éva-díjas író-grafikus; a Laci és az oroszlán című könyve több mint 300 ezer példányban kelt el Japánban

Immár több mint negyven éve érkezett először Japánba a kis Laci. Hamar sikeres lett, de igazi sztárrá az utóbbi három évben vált a szigetországban. Annyira népszerű, hogy képeivel ajándéktárgyakat, noteszt, határidőnaplót, asztali órát, de még gumicsizmát és esőköpenyt is árulnak.

Laci – a japánoknak Raci, de még inkább Racsi – ma sem küzd a középkorú férfisztárok problémáival, és még régi barátja, az oroszlán is megmaradt. A kis figura ugyanis a Janikovszky Éva-díjas író és grafikus, Marék Veronika főhőse. „A csodák birodalmából érkezett a siker. Megérintettem valamit, ami a japánoknak annyira fontos” – meséli a Kockásfülű nyúl, a Kippkopp sorozat és Boribon megalkotója, aki kétségtelenül ismert Magyarországon is, de hazai ismertsége nem ér fel japán sztárolásával. A Google japán nyelvű keresője közel 27 ezer találatot ad Marék Veronika japán karakterekkel írt nevére – Laci és az oroszlánra még ennél is többet, 77 ezret –, egy Magyarországról szóló japán útikönyv pedig a Best of Hungary közé sorolja a szerzőt és hősét.

Eötvös-kollégista és finnugor szakos professzor volt Tokunaga Jaszumoto, aki 1965-ben lefordította a Laci és az oroszlán című illusztrált mesekönyvet. A gyáva kisfiú és az őt bátorító oroszlán nemcsak a gyerekek, hanem a képregényekre amúgy is fogékony távol-keleti felnőttek körében is népszerűvé vált. A könyv japán kiadásai eddig több mint 300 ezer példányban jelentek meg, három éve pedig szigetország-szerte, minden nagyobb írószer- és ajándékboltban egyre szélesebb választékban kaphatóak a „lacis” tárgyak, amelyek közül az írónő egyik kedvence az a virágcserép, amely szamócát terem.

„Az első években minden májusban 5–10 dollár jogdíjat kaptam, ami az akkori körülmények között kisebb csoda volt” – emlékszik vissza Marék Veronika, aki hőséhez hasonlóan ugyancsak nagy népszerűségnek örvend Japánban. Gyakori szereplő a távol-keleti ország újságjainak hasábjain, s tiszteletére 2005-ben egy oszakai galéria két szintjén életmű-kiállítást rendeztek.●


Svédül komponálni
MAROS MIKLÓS■ 68 éves ■ Svédországban él ■ Zeneszerző ■ Elnyerte a legmagasabb svéd zeneszerzői elismerést, a Christ Johnson-díjat

Olyan ez, mint más nyelven beszélni vagy más levegőt szívni – vallja Maros Miklós zeneszerző arról, mennyiben más Svédországban alkotni, mint hazánkban. A kortárs zenét komponáló, karmesterként is tevékenykedő művész 1968-ban zenei továbbfejlődése érdekében választotta Stockholmot új otthonának.

A pécsi születésű Maros családjában a zene mindig is központi helyet foglalt el. Karmesternek indult, végül zeneszerzőként végzett. A konzervatív hazai zeneoktatás azonban nem elégítette ki, mivel zavarta, hogy nem kap elég szabad teret a komponálásban és emiatt nem tud zeneileg fejlődni. Ösztöndíjat azonban nem szerezhetett akkoriban, így amikor egy kórus tagjaként Bécsben vendégszerepelt feleségével, előadás után egyszerűen „elfelejtettek” visszatérni Budapestre. Pár hónapos bécsi tartózkodás után Stockholmban telepedtek le, Maros pedig az ottani zeneművészeti főiskola zeneszerzői szakán folytatta tanulmányait, Ingvar Lindholm és Ligeti György növendékeként. Három év alatt olyan erős kötelékeket alakított ki a svéd fővárosban, hogy úgy érezte, nincs értelme visszajönnie. A szakmai alapra itthon tett szert, és ma már értékelni tudja azt a konzervatív oktatást is, ami elől kimenekült. A zenéjén érződő magyarsága feltűnőnek számít a svéd környezetben, és ez a másság teszi különlegessé a közönség számára.

Maros Miklós új környezetben is tudott úttörő lenni, hiszen az elektronikus zenével az elsők között kezdett foglalkozni az ottani komponisták közül, sőt, tanította is azt. A zeneszerzés mellett húsz évig működtette saját kamaraegyüttesét, amelynek nevéhez száznál is több darab ősbemutatója vagy svédországi premierje fűződik. Karmesterként több svéd és külföldi zenekart is dirigált. Bár viszonylag sokat jár Magyarországra, a hazai zenekarok nem igazán játsszák műveit. Maros úgy érzi, külföldön népszerűbb, és a magyar muzsikusok nem tartják őt idetartozónak. Szerinte ez játssza a fő szerepet abban, hogy itt „csak privát kézfogások jutnak neki”.


Angol költő magyar lélekkel
SZIRTES GYÖRGY ■ 59 éves ■ Angliában él, George Szirtes néven ■ Költő, fordító ■ Tucatnyi más elismerés mellett 2005-ben megkapta a T. S. Eliot-díjat is

Ha eljön az idő, Pesten szeretnék meghalni, a gyönyörű belvárosi udvarok egyikében – mondja az Angliában, Norwich közelében élő költő. Az ’56-os menekült Szirtes 1984-ben jött vissza először Magyarországra azok után, hogy nyolcévesen szüleivel és öccsével Angliában telepedtek le. Míg kezdetben a természettudományok is érdekelték, Angliában pedig festőművészetet tanult, mindig tudta: író lesz. A festészettől sem távolodott el teljesen, felesége festőművész. Eddig 13 kötete jelent már meg angolul, s első magyarországi látogatása után művei magyarra fordítása is fellendült. Ekkortájt kezdett el fordítani ő is, Márait, Krúdyt, Kosztolányit, Krasznahorkait. Legutóbb 2005-ben jelent meg kötete – Reel címen –, azzal elnyerte az egyik legrangosabb angol költői elismerést, a T. S. Eliot-díjat. George Szirtes a mai napig nosztalgiával gondol Magyarországra, s állítja, mai fejével nem hagyná el szülőhazáját. „Igaz, akkor sem én választottam ezt az utat.” Életében, s költészetében is nyomott hagy a kitaszítottság. Zsidó származású édesanyját a második háború alatt koncentrációs táborba hurcolták, Szirtes édesapja is munkatáborból szökött meg, nagyapja Auschwitzban halt meg.

„Angol költő vagyok, az angol irodalmi hagyományban dolgozom, de sokat merítek magyarországi élményeimből” – mondja a költő, aki általa szerkesztett magyar antológiákkal távolról is igyekszik itthon lenni.


Reneszánsz biológus
KLEIN GYÖRGY ■ 82 éves ■ Svédországban él ■ Mikrobiológus, virológus, író ■ Hat egyetem díszdoktora, húsznál több nemzetközi és svéd tudományos díjat kapott

Reneszánsz embernek tartják Klein Györgyöt az őt ismerők, hiszen a tudomány és a szépirodalom területén is tevékeny.  A mikrobiológus, aki 25 évig volt az orvosi Nobel-bizottság tagja, a második világháború után távozott Magyarországról. A Zsidó Tanács titkáraként elolvashatta az auschwitzi jelentést, így a rá váró sorsot ismerve Békásmegyernél megszökött a transzportból. „Azt mondták nekem, hogy nem vagyok magyar. Jó, hát akkor nem vagyok az” – fogalmaz keserűen. Két év orvosi egyetemi tanulmánnyal a háta mögött egy medikus kollégáján keresztül jutott ki Svédországba egy svéd–zsidó diákszövetség meghívására. Feleségével, Klein Évával az utolsók között hagyták el legálisan Magyarországot. Még a stockholmi Karolinska Institutet egyetemistája volt, amikor megjelent első közös cikke feleségével a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Nature magazinban. Később feleségével alapította meg az intézmény tumorbiológiai intézetét, ahol az elsők között világított rá a kiválasztó folyamatok szerepére a daganatsejt-populációk kialakulásában. Feleségével sokat tanulmányozták a számos daganat kialakulásában szerepet játszó Epstein–Barr herpeszvírust is.

Írói pályája véletlenszerűen kezdődött, miután egy vacsorán találkozott a svéd Bonnier kiadó tulajdonosával, aki írásra buzdította őt. Tizenöt évvel később végül egy diákja rábeszélésére írta meg első könyvét, Haza helyett címmel. Svédországban már több esszékötete is megjelent, háromnak pedig magyar fordítása is elkészült. Svédországban írásaiért megkapta a svéd akadémia irodalmi Dobloug-díját.

Klein György úgy érzi, már csak zsidó származása miatt sem ért volna el a kintiekhez hasonló sikereket Magyarországon. Azok után, hogy emiatt megbélyegezték és majdnem haláltáborban végezte, ma is azt tartja: itt élni sem tudott volna, nemhogy dolgozni.


A műkereskedő aktivista
MAJLÁTH JUDIT ■ 65 éves ■ Ausztriában él, Judith Majlath néven ■ Műkereskedő ■ A taposóaknák betiltásáért küzdő szervezet, az ICBL (International Campaign to Ban Landmines) aktivistájaként Nobel-békedíjjal tüntették ki

Nobel-békedíjban részesült a Bécsben élő Majláth Judit, amikor tíz éve sokadmagával egy civil szervezet tagjaként rész vett a taposóaknák elleni világméretű kampány szervezésében. Elérte, hogy Ausztria, a világ hatodik legnagyobb taposóakna-gyártója felhagyjon a civil lakosságot tizedelő aknák gyártásával és forgalmazásával. Az ország ugyanabban az évben ratifikálta az Ottawa-egyezményt, amely kötelezi az aláírókat a taposóakna-készleteik megsemmisítésére. Az okmány szignálásánál a Magyarországot 1956-ban elhagyó Majláth Judit állt Wolfgang Schüssel külügyminiszter jobbján.

Mindez két évvel azután történt, hogy régiségkereskedőből a taposóakna ellenes küzdelem szószólójává lett egy ázsiai vakáció hatására. Angol régiségekre szakosodott boltjából 1995-ben a távol-keleti kultúra szerelmeseként vette az irányt Laosz felé, ahol azonban műkincsek helyett valami egészen más fogadta: az ázsiai országban úton-útfélen a taposóaknák által megnyomorított rokkantakkal találkozott. Ezért már ott, Laoszban kapcsolatba lépett egy, az áldozatok megsegítésére létrehozott angol civil szervezettel, majd Ausztriába hazatérve megalapította annak osztrák megfelelőjét Austrian Aid for Mine Victims néven.

Megélhetési okokból ugyan ma is fenntartja a régiségkereskedést, ám azóta a műtárgyak háttérbe szorultak a kirakaton virító taposóakna-ellenes felhívások mögött. Meggyőződése: csakis annak köszönhetően tart ott, ahol ma tart, hogy továbbvitte a szülői örökséget, azaz a küzdeni tudást és az erkölcsi tartást.

Ami Magyarországot illeti, biztos benne, hogy kemény munka ide vagy oda, ezt itthon nem érhette volna el. „Jó tíz éve próbáltam meg felvenni a kapcsolatot a magyar Caritassal, de azzal utasítottak el, hogy azt sem tudják, hogy fizessék ki a villanyszámlát. A magyar civilek annyira ad hoc alapon működnek, hogy nem lehet rájuk számítani” – vonja meg a vállát. Egy követője azért már biztos akad a szülőhazájából. Nemrég Szászi Júlia Arcok a Lajtán túlról című, Ausztriában élő sikeres magyarokról szóló könyvében szerepelt. A könyv bécsi bemutatóján egy fiatal soproni lány szólította meg, aki azóta a nyugat-magyarországi iskolákban népszerűsíti a taposóakna-ellenes kampányt.


A napprofesszor
ERDÉLYI RÓBERT ■ 43 éves ■ Angliában él ■ A tudományos világban Robertus von Fáy-Siebenbürgen néven ismerik ■ Napfizikus ■ A University of Sheffield professzora

Még a kilencvenes évek elején Magyarországon a fizikus, csillagász, valamint történész végzettségű tanársegéd Erdélyi Róbertet egyszer behívatta akkori főnöke a szobájába: „Robi, egy üres állásom van a tanszéken, de hárman vagytok rá. Ketten azonban külföldön is kaptok munkát… ugye érted, amit mondani szeretnék?”. Ez volt a kezdőlökés. A 43 éves napfizikus ma a világ második legnagyobb elméleti napfizikai és űrkutatási intézetét igazgatja a sheffieldi egyetemen. Erdélyi tíz éve van ott, csoportját, ahol volt időszak, amikor öt magyar is dolgozott, ő maga építette fel. Korábban élt Belgiumban, Hollandiában, és ösztöndíjas is volt a NASA-nál Amerikában. Az idén tavasszal bejárta a világsajtót felfedezése, miszerint a naphurkok – a nap belsejéből kibukkanó mágneses erővonalak – rezegnek. Az interneten, az emberi fülre konvertálva, meg is lehet hallgatni a Nap légkörének „zenéjét”. A felfedezés haszna, hogy a rezgésekből vissza lehet következtetni a Nap légkörében uralkodó fizikai állapotra, ami segítene, hogy a magfúziós energiatermelés céljára az ottani körülményekhez hasonló nagy hőmérsékletű plazmát állítsanak elő.

A másik nagy eredményét a világelső amerikai intézettel, a Lockheeddel közösen érte el; a Nap anyagkitöréseit magyarázó cikke 2004-ben a világ legrangosabb természettudományi folyóirata, a Nature címlapján szerepelt. 2001-től a brit napfizikai társaság (UK Solar Physics) titkára, majd 2002-től 2007-ig elnöke volt. Több hazai kutatóval együttműködik, számos konferenciát szervezett már Magyarországra, bár az itteni struktúráról nincs a legjobb véleménnyel. „Az Akadémián jó néhány olyan kutató ül kulcspozícióban, akinek a tudományos idézettsége szinte nulla, azonban nem adják át a helyüket a tehetségesebb ifjabb generációknak, így azok vagy külföldön kénytelenek boldogulni, vagy otthon egy helyben toporogni.”

A kutató-professzor többször próbált visszatérni Magyarországra, „aztán megtudtam, hogy hiába volt a legjobbak között a pályázatom, egyszerűen kihúzták a nevemet a díjazottak listájáról”.


A leggazdagabb magyar
PÉTERFFY TAMÁS ■ 63 éves ■ Az Egyesült Államokban él, Thomas Peterffy néven ■ Az Interactive Brokers brókercég tulajdonosa, az elektronikus tőzsdei kereskedés úttörője ■ A világ legvagyonosabb magyar származású embere

Nem kis feltűnést keltett Péterffy Tamás a New York-i tőzsdén 1977-ben – nemcsak magyaros akcentusával, hanem a nyakába akasztott, menzai tálca méretű számítógéppel. Akkor még csodálkozva nézett környezete a fiatal bróker saját tervezésű eszközére, amivel elektronikusan kereskedett akkor, amikor még nem is létezett elektronikus kereskedelem. Ez tette dúsgazdaggá a ma 63 éves Péterffyt, aki a semmiből építette fel cégét, s lett mára a világ legvagyonosabb magyar származású embere, megelőzve még Soros Györgyöt is.

Műegyetemi hallgatóként, 1965-ben választotta a szabadságot, eleinte mérnökként dolgozott az Egyesült Államokban, s elektronikai érdeklődése később a tőzsdére kerülve sem hagyta el. Saját tapasztalatain okulva kifejlesztette a hordozható tőzsdei számítógépeket – az őstípus ma is irodai asztalát díszíti –, s megalapította saját tőzsdei kereskedőcégét. Az iparágban elsőként látta meg a komputer szerepét, az automatizált elektronikus adatfeldolgozásnak köszönhetően cége működik a legkisebb költséggel, s a tranzakciók számát tekintve a legnagyobb forgalmat bonyolítja le a brókercégek közül. Az Interactive Brokers 40 országban van jelen, 80 ezer ügyfélnek szolgáltat, s évről évre kétszámjegyű bővülést produkál. 2002-ben ők segítettek a teljesen automatizált bostoni opciós tőzsde kiépítésében. Tavaly tavasszal tőzsdére dobták a részvények 10 százalékát, azok árából extrapolálva a papírok 90 százalékát birtokló Péterffy vagyona jó 10 milliárd dollárra rúg. A legutóbbi Forbes-lista még a kibocsátás előtt készült, azon Péterffy a 73. helyen szerepel vagyonával (Soros a 80. pozíciót foglalja el).

Ismerősei rideg, zárkózott, hatékonyságmániás matematikusnak írják le. A cégvezetésben a visszafogott professzionalizmus jellemzi: technológiai tökély, olcsó szolgáltatások profi befektetőknek, és „semmi csicsa”. Nyilatkozni, szerepelni nem szeret, a legnevesebb amerikai lapoknak is legfeljebb e-mailben válaszol két sort. Hobbijairól csak annyit tudunk, hogy a Connecticut állambeli greenwichi cégközpont mellett egy lóistállót tart fent.●


Louis de Funès „unokája”
MATEKOVICS LÁSZLÓ ■ 32 éves ■ Franciaországban él, Lorànt Deutsch néven ■ Színész ■ 2002-ben César-díjra jelölték a legígéretesebb fiatal színész kategóriában, egy évre rá pedig Jean Gabin-díjat kapott

Lorànt Deutsch mint komikus Louis de Funès unokája – írta egy francia rendező 2005-ben a magyar származású fiatal színészről. „Különleges, szikrázó, intelligens” – ezekkel a jelzőkkel illette a Le Figaróban Philippe Noiret, a híres francia színész közös filmjük, a Zsaroló zsaruk 3. forgatása után.

Lorànt Deutsch – eredeti nevén Matekovics László – 1956-ban Magyarországról emigrált apa és francia anya gyermekeként 1975-ben ugyan már a franciaországi Sablé-sur-Sarthe-ban született (ezáltal kilóg némileg portréink sorából), ám nem felejtette el gyökereit: a filozófia szakos egyetemistaként a párizsi magyar intézetben magyarul tanult, mielőtt beindult volna filmes karrierje. 17 évesen rögtön egy népszerű francia–kanadai sorozatban (Les Intrépides) találta magát, ami egy csapásra ismertté és népszerűvé tette Franciaországban. A sorozatban még franciásan Laurent Deutschként tüntették fel választott nevét, amelyet később némileg magyarosított.

Filmes karrierje igazán 1999-ben indult be, amikor későbbi jó barátja, Djamel Bensalah rendező főszerepet ajánlott neki Le ciel, les oiseaux… et ta mère (Az ég, a madarak… és anyád) című filmjében. Azóta Deutsch együtt játszott olyan népszerű és elismert francia színészekkel, mint Carole Bouquet, Thierry Lhermitte és a már említett Philippe Noiret. Főként komikus szerepeket vállal, ám eljátszotta már például Jean de La Fontaine-t vagy Jean-Paul Sartre-ot is filmekben, illetve Mozartot színpadon.

Nagy álma teljesült 2002-ben, amikor a Háromszoros visszavágó (3 zéros) című filmben egy magyar származású focistát játszhatott el. A filmben nyújtott alakításáért, Tibor Kovács megformálásáért a francia Oscar-díjnak is nevezett César-díjra jelölték a legígéretesebb fiatal színész kategóriában. Deutsch büszke magyar származására, s 2007-ben – életében először – magyar stábbal is forgatott: Keményffy Tamás Mázli című vígjátékában kapott szerepet.


Hobbizenekar az Újvilágban
The Moog ■ A zenekar tagjai – Szabó Tamás, Szabó Csaba, György Gergely, Bajor Ádám, Dorozsmai Gergő – Magyarországon élnek ■  Övék az első együttes Közép-Európából, amely amerikai kiadóhoz szerződött

Egy indie-rock zenekar Magyarországról! Az első zenekar a térségben, amely amerikai kiadóhoz szerződött – konferálta fel tavaly szeptemberben a budapesti The Moogot a Music Television észak-amerikai egyetemistákra szakosodott adója, az MTVU műsorvezetője, és közben igyekezett olyan arcot vágni, mint aki sejti, merre is lehet az a bizonyos térség. A csatorna új számokat bemutató műsorának végére a nézők arra szavaztak, hogy az öt jelölt közül a magyar zenekar I like you című száma kerüljön a továbbiakban rendes adásba. Ugyanez a dal aztán hetekkel később nagyságrendekkel több nézőhöz is eljutott, amikor a Vészhelyzet egyik epizódjának kísérőzenéjeként szólalt meg, és ez a szám hangzik majd fel a Star Wars-pápa, George Lucas számítógépes játékcége által fejlesztett Thrillville videojáték következő részében is.

A The Moog klasszikus gimnáziumi hobbizenekarként indult, majd hazai klubsikerek után a tagok kiadó után néztek az interneten, és meglepetésükre le is szerződtette őket a főleg gitárzenében utazó kaliforniai MuSick. A zenekar első nagylemeze – amelynek keveréséhez az amúgy kis kiadó vezetője a Nirvana-lemezeknél is bábáskodó Jack Endinót nyerte meg – már náluk jelent meg tavaly áprilisban, így a bandának azóta az Egyesült Államokban is híre ment.

A korábban csak néhány szomszédos ország fővárosát megjárt csapat lenyomott egy 30 állomásos klubturnét, a YouTube videómegosztón pedig azóta vadidegen amerikai lányok táncolnak a számaira. „Ebben nincs direkt szerepe annak, hogy magyarok vagyunk, bár ez valahogy átjön, és nem az akcentus miatt. De ezt plusznak érezzük, a koncerteken idáig menőnek tartották, nyilván érdekes nekik” – mondja Szabó Tamás énekes.

A viszonylagos hírnévből a zenekar egyelőre csak a külföldi e-maileket érzékeli, pénzben egyáltalán nem fürdenek. A tévés lejátszások után járó jogdíjakat most repülőjegyekre költik: a következő lemezt már Amerikában veszik fel. A jelenleg egyetemista tagok azon még nem gondolkodtak el, külföldre költözzenek-e, noha a kezdetek óta más országokban is sikereket akartak elérni az itthon rétegműfajnak számító zenéjükkel.


Idős hölgy porcelánnal
ZEISEL ÉVA ■ 101 éves ■ Az Egyesült Államokban él ■ Keramikus ■ Az első nő, akinek saját kiállítása lehetett a New York-i Museum of Modern Arts-ban

Százegy éves, és még mindig aktív – a Magyarországról elszármazott, New Yorkban élő Eva Zeiselt a formatervezési szakirodalom a modern amerikai keramika úttörőjeként emlegeti. Nyughatatlan és fáradhatatlan, mostanság is tervez.

Zeisel ritkán tervezett a vitrinnek: miután a praktikum érdekelte, tárgyai a mindennapi élet kiegészítői. Így volt ezzel már akkor, amikor még festőtanoncként hátat fordított mesterének, Vaszary Jánosnak. Nem akart önkifejező művész lenni, édesanyja javaslatára inkább kitanulta a fazekasmesterséget. Romantikus kalandvágya a harmincas években a Szovjetunióba hajtotta, ám a Lomonoszov porcelángyár élmunkása kisvártatva a börtönben kötött ki. Azzal vádolták, hogy a szovjet edénytermelés forradalmasítása csak álca, valójában Sztálint akarja eltenni láb alól. Tizenhat hónapot ült börtönben; az ő élményei késztették gyerekkori barátját, Arthur Koestlert a Sötétség délben című antisztálinista kisregény megírására. Hatalmas szerencsével megúszta a börtönt élve. Később a háború elől férjével Amerikába menekült, tehetségét ott kamatoztatta – sikerrel: a Rosenthal és a Castelton porcelángyáraknak tervezett. Ő volt az első nő, akinek saját kiállítása lehetett a New York-i Modern Művészetek Múzeumában, 1946-ban. Magyarországra 1983-ban látogatott vissza, Oroszországba 2000-ben merészkedett el. Őszinte döbbenetére a Lomonoszov porcelángyár akkor is gyártotta (és a mai napig gyártja) a hét évtizeddel korábban általa tervezett, hófehér, áttetszően vékony, öntött teáskészletet.