Áfát csökkentene a Fidesz

Figyelő
2007-12-14 12:50
A Fidesz szerint a kormánynak lépéseket kell tennie a drámai élelmiszerár-emelkedés tompítása érdekében: csökkenteni kellene az élelmiszerek áfáját – mondta Font Sándor.
A Fidesz mezőgazdasági kabinetvezetője szerint a kormánynak európai példák alapján kellene újragondolnia az élelmiszerek áfáját, mert ez az uniós országok 5,6 százalékos átlagához képest Magyarországon 20 százalék. Egy felmérés szerint az élelmiszeráfa nagysága szempontjából az unióban csak Dánia előzi meg Magyarországot, míg az uniós országok többségében 5-10 százalék között mozog. Idén Gráf József szakminiszter már egyszer felvetette a tőkehúsok áfájának csökkentését, de ezt nem fogadta el a kabinet.

A kormánynak azt is meg kellene vizsgálnia, hogy miért emelkednek az árak, ugyanis szakértői vélemények szerint a kereskedelmi szektor befolyásolja az árnövekedést, ami a termelőkhöz már nem jut el. A német kormány például vizsgáltatja, hogy nincs-e erőfölénnyel való visszaélés a kereskedelmi láncoknál – fűzte hozzá Font Sándor.

A kormánynak súlyos felelőssége van abban, hogy mostanra 10-től 100 százalékos mértékig emelkedtek az élelmiszerek árai, hiszen a kabinet hagyta, hogy elszabaduljanak az árak, nem védte meg az embereket, holott az eszköz a kezében volt. Ez a drámai árnövekedés most a multinacionális cégek karácsony előtti árpolitikája miatt még tompul egy kicsit, de jövő január–februárban már megjelenik majd a valódi piaci árhatás – mondta a politikus.