Még egy évet várni kell a Puskás-filmre

Figyelő
2007-12-04 15:10
Várhatóan jövő ősszel kezdik el forgatni a Puskás Ferenc életéről szóló játékfilmet, a tervek szerint Spanyolországban, Angliában, Németországban és Ausztriában is készülnek majd felvételek.
A Puskás, a csodacsatár balladája munkacímet viselő film forgatókönyvének fejlesztésére eddig négymillió forintot nyertek pályázaton a Magyar Mozgókép Közalapítványtól. A filmjogokra és az előkészületekre már 10 millió forintot költöttek.

Neményi Ádám az MTI-nek elmondta, hogy a terveik szerint a film kétmilliárd forintból készülhetne el, ezzel a Puskás Ferencről szóló mozgókép az egyik legdrágább költségvetésű magyar film lehet.



Az irodalmi forgatókönyv már elkészült, jelenleg a technikai forgatókönyvet írják Rudolf Péterrel és Szöllősi Györggyel. A filmet valószínűleg Rudolf Péter fogja rendezni - közölte Neményi Ádám. A szereplőkről szólva csak annyit mondott, "elképzelések, álmok vannak".

Az Aranycsapat tavaly elhunyt kapitányáról készülő játékfilm azt dolgozza fel, hogy lesz a kispesti gyerekből "a világ egyik legjobb futballistája". Neményi Ádám kiemelte: a középpontban elsősorban a magyar futball-legenda sikere áll. A munkát "próbálják a csúcson abbahagyni", Puskás Ferenc további életét röviden foglalják össze.

Puskás Ferencről Almási Tamás dokumentumfilmet forgat. Az alkotást várhatóan tavasszal mutatják be a magyar mozik.