Versenyautó-építő egyetemisták konstrukciói

2012-08-05 15:52
A műszaki egyetemek és főiskolák mérnökhallgatói által épített járművek nemzetközi versenyét rendezik meg a győr-gönyűi kikötő betonján augusztus 17. és 20. között.
A Formula Student Hungary elnevezésű versenyre kilenc ország 41 csapata jelentette be részvételét - közölte a szervező X-Meditor kommunikációs vezetője az MTI-vel. Dusza András tájékoztatása szerint a legtöbben Németországból érkeznek, de jönnek versenyautó-építő fiatalok Nagy-Britanniából, Franciaországból, Finnországból, Oroszországból, sőt Indiából is. Magyarországot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem két csapata és a kecskeméti főiskola csapata képviseli. Idén először tíz elektromos versenyautó is rajthoz áll, számukra külön ellenőrző verseny lesz a záporpróba, amelyet meghibásodás nélkül kell átvészelniük a járműveknek - mutatott rá Dusza András. A nemzetközi megmérettetés nem a pilóták, hanem a konstrukciók versenye - magyarázta a kommunikációs vezető, hozzátéve, hogy a kocsikat az egyetemista csapatok maguk tervezik, részben maguk, részben járműipari vállalatokkal együttműködve készítik az alkatrészeket, amelyekből végül a járműveket felépítik. A versenyen a hazai járműipar neves szakemberei végzik a bírálatot, miközben a konstrukciók megannyi próbatételen bizonyítják, hogy mire is képesek. A programot az idén már harmadszor rendezik meg Magyarországon. A Formula Student az egyik legrangosabb nemzetközi versenysorozat, amelynek jogtulajdonosa az amerikai Society of Automotive Engineers (SAE) - közölte Dusza András. Mint megjegyezte, Európában mindössze öt ország, köztük Magyarország nyerte el a lebonyolításhoz szükséges licencet. A rendezvény célja a műszaki felsőoktatás és az ipar együttműködésének szorosabbá tétele, továbbá az, hogy a közös munka révén az egyetemisták minél több gyakorlati tapasztalatot szerezzenek - tette hozzá a kommunikációs vezető.
MTI