Nem özönlenek haza az offshore milliárdok

2012-08-06 10:09
Az év végéig érvényben lévő adóamnesztia a hivatalos adatok szerint eddig 35 milliárd forintot csábított haza. Ahhoz, hogy még több offshore cég hozza vissza Magyarországra vagyonát, több bizalomra lenne szükség - írja a Népszava
Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke a lap hétfői számában úgy vélekedett, ahhoz, hogy többen hazahozzák a külföldi számlákon tartott pénzeket, annak a biztos tudatára lenne szükség, hogy később sem lesz következménye annak, amit tettek. A jogszabály az amnesztiát elméletileg kimondja ugyan, ám vannak benne zavaró mondatok is, ilyen, hogy az adóamnesztia nem vonatkozik a bűncselekményből származó pénzekre - mondta az adószakértő.

Vadász Iván ismertette: ha egy magánszemélynek külföldi cégben van pénze, az önmagában nem bűncselekmény, de ha ebből a cégből osztalékot kap, amit a saját vagyonaként használ, és a személyi jövedelemadójában nem tünteti fel, az már az. Korábban a Gyurcsány-kormány is próbálkozott az offshore cégek hazacsábításával, és Németországban is voltak erre kísérletek, ezek minden esetben a bizalomhiány miatt hiúsultak meg - mondta az adószakértő. Vadász Iván szerint a visszahozott 35 milliárd forintról nem lehet megállapítani, hogy sok vagy kevés, mert nem lehet tudni, mennyi ment ki.

A sajtóban megjelent becslések - a brit The Guardian szerint Magyarországról 242 milliárd dollár, vagyis mintegy 56 ezer milliárd forint távozott szűk három évtized leforgása alatt - szerinte túlzók.
MTI