A repülőtéri fejlesztések leállásától tart a Budapest Airport

2012-08-07 15:26
A Budapest Airport (BA) csaknem 265 millió eurós fejlesztést valósított meg az elmúlt öt évben, az MTI-hez kedden eljuttatott közleményük szerint azonban zátonyra futhatnak a további reptéri fejlesztések.
Összesen 264,8 millió eurós, azaz 73,6 milliárd forintnyi fejlesztést valósított meg a BA, ezzel túl is teljesítette a privatizációs szerződésben tett vállalásait - közölte a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető társaság, hozzátéve, hogy átadták az erről szóló hitelesített teljesítési jelentést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek. Az elkészült fejlesztések között kiemelik az új központi épületet (SkyCourt) a 2. Terminálon, az automatizált csomagosztályozó rendszert, a repülőtér-védelmi kerítésrendszert, az energiaellátó rendszert, az új futópálya- és gurulóút-rendszereket, a reptér informatikai rendszerének megújítását és a Magyar Posta számára készült új repülőtéri bázist. A közlemény idézi Jost Lammerst, a BA vezérigazgatóját, aki szerint a társaság még a pénzügyi világválság legnehezebb időszakában, illetve a Malév-csőd okozta válsághelyzetben is maradéktalanul teljesítette beruházási- és fejlesztési kötelezettségeit. A repülőtér a Malév-csőd előtti időkben jelentős utasforgalmi növekedést generált, a dél-pesti régió legnagyobb adófizetője, és 2007 óta a fejlesztések révén több mint ezer új magyar munkahely létrejöttéhez járult hozzá. A közlemény szerint éppen ezért kelt csalódást, hogy a legutóbbi fejlemények tükrében az látszik, ezt a teljesítményt nem ismerik el. A BA-t és vele együtt az egész idegenforgalmi ágazatot 230 százalékos büntetőadó sújtja a drasztikusan megemelt telekadó formájában - fogalmaz a társaság.

A BA közölte azt is: hat hónappal a Malév csődje után még mindig nem ítélték oda az államközi szerződések által szabályozott útvonalak egyikét sem a légitársaságoknak. A harmadik fél vagy befektető által végzendő repülőtéri fejlesztéseket továbbra is gátolja a bürokrácia és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről tapasztalható teljes érdektelenség. Ezen futnak zátonyra azok az 50 millió eurós fejlesztési tervek, amelyek több száz új munkahelyet hoznának létre - fogalmaz a vezérigazgató. A legfrissebb előrejelzések szerint az idén 10-13 százalékkal csökkenhet a budapesti repülőtér forgalma az előző évihez képest, miközben gyakorlatilag a teljes átszálló forgalom (99 százalék) elveszett Budapesten - olvasható a közleményben. A fel- és leszállásoknál 20,2 százalékos a visszaesés, ami tíz év visszalépést jelent, az a 2002 körüli szint. A diszkont légitársaságok részaránya az utasforgalomból a tavalyi 26 százalékról 2012 júliusára 53 százalékra emelkedett.
MTI