A Magyar Köztársaság második elnökével, Mádl Ferenccel saját tapasztalatai mondatják, hogy a kettő harmonikusan megfér egymással: miközben felesége a Zsolnay tárgyaihoz kötődik erősen, a volt államfő Herendbe „született bele”. A településsel azóta gyakorlatilag összenövő Bánd községben világra jött Mádl Ferenc gyerekkorától ismerte, tisztelte a manufaktúrában dolgozó mestereket, mi több, édesanyja mindig is nagyon szerette volna, ha fiából porcelánfestő lesz. Ő azonban nemhogy készítője nem lett a „fehér aranynak”, de gyűjtésre sem igen adta a fejét. Konkrét vásárlásra fia születésekor szánta rá magát, amikor is hatszemélyes, gyümölcsmintás étkészletet szerzett be. Azóta mini-gyűjteménye jobbára ajándékba kapott darabokkal bővült, amelyek közül a legnagyobb becsben a Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész által tervezett karneváli sorozat egyik sudár nőalakját tartja.

Makány Márta. Porcelán helyett a fajanszra esküszik. Fotó: Dömötör Csaba

TÖRÉSKÁR. A figuráknak egyébként is ma nagyobb keletje van, mint a komplett étkészleteknek. Az ok egyszerű: értéktartóbbak, pusztán annak köszönhetően, hogy kevesebbet vannak veszélyben. Az egyik reklámügynökség ügyetlenkedő kreatív főnökének is mindössze három hétig sikerült titokban tartania otthon az indiai mintás herendi levesestál tragikus végét. Ám amikor minden praktika hiábavalónak bizonyult, felesége kisebb sokkot kapott a három generáció óta „töretlenül” megőrzött családi ereklye pusztulásával szembesülve. „A porcelán már csak ilyen múlandó. Ha az edényeket használják, hébe-hóba óhatatlanul becsúszik egy-egy baleset” - mondja Makány Márta öltözéktervező, miközben teát kortyol egyik kedvenc angol fajanszcsészéjéből. Ő például részben ilyen megfontolásból kötött ki a fajansznál, az ugyanis strapabíróbb és elérhetőbb árú a porcelánnál. A darabokat egyesével gyűjti be, leginkább az Ecseriről. Hasonló módszerrel vadászik a porcelánfigurákra is: madárgyűjteménye lassan kétszáz példányt számlál. A legtöbbre az Aquincum Porcelángyár egyedi, kézzel festett nippeit értékeli. Persze a tradicionális hazai gyártóknak nem az ócskapiac miatt fáj a fejük. „Az egyre jobb minőségű, ámde olcsó porcelándömpingtől kell leginkább félni” - fogalmaz Kabók Ibolya, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kommunikációs igazgatója. Mivel az iparág robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, a kimagasló minőség ma már nem számít versenyelőnynek. A porcelángyártás egyik fellegvárának számító Meissen felől sorjáznak a rossz hírek, miközben arról is hallani, hogy egyes manufaktúrák a tömegáruk térnyerése miatt bizonyos munkafolyamatok távol-keleti „kitelepítésére” kényszerülnek.

A lehetséges ellenszerek egyike a márkahűség. Persze a Zsolnaynál sem bízhatnak abban, hogy naponta betér hozzájuk megrendelőként az ománi szultán, aki legutóbb a megelőző századforduló táján készült Zsolnaykból kért néhány kedvére való reprodukciót, egyebek mellett fonott édességtartókat és vázákat. A Herendi sem élhet meg pusztán a kékvérű rajongókból, jóllehet II. Erzsébet angol uralkodó is érdeklődésével tüntette ki a keleties jellegű, Sárga dinasztia fantázianevű készletet. Ez persze növeli a presztízst. Mind a mai napig a legjobb marketingeszköz, hogy Viktória királynő a manufaktúra lepkés-virágos étkészletébe habarodott bele az 1851-es londoni világkiállításon. A mai napig használt minta a Queen Victoria fantázianevet viseli, a gyártó pedig többek között egy Viktória-mintás szamovárral mutatkozott be pár hete a Moszkvában megrendezett milliomosok vásárán.

POSZTMANUÁL. A luxusporcelán célközönsége nem a középosztály, amely számára a legkevésbé sem befektetési kategória a törékeny étkészlet. Márpedig a Zsolnay - Magyar Termék Nagydíjas - Ősz készletcsaládját például elég rizikós lenne naponta asztalra tenni, tekintettel arra, hogy az ét-, a teás-, a mokka- és a szendvicskészlet együttes ára vészesen közel van az egymillió forinthoz. A Herendi legfelső kategóriás, kisszériás termékei ennél is többet kóstálnak. Az „új generációs” szettek kissé eltérő, modernebb arculatot mutatnak, a manufaktúrák ezzel próbálják meg bűvkörükbe vonni a fiatalokat is. Nem egyszerű a dolguk, mivel a kézi munka egyre inkább veszít értékéből a felnövő generációk szemében. „Ha jó iparművész keze van a dologban, egy minőségi sorozatgyártott termék hordoz annyi művészeti értéket, mint egy kézzel megmunkált” - tesz sokak szemében szentségtörőnek tetsző megállapítást Makány Márta, ám véleményével nincs egyedül. A leértékelődés nem csupán a kézi munkára vonatkozik: manapság a különleges alkalmakra tartogatott étkészlet és evőeszköz nem feltétlenül része a középosztály kultúrájának, mi több, a vasárnapi ebéd szokását is hajlamosak vagyunk hajlott korú családtagjaink rigolyájává lefokozni.

Aki mégis hosszú távú tervekkel látogatna el egy porcelánboltba, az tartsa szem előtt, hogy a befektetés szempontjainak - vagyis az értékállóság követelményének - csak a hibátlan, neves műhelyből kikerülő darabok felelnek meg. Az értéket az épség mellett a divat is befolyásolja. Míg egy évtizede a XIX. század végi historizáló műremekek és a meisseni porcelánok divatját éltük, addig ma a Zsolnay szecessziós kerámiák lelnek gazdára milliós összegekért. Aligha véletlenül. Törő István, a Mű-Terem Galéria egyik ügyvezetője számára - bár másfél évtizede foglalkozik e remekekkel - a manufaktúra végtelen gazdagságú tárgyegyüttese a mai napig tartogat meglepetéseket. A két nagy hazai gyűjtemény, a Zsolnay gyár és az Iparművészeti Múzeum kollekciója mellett 10-15 méretesebb, dokumentált magángyűjtemény ismert, többnyire idehaza, de akad közöttük néhány osztrák, francia, német és angol is. Emellett rengeteg átfogó szecessziós kollekció létezik a világon, amelyekben az igazán értékesre taksált 5-6 ezernyi Zsolnay harmada található, ám ezek nincsenek katalogizálva.

Számos kerámiából mindössze pár darab készült, ezeket a szakirodalom sem ismeri. „Kevés döbbenetesebb élményt ismerek annál, mint amikor egy-egy becses darab váratlanul előkerül egy New York-i árverésen” - mondja Törő István, aki ezen a fronton a kereskedést a gyűjtést segítő bázisnak tekinti. A galéria évente három alkalommal megrendezett aukcióin is sok Zsolnay forog: a vásárlók között pedig éppúgy előfordul nagy gyűjteménnyel rendelkező, mint kisgyűjtő, vagy a szépérzékét követő alkalmi vevő. A jellemzően egy-egy konkrét tárgyra, típusra, korszakra utazó gyűjtőket aligha a praktikum vezérli, utóvégre egy-egy becsesebb porcelán leütési ára akár a hétszámjegyű tartományba is átcsúszhat.

Az összeállítást Csák Csongor, Cseke Hajnalka, Kitzinger Szonja, Lambert Gábor, Sághy Erna, Szabolcs Zsuzsanna és Szép Ildikó készítette.