Lopott volt a kínai csoda-chip

Figyelő
2006-05-15 12:42
A kínai mikroprocesszor-gyártás büszkeségéről kiderült, hogy egy külföldi cég fejlesztése, a hatóságok még nem jelentették be, milyen büntetésre számíthat a csaló professzor.
A Távol-Kelet feltörekvő gazdaságaiban egyre több tudományterület kutatói juthatnak hatalmas összegekhez, mivel az állam minden saját fejlesztésű technológiai kutatást kiemelten támogat, csökkentendő a külföldi vállalatoktól való függést. Az eddigi legnagyobb botrány a dél-koreai genetikus, Hwang Woo-Suk hamisított eredményei körül alakult ki. Hwang és társai ellen három nappal ezelőtt emeltek vádat csalás, sikkasztás és a bioetikai törvény megsértése miatt, és most itt az új ügy, amely felkavarta a nemzetközi sajtót.

A napokban derült fény a legújabb csalásra, ezúttal éppen Kínában. A shanghaji Jiao Tong Egyetem Mikroelektronikai Iskolájának vezetője, Csen Jin az egyetemet és több kormányhivatalt is átvert azzal, hogy támogatást vett fel chipek kifejlesztésére, de munkáját egy külföldi cég eredményeire alapozta. Pontosabban fogalmazva egyszerűen felhasználta mások fejlesztését a saját kutatásának mutatva azt.

A kínai állam kiemelt céljának tartja, hogy önellátó legyen félvezetők, mikroprocesszorok és más mikroelektronikai alkatrészek gyártásában, eddigi azonban nem sikerült jelentős eredményt felmutatniuk. A 2002 végén elkészült Dragon elnevezésű processzor csupán 200-260 MHz-es volt, vagyis jócskán elmarad még a piacon kapható átlagos versenytársaitól is. Másfél évvel később egy új, a Dragonra és a Linux operációs rendszerre épülő platform elkészítését is bejelentették, a tervről azonban azóta nem lehetett hallani.

Csen munkája, ha valós eredményeken alapul, ezt a sort folytatta volna. A Hanxin-projekt első chipjét még 2003 márciusában mutatta be, majd két továbbfejlesztett változat is készült. Bár mint kiderült, a mérnök által közzétett teljesítményadatok nem felelnek meg a valóságnak, ráadásul a chipek az általa ígért feladatokat sem voltak képesek megfelelően ellátni (ujjlenyomat-felismerés, mp3-fájlok lejátszása mobiltelefonokban), a hatóságok korábban nem gyanakodtak, csak most, egy Csen munkájának eredetiségét kétségbe vonó levél nyomán kezdtek vizsgálódni.

Csen Jint elbocsátották, címeit és kitüntetéseit elvették, és eltiltották további állami programokban való részvételtől. A kicsalt támogatás összegét, melyet a Financial Times 7,5 millió fontra becsül, is vissza kell fizetnie. Azt egyelőre nem közölték, vádat is emelnek-e ellene.