Intervenciós magyar búza indulhat Portugáliába

Figyelő
2005-05-06 08:23
Csaknem félmillió tonna gabona Portugáliába szállítását vizionálta Gráf József frissen kinevezett agrárminiszter bemutatkozó sajtótájékoztatóján.

Egy éves miniszteri megbízatása alatt két év munkáját szeretné elvégezni Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, aki a megoldandó feladatokra kíván koncentrálni, ezért gyors döntéshozatalt kíván vezetőtársaitól és a minisztérium apparátusától. Munkájához pedig mind az ellenzéki, mind a kormánypárti oldalról – elsősorban volt képviselőtársaitól, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságából – támogatást vár.

Az érdekképviseletekkel szakmai, politikamentes kapcsolatokra törekszik, valamint vallja, hogy a magyar gazdálkodók érdekeit maximálisan kell képviselni az Európai Unióban, és ehhez minden feltételt meg kell teremteni. Ugyanis tűrhetetlen, hogy míg az unió 24 tagállamában a gazdálkodók megkapják a támogatást, addig Magyarországon ez eddig nem valósult meg – vallja Gráf.

Személycserék

Ezért személycserét hajtott végre a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) élén, Szőke Miklóst kedden felmentette, a hivatal vezetésével a szervezet Baranya megyei hivatalának eddigi vezetőjét, Margittai Miklóst bízta meg. A minisztériumban is lesznek személyi változások, azonban ezekről egyelőre nem közölt részletek a tárca új vezetője. Csupán annyit árult el, hogy helyettes államtitkári rangban a tárcánál fog dolgozni Máhr András, aki korábban ugyanilyen funkcióban tevékenykedett az FVM-ben.

A miniszter tervei szerint a kifizetések lebonyolításában az eddiginél nagyobb mértékben kíván támaszkodni az MVH megyei szervezeteire és a falugazdászokra. Az ő státuszukat a továbbiakban nem fenyegeti veszély, a jelenlegi 650 fős létszám stabil marad.

Célállomás: Portugália

A gabonaintervencióval kapcsolatban közölte: 3,5 millió tonna raktárkapacitás áll rendelkezésre, amelyből szerződéssel 2,2 millió tonnát kötöttek le ténylegesen. A miniszter szerint Magyarországon a későbbiekben mintegy 6 millió tonna raktárkapacitásra lesz szükség, ezért támogatják raktárak építését, felújítását. Gráf József elmondta: Magyarország szeretné elérni az uniónál, hogy 450 ezer tonna gabonát – kukoricát és búzát – vihessen az aszály sújtotta Portugáliába, szállítási támogatással. Erről a héten Portugáliában már tárgyalt Benedek Fülöp közigazgatási államtitkár, de Gráf a hétvégi luxemburgi agrárminiszter-találkozón is felveti a kérdést.

Faktoring és nyugdíj

Korszerűsíteni kell az agrárfinanszírozási rendszert, ezért a magyar gazdálkodóknak át kell állniuk az előfinanszírozásról az utófinanszírozásra, alkalmazkodniuk kell az uniós követelményekhez. Ez azt jelenti, hogy a leendő támogatásokat most még csak banki faktorálással tudják igénybe venni. Véleménye szerint a gazdálkodók mintegy 80 százalékának lesz szüksége a faktorálásra.

Gráf József szerint a jövőben a gazdálkodóknak lehetőségük lesz a korai nyugdíjazás igénybevételére. Az 55 évet betöltött, de az öregségi nyugdíjkorhatárt még el nem ért gazdálkodók – ha gazdaságukat 40 évnél fiatalabb társaiknak adják el vagy bérbe – akkor úgynevezett előnyugdíjat vehetnek igénybe, amely a minimálbér fele, de maximum kétszerese lehet.