MANIPULÁCIÓS TÍPUSOK
Az elmúlt évek során közreműködtem számos hazai és külföldi korrupciógyanús eset felderítésében, amelyek tanulságai egybecsengenek a Transparency International megállapításaival. Az ügyletek hátterének vizsgálata alapján számos manipulációs típus említhető csalárd összefonódások eredményeként, legyen szó akár a pályázati dokumentációról, melyet egy adott cégre szabnak, illetve azokról a pályázatokról, ahol a jelentkező cégek mindegyike egy érdekrendszerhez köthető. (Tehát a döntés csupán illúzió, valójában a teljes folyamat az objektivitás és transzparencia mellőzésével történik.)

Az esetek kivizsgálása során nemegyszer tapasztaltam a látókörbe kerülő gazdasági érdekcsoportok részéről maximális magabiztosságot és cinizmust, amely sokszor mellőzi a következményektől való félelmet is. Nem hiába, mivel legyen szó akár a legkézenfekvőbb korrekciós lépésről, például egy szolgáltatás újratendereztetéséről, sokszor az is elmarad. A nyilvánosság, beleértve a vállalat belső érintettjeit is, kezdetben nagy felháborodással és hévvel viszonyul az esethez, majd a düh néhány nap elteltével csillapodni kezd, míg végül a jobbító terveket elnyomják a megszokott hétköznapok. Elmarad a follow-up, az adott ügy menetének és sorsának professzionális nyomon követése.

A veszélyek sikeres kezeléséhez elengedhetetlennek tartom, hogy tisztában legyünk a korrupció lélektani hátterével. Hiszen a csalárd­ ügylet csak akkor jöhet létre, ha van valaki, általában bizalmi po­zíciót­ ellátó munkavállaló, akit korrumpálni lehet. Az illető személy három fő szemponttal találkozik: lehetősége nyílik az elkövetésre, előnye származik abból, racionálisnak tűnő szubjektív magyarázattal szolgál (elsősorban saját magának), miért elfogadható, hogy kenőpénzt tett zsebre (például: más is ezt teszi). Ha az illető enged a kísértésnek, belekerülhet abba az ördögi körbe, melynek hatására költési szokásai a kenőpénz elfogadása által megemelkedett jövedelméhez igazodnak. Így végül egy az üzleti életet megkeserítő, „időzített bombával" állunk szemben, aki bármikor bármire kapható megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe. Az említett szempontok szigorú kontroll alatt tartásával, szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel, háttérelemzések végzésével az esetek nagy eséllyel kiszűrhetők és megelőzhetők.

A korrupcióval kapcsolatos harc részeként nagy szükségét látom az elrettentésnek is, amelyről kevés szó esik. A PwC által végzett Globális Gazdasági Bűnözés Felmérés legfrissebb eredményei feltárták, hogy amennyiben csalárd esemény kapcsán beazonosítják az ügy mögött álló belső elkövetőt, a vállalatok az esetek 22 százalékában semmit sem tesznek (az elkövető tovább végezheti munkáját ugyanabban a munkakörben). Az esetek további 22 százaléka során a „legszigorúbb" lépés az illető áthelyezése más osztályra. Az ügyek mindössze 56 százalékában bocsátják el az elkövetőt, és csupán jelentéktelen részükben történik bármiféle büntetőjogi intézkedés.

CINKOS, AKI NÉMA
A tények ismeretében így szót kell ejtenünk arról, hogy a korrupció növekedését olyan környezetben említjük, ahol az eset megvalósítója minimális kockázatot vállal nagy bevételért. Ráadásul, ahogy azt számos, a PwC Forensic csoportja által elvégzett vizsgálat is bizonyítja, a korrupció eredményeképpen megszületett ügyletekről a vállalat számos munkavállalója tud, mégsem történik bejelentés a cég vezetősége vagy független szervek részére az esetek kapcsán. Következetes és átlátható ügykezeléssel, a zéró tolerancia alkalmazásával, anyagi ösztönzők bevezetésével, illetve a sikerek hatékony kommunikációjával a kívánt elrettentő erő megteremthető.

A korrupció kezelése elsősorban nem pénz, hanem elhatározás kérdése, amelyet konkrét tetteknek kell követniük. Ha így döntünk, vállalatunk pénzügyi mutatóit vizsgálva hamarosan pozitív meglepetésekkel gazdagodhatunk.