A makro-vezérlésű gazdaságpolitika dilemmái

Lafferton Sára
2012-08-08 15:04
Nem egyértelmű, hogy a ciklusok kiigazítása mindig segíti a gazdaság működését.
A gazdaságpolitika feladata a piac tökéletesítése, ezért fel kell hagyni a ciklikusság elleni harccal - állítja Favara és Ratnovski az IMF számára kidolgozott és augusztus 6-án közzé tett tanulmányában.
A rendszerhiba olyan veszélyek gyűjtőneve, melyek általánosan fenyegetik a gazdaság stabilitását - ilyen rendellenességek okozták például a 2007-2008-as válságot is. E tökéletlenségeket általában az időbeliség (gazdasági ciklusok elemzése) és az intézmények működését aktuálisan jellemző gyengeségek alapján vizsgálják. Ez a megközelítés azonban túlságosan leegyszerűsíti a kérdést. Egyrészt nem válaszol arra, hogy szükség van-e egyáltalán a ciklusok kiigazítására - nem egyértelmű, hogy mindig segítené a gazdaság működését, ha a ciklikusság kockázata zéró. Másrészt arra sem kínál receptet, hogy mikor kell a mikro- és mikor kell a makroeszköztárat alkalmazni.
A makro-szinten vezérelt politika célja a pénzügyi intézmények externáliáiból származó piaci hibák fölszámolása, melyek megbontják a pénzügyi szektor és a reálgazdaság összhangját. Ezeknek három forrását különbözteti meg a szakirodalom: a gazdasági növekedés idején létrejövő gyöngeségek; eladási láz (áron aluli értékesítés); és az intézmények mély beágyazottsága, amiből a spekulációk, kockázatok gyors terjedése fakad.
A cél tehát nem a ciklikusság kisimítása, hanem a piaci tökéletlenségek felszámolása. Erre a helyi szinten végrehajtott politika elégtelen, mert az külön-külön az egyes intézmények stabilitására fókuszál, amivel újabb problémákat generálhat.
Az IMF nyári elemzése alapján megállapítható, hogy minden gazdasági problémát többféle módon is meg lehet oldani, vagyis a különböző eszközök kombinálásával lényegesen jobb eredmény érhető el, mintha külön alkalmaztuk volna azokat. Az externáliák kezelésére a tőkepótlék a leghatékonyabb eszköz, ezért valamennyi makro-szinten vezérelt politikát e köré kell szervezni. Amikor ez önmagában elégtelennek bizonyul, akkor kell kiegészítőként bevetni a többi eszközt (például a likviditás-szabályozást, vagy az adókat).

Giovanni Favara tanított a Lausanne-i Egyetemen, témája a testületi pénzügy és a pénzügyi stabilitás. Jelenleg az IMF Kutatóintézetének közgazdásza Lev Ratnovskival együtt, akinek a nemzetközi bankrendszer a szakterülete.