Görögország után Olaszországban is a sajtó és egyes politikusok céltáblájává vált a német kormány és személyesen Angela Merkel kancellár, miközben az angolszász médiumok is erőteljes lövéseket adnak le a német ellenségképre. Úgy tűnik, hogy Berlin és a többi állam "elbeszél" egymás feje mellett - írta a Die Presse.
Korunk történetét újra kell írni - legalábbis az Il Giornale szerint. A Silvio Berlusconi volt kormányfő médiabirodalmához tartozó újság vezércikkírója ugyanis úgy vélte, hogy "Olaszország már nem Európának, hanem a Negyedik Birodalomnak a része". Ez utóbbi nem más, mint a németek birodalma, akiknek két világháború sem volt elegendő. Mindenki köteles megadni magát Angela Merkelnek, aki "már nálunk is át akarja venni a parancsnokságot". Az olasz kolumnista a megadás következményeként Churchill szavait idézi: aki a szégyent választja, az háborút kap.
Görögország után Itáliát is elérte a Merkellel szembeni gyűlölet. Az olasz kormányfő nyugtalanságának adott hangot az erősödő ellenszenv láttán. Mario Monti korlátozni szeretné a nemzeti parlamentek hatáskörét, hogy megkönnyítse az európai segélycsomagok útját. Hogy emiatt Berlinben bírálják, az tovább élezi a feszültséget. "A náci németek ki akarnak oktatni bennünket a demokráciáról" - gúnyolódott a Libero című olasz újság.
Merkel új típusú ellenségképet testesít meg. Sokan ma pontosan azon tulajdonságai miatt gyűlölik, amelyek miatt korábban nagyra becsülték: nyugodt, érzelemmentes állhatatosságáért, amellyel céljai elérésére törekszik, s amellyel az elhangzott ígéretek betartását számon kéri. Másutt ezt tipikus német tulajdonságként érzékelik. De mit is vetnek "a germánok " szemére?Leginkább és leghangosabban a következőket: Európával finanszíroztatták a két német állam újraegyesítését, majd arra használták föl az eurót, hogy exportgazdaságuk erejével a falhoz szorítsák EU-partnereiket. A tőke a biztonságos német kikötőbe menekül, roppant alacsony kamatok mellett. A németek pedig a válság haszonélvezőiként - a maguk által diktált takarékossági intézkedésekkel és a segítség megtagadásával - recesszióba taszítják a mediterrán államokat.
Az angolszászok nem pragmatikus, hanem paranoid módon látják a dolgokat. Úgy vélik, mivel Németország csatlakozott a valutaunióhoz, ki kell nyitnia az erszényét, és magára kell vállalnia mások adósságait. Elvégre az Egyesült Államok is segít azokon a szövetségi államain, amelyek pénzügyi nehézségekkel küzdenek. Ezáltal vált az amerikai dollár a világ vezető valutájává, amelynek pozícióját Washington hatalmas államadóssága sem képes megrendíteni. Csak így menthető meg az euró, ellenkező esetben a világgazdaság süllyedő hajóvá változik, amint azt nemrég a The Economist címlapja sugallta.Persze a türelmetlenség időnként a briteknél is átcsap gonoszkodásba. A New Statesman magazin például "Hitler óta a legveszélyesebb európai államfőnek" minősítette Merkelt...
A német látásmód alapját is az újraegyesítés képezi. A németek saját bőrükön tapasztalhatták, hogy az ingyen adott pénz önmagában nem állít talpra senkit. A német gazdaság a munkaerőpiac reformjának és mérsékelt béremeléseknek köszönhetően nyerte vissza nemzetközi versenyképességét, jól megállva a helyét a világpiacon. Ezt a receptet írja fel most Berlin Európa új "beteg embereinek". Mivel a németek hisznek a gyógymód sikerében, már eddig is több százmilliárd euró értékben vállaltak kockázatot. Ennek érdekében "farigcsálják" a segítségnyújtás tilalmát, amely egyik alapvető gondolata volt az európai valutaunió és az Európai Központi Bank létrehozásának. Az Egyesült Államokkal történő összehasonlítás pedig Berlin szerint alapvetően téves. Európa, illetve az EU nem szövetségi állam (mint az USA), hanem államszövetség. A felelősség és a felelősségvállalás nem kerülhető meg. A németek pénze nem lehet gyógyír a világ összes bajára.
Az, hogy ezt az igazán egyszerű üzenetet nem érti meg a külvilág, nem éppen a német válságmenedzselés kommunikálásának a dicsérete. A felek következetesen "elbeszélnek" egymás feje mellett. Persze a Merkel-kormánynak elég munkát ad már az is, hogy meggyőzze koncepciójáról a parlamentet (az ESFS és az ESM jóváhagyásához kétharmados többségre van szükség a Bundestagban) és a karlsruhei alkotmánybíróságot. Mindazonáltal a német lakosság kétharmada rendületlenül felsorakozik a kancellár mögött. Mi több, legutóbb az amerikai Time magazin is a címoldalán vette védelmébe Merkelt, amikor képe alá a következő szöveget tördelte: Miért szeretik annyian gyűlölni Angela Merkelt - és miért nincs igazuk?