A nyugat-európai tőzsdék vegyesen zártak

2012-08-09 18:48
A nyugat-európai tőzsdék csütörtökön második napja vegyes eredménnyel végeztek, háromnapi erősödés után.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,37 százalékos napi emelkedéssel 1.100,08 ponton zárt, 9,86 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A befektetők bizonyosra veszik, hogy az Európai Központi Bank (EKB) belátható időn belül tesz valamit a magas olasz és spanyol állampapír-hozamok leszorításáért, ezt a szándékát csütörtökön is megerősítette a pénzintézet egyik vezetője.

Ugyanakkor ezzel ellentétes hatást vált ki, hogy a nyári szünet miatt ez még nem történt meg, és csütörtökön az EKB havi, a bank által megkérdezett ötven szakértő előrejelzésén alapuló összefoglalója szerint az euróövezeti gazdaság visszaesése nagyobb lehet az eddig jelzettnél, a jövő évi növekedés pedig szerényebb a vártnál. Egyensúlyozó hatása volt a kínai infláció lassulásáról megjelent adatnak, erősítve a hitet, hogy a kínai központi bank hamarosan folytatja az enyhítést a gazdaság ösztönzése végett - ez segített a nyersanyagipari részvényeknek csütörtökön. Délután tovább javította a kedélyeket a friss amerikai heti munkanélküliségi adat - az újonnan segélyt igénylők száma éppen annyival csökkent, mint amekkora emelkedést az elemzők vártak -, és az a hír is, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi hiánya júniusban két és fél évi mélypontra csökkent.

Ez használt a részvényeknek, de rontotta az euró erejét a dollárral szemben. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 5,59 pontos, 0,10 százalékos emelkedéssel 5.851,51 ponton zárt, 5,01 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A múlt évet 5,55 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint 2010-et. A frankfurti DAX-30 1,16 pontos, 0,02 százalékos mínusszal 6964,99 ponton végzett, 18,08 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékkal gyengült. Párizsban a CAC-40 18,45 ponttal, 0,54 százalékkal 3456,71 pontra erősödött, ez 9,40 százalékkal jobb a múlt év véginél. Tavaly 16,95 százalékot esett.A milánói FTSE MIB-40 0,08 százalékot, a madridi IBEX-35 0,56 százalékot vesztett, az athéni ASE tőzsdemutató 0,13 százalékkal nőtt. Varsóban a WIG20 2,21 százalékkal 2.319,42 pontra gyarapodott, a Mol maradt 255,20 zloty.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,30 százalékkal, az S&P-500-as 0,18 százalékkal volt az előző záró alatt, de a Nasdaq piac összetett mutatója 0,08 százalékkal meghaladta azt. Estefelé az euró 1,23 dollár alá süllyedve, 0,74 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint szerda este. Svájci frankban kevéssel 1,20 frank fölött maradt, 0,02 százalékkal gyengült.Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 112,82 dollárba került, 68 centes napi árnyereséggel. A gázolaj tonnánként 4,25 dollárral 961,00 dollárra drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1614,30 dollárba került azonnali szállításra Londonban, ugyanannyiba, mint szerdán későn.
MTI