Romániában 3 százalékra emelkedett júliusban az éves infláció

2012-08-10 10:47
Romániában 3 százalékra gyorsult júliusban az éves infláció az előző havi 2,04 százalékról, a hónap során 0,59 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
Az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal emelkedett, a nem élelmiszerek és a szolgáltatások pedig egyformán 0,8 százalékkal drágultak. Az élelmiszerek közül leginkább a friss gyümölcs ára emelkedett, 1,5 százalékkal, míg a burgonya 6,2 százalékkal kerül kevesebbe, mint egy hónappal korábban. A nem élelmiszerek esetében a villamosenergia drágult legnagyobb mértékben, 5,3 százalékkal.
Romániában az éves infláció 2,04 százalékra nőtt júniusban a történelmi mélypontnak számító májusi 1,79 százalékról, és ezzel egy hét hónapig tartó lassulás ért véget.
A román központi bank hétfőn jelentette be, hogy 3,2 százalékon tartotta az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ezt a várakozását olyan inflációs kockázatok veszélyeztetik, mint a nemzetközi piacokról begyűrűző áremelkedések, valamint a lej gyengülése az euróhoz képest a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt.
MTI