BÉT - Elemzők: a gyorsjelentés-prognózisok mozgatták a piacot

2012-08-10 19:12
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,90 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel, 17.839,54 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a jövő héten gyorsjelentést közlő OTP-re és Molra adott elemzői konszenzus mozgatta pénteken a két papírt. A Molnál éves bázison számolva az elemzői konszenzus a tavalyi nettó eredmény 60 százalékával számol.

Az OTP-csoportnál az elemzői konszenzus szerint a tavalyi második negyedévhez képest az adózott eredmény 25 százalékkal kisebb lehet 2012 második negyedévében. Kuti Ákos hozzátette azt is, hogy a két vezető részvény jövő heti árfolyamára nyilvánvalóan hat majd a két társaság menedzsmentjének beszámolója és az ehhez kapcsolódó jövőbeni várakozásaik.Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője egyetértett kollégájával, azzal kiegészítve, hogy a Mol hosszabb távon jó eséllyel emelkedhet. Véleménye szerint ugyanakkor a két gyógyszerpapír a jó gyorsjelentésnek is köszönheti emelkedését. "Az elemzők mellett talán már a befektetők is látják, hogy, mind a két gyógyszerpapír egyszerűen jó" - magyarázta az Erste vezető elemzője.A Mol 205 forinttal, 1,19 százalékkal 16.995 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.Az OTP részvények ára 15 forinttal, 0,40 százalékkal 3.735 forintra esett, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,76 százalékkal 391 forintra gyengült, forgalma 1,1 milliárd forint volt.A Richter papírok árfolyama 545 forinttal, 1,37 százalékkal 40.400 forintra erősödött, a részvények forgalma 673,6 millió forintot ért el.A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 271,8 millió forintos forgalom mellett 140 forinttal, 0,84 százalékkal 16.720 forintra nőtt.A BUMIX 1.033,53 ponton zárt pénteken, ez 1,20 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
MTI