A szerző a Project Syndicate közgazdasági szakportálon augusztus 7-én közzétett írásában három fő okot emel ki, amelyek a korábban elképzelhetetlen 1,5 százalékos, illetve még ennél is alacsonyabb kamatokhoz vezettek. Elsőként említi a globális megtakarítási bőséget, melynek forrása egyrészt a japán és német nyugdíj megtakarítások, másrészt Kína jelentős kötvényállománya, amellyel a banki kockázatokat kívánja fedezni. Ugyanezen bizonytalanságokat mérlegelve tartalékolnak hasonlóképpen az olaj-exportőr országok is a szűkösebb időszakokra.

Másrészt a pénzügyi válságra reagálva a központi bankok a nullához közel tartják a rövid távú irányadó kamatlábakat. Ez átlagos konjunktúra mellett azonban ellentétes folyamatokat generál, mivel a rövid távú alacsony kamat infláló hatását érzékelve a befektetők a hosszú távú befektetésekre koncentrálnak, ami emeli azok kamatát.
A harmadik ok, a globális gazdaság összeomlásának kockázata, mely napról napra nő. Európa válsága, az USA költségvetési plafonja és a kínai növekedés lelassulásától való félelem eltántorítja a befektetőket, akik inkább biztonságos befektetéseket keresnek.
Noha nehéz megjósolni, hogy meddig marad fent ez az állapot, arra azonban könnyű válaszolni, hogy miképpen tartható fent. Japán egy nyugdíjba vonulási hullámmal néz szembe, amely csökkenteni fogja a megtakarításait és akár a folyó fizetési többletet is elviheti. Németország szintén demográfiai problémák elé néz. Ehhez azonban még hozzájön a gazdasági pálya csökkenése, mely a fogyasztói árak mérséklődéséhez vezet, ami kihat az exportáló országokra is. Ráadásul a központi bankok emelni fogják inflációs várakozásaikat, hogy a befektetőket a reáleszközök felé tereljék, illetve csökkentsék a tőkeáttételt. Bár az európai válság idővel megoldódik, Rogoff figyelmeztet: ez nem egyhamar várható.
Napjaink rendkívül alacsony kamatszintje egy darabig még alkalmas a gazdaságok működtetésére, de idővel ez a hosszabb távon fenntarthatatlan monetáris környezet pillanatok alatt fel fog lazulni.
Kenneth Rogoff a Harvard-i Közgazdasági és Közigazgatási Intézet professzora, a Deutsche Bank 2011-es Pénzügyi közgazdasági díj nyertese. 2001-2003 között az IMF vezető közgazdásza volt.