Magyar cégek mutatkoztak be a FIME egészségipari szakkiállításon

2012-08-13 14:01
Nyolc magyarországi kiállító képviseltette magát az amerikai kontinens legnagyobb orvostechnikai vásárán 2012. augusztus 8. és 10. között Miamiban a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) segítségével.
A külgazdasági hivatal hétfői közleménye szerint hat magyar vállalat - a Labtech Kft., a Celitron Kft., a MEDICOR Elektronika Zrt., a Medimetal Kft., a Tensiomed Kft., valamint az Ultragél Kft. - kapott bemutatkozási lehetőséget a HITA standján, ezenkívül önállóan képviseltette magát a magyar és amerikai vállalattal is rendelkező Control-X Medical Kft. a FIME (Florida International Medical Expo) orvostechnika vásáron.

A HITA közleménye szerint az idén több mint 1.250 kiállító mutatkozott be a FIME szakvásáron, a látogatók száma meghaladta a 44 ezret. A rendezvény a visszajelzések szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a kiállítók az amerikai exportlehetőségek bővülését várják - hangsúlyozza a külgazdasági hivatal.Magyarország figyelemre méltó tradíciókkal rendelkezik az orvosi műszergyártás területén, a külpiacok jelentőségét pedig az is mutatja, hogy több mint 150 exportőrt tartanak nyilván, a magyar orvostechnikai eszközgyártás iparága dinamikusan fejlődik.

Az itthoni vállalatok többsége kis- és középvállalkozásként működik, tulajdonosi szerkezetükben túlnyomóan magyar magánszemélyek és vállalatok vannak, és nem kizárólag Budapest-orientált ágazatról van szó - írja közleményében a HITA.
MTI