Több mint négymillióan nézték a Sziget-közvetítést a YouTube-on

2012-08-15 09:58
Több mint négymillióan nézték a YouTube-on a jubileumi, 20. Sziget élő közvetítését, a legtöbben Magyarországról és Belgiumból kísérték figyelemmel az interneten a koncerteket – közölte a Google Magyarország szerdán az MTI-vel.
A világ legnépszerűbb videomegosztója első alkalommal közvetített fesztivált Magyarországról: a Sziget programjából három színpad 55 koncertjét lehetett nyomon követni délután 3 órától késő éjszakáig. Az élő közvetítést a legtöbben Magyarország mellett Belgiumból, Csehországból és az Egyesült Királyságból nézték. A Sziget hivatalos csatornáján a közvetítés mellett megjegyzéseket is fűzhettek a nézők a látottakhoz, öt nap alatt mintegy 60 ezer komment érkezett.

A közlemény idézi Gerendai Károlyt, a Sziget főszervezőjét, aki azt mondta, minden várakozásukat felülmúlta, hogy világszerte több millióan nézték a Szigetet, és ez is azt mutatja, hogy a fesztivál komoly nemzetközi rajongótáborral bír szerte Európában, sőt azon túl is.Bíró Pál, a Google Magyarország YouTube-ért felelős szakembere a közlemény szerint szintén sikerként értékelte a közvetítést, mivel a négymilliós nézőszámmal a Sziget bekerült a legnépszerűbb európai zenei események közé a YouTube-on. Hozzátette: szeretnének további lehetőséget adni a hazai előadóknak, rendezvényeknek, hogy az egész világ előtt mutatkozzanak be, mivel a hazai zene elsőszámú színterévé akarnak válni.A Sziget koncertjeinek legjobb pillanatai a fesztivál hivatalos csatornáján (youtube.com/szigetofficial) három hónapig elérhetőek lesznek.
MTI